Találatok ‘Vág András’
Összesen 2,098 találat (1261 - 1280) : Vág András.
’Chinese food’ helyett hanuka-parti
December 24-én a zsidónegyed alternatív kocsmáinak és kávéházainak egy része nyitva tartott, hogy a nem-karácsonyozók, vagy a családi ajándékozás után szórakozni vágyók is eltölthessék valahol az estét. Másutt kínai vendéglőkben jönnek össze a zsidók, ahogy a klasszikussá vált klipből tudjuk, de ehhez nemcsak zsidókra, hanem jelentős létszámú kínai populációra is szükség van.
„Ha jót adsz, jó áron, akkor mindegy, hogy hol vagy”
Singer András 1961 óta vendéglátós. A rendszerváltás Moszkvában, a Kereskedelmi Kirendeltségen érte. Mire visszatért, magánkézben volt a karrierje. Mit tehetett mást, kezébe vette a sorsát. Így ma már se nem szakács, se nem szállodaigazgató, hanem étterem-tulajdonos, aki két sólet … Tovább »
Hanuka dizájn: laza és zsidó
„Megmutatjuk, hogy képesek vagyunk új, nemzetközi színvonalú zsidó
designt teremteni” – vallja Darányi András. Az EightDays alkotócsoport a
kortárs design progresszív szemléletével értelmezte újra a zsidó
liturgia hagyományos tárgyait. A bemutatkozó kiállításon egyebek közt
egy formabontó, egyúttal formaalkotó hanukiát láthatott a közönség a
Filter Galériában.
Erzsike a falon és 100 év – öt anya
Miért tűrte a Hitközség vezetése a temetői visszaéléseket?
Heisler András volt Mazsihisz elnök és Radnóti Zoltán rabbi a BZSH közgyűlésén élesen bírálták a hitközségi vezetést a temetői állapotok miatt. Kunos Péter, a Számvizsgáló Bizottság elnöke lapunknak úgy fogalmazott: az alapszabály szerint a hitközség ügyvezetését terhelheti felelősség az ellenőrzés elmulasztásáért.
Zsidó helyett üldözött:
Az önkormányzat nem határozhatja meg, nem véleményezheti, mi kerüljön
egy emléktáblára – mondta az I. kerületi önkormányzat sajtóreferense
szerdán az MTI-nek; Blázsovits Lívia közlése szerint a Carl Lutz
emléktáblájának elhelyezéséről szóló előterjesztés kapcsán “hivatali
eljárási hiba” történt, amelyet ki fognak javítani.
A hitközség kínos ügyei
A rendőrség ismeretlen tettes ellen nyomozott a BZSH Kozma utcai
központi temetője és kegyeleti osztálya, a Chevra Kadisa (szentegylet)
temetkezési ügyeivel kapcsolatban. Hírek szerint sikkasztásra és kettős
könyvelésre utaló dokumentumok kerültek elő.
Heisler András: Beszéljünk súlyos működési, morális gondjainkról
„Választási csalásokról írt a zsidó és a nem-zsidó sajtó, s a BZSH
részéről nem érkezett a vádakra érdemi cáfolat (…) A választások során
két, azonos dátummal ellátott, de jelentős különbségeket tartalmazó
választási szabályzat forgott közkézen. Ki tudja melyik választási
szabályzat a hiteles? (…) Mi volt az oka a temetőben és a Chevrán egy
időben megtartott rendőrségi házkutatásnak?”
Zsidóság – tradicionalitás és modernitás. Tisztelgő konferencia Karády Viktor 75. születésnapjára
Zsidóság – tradicionalitás és modernitás. Tisztelgő konferencia Karády Viktor 75. születésnapjára
Sarah Gancher: Hét a hétben – színházi eseménysorozat a budapesti zsidónegyedről.
A “Hét a hétben” Sarah Gancher amerikai drámaíró és független magyar
művészek együttműködése eredményeként megvalósuló projekt, mely hét
olyan színházi eseményt foglal magába, melyek a régi pesti zsidó negyed
múltját és jelenét vizsgálják.
Ajvé! Zsidónak lenni jó?! – Gondolatok a 2011-es népszámlálás kapcsán
Jó volna leülni a témában érdekelt és álláspontjukat nyíltan vállaló
értelmiségiekkel, fiatalokkal, rabbikkal, hogy vitára hívjunk minden
oldalt.
Ajvé! Zsidónak lenni jó?!
Beszélgetés a 2011-es népszámlálás zsidó vonatkozású problematikáiról, 2011. december 28-án szerdán a Klauzál13 Könyvesbolt és Galériában (Budapest VII. ker., Klauzál tér 13.)
Párduc a pincében
Új vezető a Holokauszt Emlékközpont élén
Tavasszal a kormány módosította a közalapítványok irányítását. A
2004-ben megnyílt Holokauszt Dokumentációs Központ a közigazgatási és
igazságügyi minisztérium felügyelete alá került, amely új kuratóriumot
nevezett ki. E testület első ülésén azonnali hatállyal felmentette
Harsányi Lászlót, a Központ ügyvezető igazgatóját.
Minden japán zsidó
Hogy lehet az antiszemitizmuson és a zsidóság önemésztő paranoiáján
hasfájósan röhögni? Hogy lehet ezekhez a témákhoz nem a megszokott,
bemerevedett magatartásformákkal közeledni? A Gólem Színházban Vinnai
András darabja, a Lefitymálva, Borgula András rendezésében megmutatja,
hogyan is kell ezt. A darab lassan három hónapja fut, és már most alig
lehet decemberre jegyet kapni.
Gáz van
… az antiszemita karakter nem tud változtatni ritualizálódott szerepén, csak a zsidó, aki képes az avantgárd önkritikára a megbékélés érdekében. Ám hiába: az antiszemita paranoia válik valóra, s egyszer csak valóban leszállnak azok az izraeli helikopterek, melyekről a szélsőjobbos elmék annyit fantáziálnak.
Népiek, urbánusok és én
Téved, aki a tradíciótiszteletet és a modernizációt vagy-vagy viszonyban képzeli el; aki társadalomszervező elvként képes csak az egyiket, vagy csak a másikat elgondolni. Ami magyarországi viszonyaink között azt is jelenti, hogy talán a népi és az urbánus kifejezéseket is ideje volna kivonnunk aktuális szókészletünkből, és nyugodtan átadhatjuk őket az irodalomtörténetnek.
11_november_lapajanlo
Szombat, a 21. század magyar-zsidó folyóirata
Zsidónak lenni trendi?
Új dizájn, új tartalom, régi ár:
megjelent a Szombat novemberi száma
Új zsidó stratégiát!
A kompromisszumos együttműködés, a közös stratégia nemcsak az antiszemitizmus elleni harcban, … Tovább »
Párduc a pincében
Részlet Ámosz Oz regényéből
A szüleim reggeli után elrohantak, hogy elcsípjék a buszt, amely elvitte őket a munkahelyükre.(Részlet az azonos című regényből, mely az Európa Könyvkiadónál jelenik meg) Egyedül maradtam a házban és este hatig azt csináltam, amit akartam, mivel hát … Tovább »