Az arab világ a 21. században
A Foreign Affairs legutóbbi számában Amerika talán legjelentősebb iszlám-kutatója, Bernard Lewis igyekszik összefoglalni azokat a perspektívákat, amelyek a Közel-Kelet országai előtt állnak az új évszázadban.
Összesen 11,048 találat (7721 - 7740) : Z. T..
A Foreign Affairs legutóbbi számában Amerika talán legjelentősebb iszlám-kutatója, Bernard Lewis igyekszik összefoglalni azokat a perspektívákat, amelyek a Közel-Kelet országai előtt állnak az új évszázadban.
Már jóval túl vagyunk ennek a hatalmas és rémületes könyvnek a felén, már a szvit-szerkezetű, önéletrajzi fikciójú, pokoli utaztató regény menüett-tételénél járunk, már eltelt 686 förtelmes és gyönyörű oldal, amikor az elbeszélő, az öreg Maximilen Aue, jelenlegi francia csipkegyáros és volt német SS-tiszt, visszaemlékezései során először reflektál a gonosz banalitásának a holokauszt megértésében ma alapvetőnek számító (Hannah Arendt ezt a kifejezést használta:) leckéjére. 1943, Berlin, Kurfürstenstrasse. Brahms-vonósnégyesek, rajnai borok, házisült erdeigyümölcs szósszal és zöldbabbal. Osztrákosan, azaz kicsit túlzottan gemütlich hangulat.
A Jobbik kilátásba helyezte, hogy följelenti Gusztos Pétert, mert neonácinak minősítette őket. Hiller István javaslata a holokauszttagadás büntethetőségéről élénk vitát váltott ki.
A jeruzsálemi Héber Egyetem demográfiai és statisztikai karának professzora, Sergio Della Pergola a Beshvil Hazikaron című folyóiratban nemsokára közreadja tanulmányát azokról a számításokról, melyekkel a zsidó népesség létszámát kívánják világviszonylatban összesíteni, illetve megbecsülni, hány zsidó élne, ha a Holokauszt nem következett volna be a második világháború alatt.
Újabb felfedezés-értékű lemezt jelentett meg a Hungaroton Kamarazene, hegedűvel címmel. A lukovi munkatáborban 1944-ben megölt Weiner László műveinek kiadását Dirk Hegemann, a Stuttgarti Rádió Szimfonikus Zenekarának brácsaművésze szorgalmazta – közölte az MTI-vel a kiadó sajtóirodája.
Szabad Zsidó Tanház, előadássorozat a Magyar Zsidó Kulturális Egyesület és a Szombat folyóirat szervezésében.
Az Országgyűlés 2000-ben a magyarországi holokauszt emléknapjává nyilvánította április 16-át, 1944-ben ugyanis ezen a napon kezdődött meg a magyar zsidók deportálása. Az emléknapon Az áldozatok arca címmel megemlékezést rendezett a Holokauszt Emlékközpont. Alábbi írását ott olvasta fel Sándor Iván író.
A számtalan kihívás közül a palesztin-izraeli konfliktus megoldása bizonyulhat a legnehezebbnek az Egyesült Államok elnöke, Barack Obama számára. Vajon sikerül-e majd eredményeket elérnie ott, ahol előtte már oly sokan kudarcot vallottak? Ezt a kérdést feszegette a Middle East Times.
A holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapjához kapcsolódóan csütörtökön, illetve vasárnap tartanak megemlékezéseket.
“Rajongok a magyar kultúráért, irodalomért, Bartókért és Kurtágért… Hogy mivel jár? Semmi mással, mint amit különben is csinálok. …mikor elõször jártam Amerikában, az embereknek ott Magyarországról két név jutott az eszükbe: Zsazsa Gabor és Bela Lugosi. Ez borzalmas. El kell érjük, hogy azonnal Bartók, Ady , József Attila neve merüljön fel.”
A „S’mini” nem választható külön az előző fejezettől („Cáv”), mely így végződik: „De a Gyülekezet Sátrának kapuján ki ne menjetek hét napig, addig a napig, a melyen betelnek a ti beavatásotoknak napjai, mert hét napig tart a ti beavatásotok” (3Mózes 8, 33), és a folytatás: „és lőn a nyolcadik napon, hogy szólította Mózes Áront és az ő fiait, és Izráelnek véneit”.
Egy hete abban a megtiszteltetésben volt részem, hogy meghívtak egy „Széder vacsorára”. A vacsorát a Council of Christians and Jews (Keresztények és Zsidók Tanácsa) szervezte, melynek egyik tagja a közösségünk egy idősebb papja.
Szeles, esős, zivataros, hófúvásos időben van igazán szüksége minden teremtett léleknek fedélre, melegre, biztonságra. Ferencváros Önkormányzata most, épp akkor, amikor volna miért elbizonytalanodni, biztonságot kínál. A versek – a jó versek – árfolyama stabilabb, mint a megbokrosodott „indexek”.
Nehéz dolga lesz a héten közel-keleti körutat tartó George Mitchellnek, Barack Obama amerikai elnök különmegbízottjának. Újjá kellene élesztenie ugyanis a palesztin állam megalakításáról szóló tárgyalásokat, amelyek Izraelnek a Gázai övezet elleni légi és szárazföldi inváziója nyomán szakadtak meg tavaly decemberben.
Műsora végén a bűvész mindig kihúz egy nyulat a kalapból. Egyszer azonban levágott, véres nyúlfejet ránt elő, legközelebb pedig halott csecsemőt. Lebénul, mi történt, mit jelenthet mindez: “Mintha valaki megpróbálta volna megüzenni, ez most nem a legsikeresebb időszak a nyulak és a csecsemők számára… a bűvészeknek sem kedvez”.
Talán Tolsztoj írja valahol, hogy a nők úgy irányítják a háttérből a férfiakat, ahogyan a Rothschild báró befolyásolja pénzével a világpolitika menetét. Kézenfekvő lenne mármost, hogy a nagypolitika csakis a „Rothschildnék” szeszélyének függvénye. Mielőtt azonban bárki … Tovább »
Ahogy ránézünk a születési és halálozási évszámra, mindannyiunkat döbbenet fog el az élet szűkössége miatt. A döbbenetből ocsúdva gondolkodni kezdünk. Na, persze, a háború. De hiszen Magyarország éppen hogy belépett a háborúba! Életrajzának utánanézve újra érteni véljük: … Tovább »
Kasztner le se törölte a homlokáról a verejtéket, fénylő arccal érkezett, nehéz bőrönddel a kezében.
Az íróasztala mögött terpeszkedő Wisliczeny rögtön a tárgyra tért.
– Na, megkapja amit kért! A gesztust. – Közben mohó kíváncsisággal bámulta a bőröndöt, bele szeretett … Tovább »