Találatok ‘Z. T.’
Összesen 11,047 találat (5301 - 5320) : Z. T..
Összeomlott haza Trianonja
Győri színész Saul társa
Terrorról beszélnek a Páva utcában
Jogszabályba ütköző, a szakmai és etikai normákkal ellentétes intézkedéseivel folyamatosan veszélyezteti a Páva utcai emlékközpont működését – állítja Haraszti György kuratóriumi elnökről Szécsényi András, az intézmény gyűjteményének tíz év után elbocsátott vezetője.
Szerinte a kuratóriumi elnök minősíthetetlen stílusban beszél a munkatársakkal, az épületben egyenesen a „terror légköre” uralkodik.
Úgy emlékeznek… saját náci voltukra, mint egy gyermekkorban elszenvedett fertőző betegségre
Heller Ágnes: Olvasónapló 2014–2015 (részletek)
(2014. augusztus)
Az a könyv, melyet véletlenül éppen a szerződések megkötésekor olvastam, jól illett nosztalgiámhoz. Régi időket elevenít fel, bár nem a régmúltból, hanem a közelmúltból, egy korból, melyre – még … Tovább »
“Szó szerint halálosan érdekesek”
Spiró György Diavolina című regénye Makszim Gorkij életének utolsó szakaszát mutatja be a sztálini diktatúra éveiben.
…szerelmének, a cselédből lett orvosnak az elbeszélésében. Az író az MTI-nek elmondta: többet kutatott ehhez a mintegy 200 oldalas regényhez, mint a monumentális … Tovább »
Matisyahu: „A stílusok közti határok átjárhatók” – a Szombat exkluzív interjúja
Heller Ágnes: Az igazságtalanság és a bűn
A két tragédia összemérhetetlen
A 100 éve született Szabó Magda zsidói
Obama bírálta Netanjahut, és támogatásáról biztosította az izraelieket
„Jön a Gólem” – 12 településre jut el a Lefitymálva
Kutatás izraeli-magyar állampolgárokról
A Talmud „hiperlinkjei”
Spiró György Helló, doktor Mengele! című darabját mutatják be
Velence örök
Öt korty beton
Az Öt korty beton címet viselő városdokumentum közterek, épületek, ember és ház, lakó és település viszonyát megörökítő rövid történetek és fényképek gyűjteménye. Az írások célja nem klasszikus városbemutatás, ahogy a fényképek sem hagyományos város- vagy épületfotók. Az emberi jellemvonásokkal felruházott szobrokat, bérházakat, utcákat vagy hidakat mind a szövegek, mind a fényképek szokatlan szemszögből közelítik meg, így a város köztéri elemei csakúgy főszereplőkké válnak, akár a köztük élő ember. Bächer Iván még olvasta, és figyelemfelkeltő, lírai érzékenységű prózáknak tartotta a kötetben szereplő írásokat.
A palesztin futballszövetség ki akarja tiltatni Izraelt a nemzetközi futball világából
A Magyarországi zsidóság képes története című kiadvány rangos elismerésben részesült
A kormány és a holokauszt
Május 19-én a londoni Wiener Library, holokauszt-levéltár és -könyvtár, mely anyagait a honlapjukon található információ szerint az antiszemitizmus és más előítéletek elleni fellépés szolgálatába is kívánja állítani, nyilvános estet rendezett Magyarország IHRA-(Nemzetközi Holokausztemlékezési Szövetség) elnöksége tárgyában. Ahogy a meghívón állt: „Az elmúlt néhány évben komoly aggodalmak merültek fel a magyarországi holokauszt emlékezetpolitikája kapcsán. Emiatt felvetődik a kérdés: tud-e Magyarország olyan erkölcsi vezérszerepet játszani a holokausztmegemlékezésben, amit az IHRA-elnökség szerepe megkövetelne?”