Találatok ‘Virág Teréz’

Összesen 76 találat (21 - 40) : Virág Teréz.

A dolgok emlékezete

Írta: Várnai Pál - Rovat: Interjú, Irodalom, Kultúra-Művészetek

Balla Zsófia költővel beszélget Várnai Pál

Kolozsvárról települt át Budapestre 1993-ban. 19 kötete jelent meg, három német nyelven. Számtalan díj kitüntetettje: többek között Soros- életműdíjat, József Attila-díjat, Artisjus-Nagydíjat, a Magyar Köztársaság Babérkoszorús költője díjat kapta meg. A Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia tagja.

Kalmár Tibor: A Salamon

Írta: Kalmár Tibor - Rovat: Kultúra-Művészetek

A Magyar Humor Napja Karinthy Frigyes születésnapja: június 25. Emléket állítunk a klasszikus pesti humornak, amelynek a legjelesebb írói: Heltai Jenő, Molnár Ferenc, Királyhegyi Pál, Kishont Ferenc, Örkény István és Hollywood filmvígjátékainak magyar megteremtői: Lengyel Menyhért, László Miklós, Görög László, Lőrincz Miklós, Vadnay László. Műveik feledhetetlen tolmácsolói között olyan zsenik voltak, mint Kabos Gyula, Salamon Béla, Latabár Kálmán, Kellér Dezső, Alfonzó és Hofi Géza. A humor napja egyben tisztelgés a túlélés humora művelői előtt.Salamon Béla épp 50 éve halt meg.

“Budapest a mi Jeruzsálemünk”

Írta: Kocsis Andrea / hvg.hu - Rovat: Hírek - lapszemle

A modern Izrael megalakulását kezdeményező mozgalom két atyja, Herzl és Nordau pár utcányira született egymástól Pesten. Ugyanabba az iskolába jártak, mégsem ismerték egymást. A városképből nagyrészt már kitörölték az emléküket. Merker Dávid szociológus a Cionista Budapest címmel rendezett sétán idézte fel ezt a rég elfeledett történetet.

Kirándulás az örökkévalóságba

Írta: Szombat - Rovat: Politika

Ken teste műanyag, haja sárga plasztik. A lába között hiányzik a micsodája. Ezt onnan tudom, hogy megnéztem. Megnéztük a Lidivel a nyári napköziben (…) A napközi ugyanis nagyszerű muri, csak napozunk, fagyizunk, meg babákat pároztatunk. Én hozom Kent, Lidi meg Barbit.

Szomorú vasárnap –

Írta: Szombat - Rovat: Archívum

A dal, amit hallanod kell, mielőtt meghalsz Forrás: HVG 2008. február 28. Van, aki a szellemekben hisz. Van, aki abban, hogy a tárgyaknak is van lelkük. Van, aki hiszi, hogy Elvis él, és akad, akinek meggyőződése, hogy a Szomorú vasárnap hangjegyei előhozzák a tudatalatti halálvágyat. … Tovább »

Távolítás

Írta: Halász Tamás - Rovat: Archívum

Távolítás

A kétkedő kérdés, amely Koltai Lajos, a kiváló operatőr első rendezésének hírére egyre markánsabban fogalmazódott meg az emberben – hogyan lehet Kertész Sorstalanságát mozgóképpé formálni? -, a film megtekintése után egyre élesebben merül föl. A Nobel-díjas … Tovább »

Orosz diszkó

Írta: Vladimir Kaminer - Rovat: Archívum

Vladimir Kaminer
Orosz diszkó

Vladimir Kaminer 1966-ban Moszkvá­ban született. Hangtechnikusi végzett­séget szerzett, majd a Moszkvai Szín­házi Intézet dramaturg szakján hallga­tott. 1990 óta feleségével és két gyer­mekével Berlinben él, szabadfoglalko­zású szerzőként. … Tovább »

[popup][/popup]