Találatok ‘Tordai Péter’
Összesen 176 találat (101 - 120) : Tordai Péter.
Érvénytelen Mazsihisz-elnökválasztás?
![](https://www.szombat.org/files/2011/05/gyozelmi_beszedek_k-120x90.jpg)
A BZSH után
a május 15-i Mazsihisz tisztújítást is vélhetően választási
szabályszegés tarkította, ugyanis az összes, és nem az érvényes
szavazatok 50%-át kellett volna Feldmájer Péternek megszereznie a
Mazsihisz Választási Szabályzata V/20-as pontjának kézenfekvő olvasata
szerint ahhoz, hogy elnökké válasszák a választás első fordulójában.
A zsidó rendszerváltás ezúttal is elmaradt
Mazsihisz legnagyobb tagszervezete, a Budapesti Zsidó Hitközség szerda
délutáni közgyűlésén négy évre újraválasztotta Zoltai Gusztávot az
ügyvezető igazgatói tisztségre. Mivel kihívójának, Heisler András volt
Mazsihisz-elnöknek az indulását korábban megakadályozták, a hivatalban
lévő ügyvezető igazgató ellenfél nélkül maradt, győzelme tehát nem volt
kétséges.
A zsidó rendszerváltás ezúttal is elmaradt
A Mazsihisz legnagyobb tagszervezete, a Budapesti Zsidó Hitközség szerda délutáni közgyűlésén négy évre újraválasztotta Zoltai Gusztávot az ügyvezető igazgatói tisztségre. Mivel kihívójának, Heisler András volt Mazsihisz-elnöknek az indulását korábban megakadályozták, a hivatalban lévő ügyvezető igazgató ellenfél nélkül maradt, győzelme tehát nem volt kétséges. A BZSH elnöki posztján sem történt változás: Streit Sándor legyőzte kihívóját, Kunos Pétert. Nemhogy forradalom nem tört ki, de még az előzetesen valószínűsített mormogásból sem lett semmi.
Elmaradt döntések, kifizetetlen pénzek
A Mazsök elmúlt félévének története
2008. november 6-án annak rendje és módja szerint kiküldték a meghívókat a Magyarországi Zsidó Örökség Közalapítvány (Mazsök) kuratóriumának ülésére. Aztán két nappal a meghirdetett időpont (november 26) előtt az ülést törölték. … Tovább »
“A folyamat még nem zárult le”
Hoffmann László ügyvéd, az Óvás Egyesület jogi képviselője fogalmazta a feljelentést a hetedik kerület önkormányzata ellen; ennek alapján a Központi Ügyészség két évig nyomozott, majd elrendelte Nagy György építési vállalkozónak és Gál Györgynek, az erzsébetvárosi önkormányzat gazdasági bizottsága elnökének, a képviselőtestület SZDSZ-es frakcióvezetőjének letartóztatását. Gált “különösen nagy kárt okozó, üzletszerűen elkövetett csalással” gyanúsítják.
Mazsök – új kuratórium, régi állapotok
![](https://www.szombat.org/files/2008/07/gadojanos_200x200-120x90.jpg)
A Magyarországi Zsidó Örökség Közalapítvány jelenleg – összetétele szerint legalábbis – a honi zsidóság egyfajta mini-parlamentjeként funkcionál. Kuratóriuma, mely több mint fél éve nem tudott határozatképes ülést tartani, március 27-én végre működőképesnek bizonyult.
Az előző határozatképes ülést 2007 szeptemberében tartották, utána két ízben hiábavalóan jöttek össze a kötelességtudó kurátorok. A testület egy – magát megnevezni nem kívánó – tagja szerint a húsz kurátorból 9-10 jár rendszeresen az ülésekre, a többi alkalmanként vagy egyáltalán nem jelenik meg, így a szavazóképesség örökké bizonytalan.
Feldmájer kontra Tordai Mi épül a zsinagóga nyakára?
![](https://www.szombat.org/files/2008/06/alatvanyterv-120x90.jpg)
HVG/Szegő Péter 2008. június 6. A Magyarországi Zsidó Hitközségek Országos Szövetsége (Mazsihisz) vezetésének tiltakozása ellenére megkezdődött a Herzl Passage projekt építése: a Dohány utcai zsinagóga közvetlen környezetében. A beruházó cég eredeti tulajdonosa nem más, mint … Tovább »
Luxusingatlan a pesti zsidónegyedben
Forrás: Múlt-Kor 2008. május 23. A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) ellenzi a Dohány utcai zsinagóga mögött két műemléki védettség alatt álló épületet és egy nyolcemeletes szárnyat is magába foglaló több mint 100 lakásból álló, Herzl Passage ilyen … Tovább »
“Mazsihisz-vezetőnek nem szabadna a zsinagóga szomszédságában üzletelnie”
Forrás: 168 Óra Online 2008. május 22. A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) ellenzi a Dohány utcai zsinagóga mögött épülő, egy nyolcemeletes szárnyat is magába foglaló Herzl Passage ilyen formában történő felépítését, és ez ellen további lépéseket tervez … Tovább »
Választ a Mazsihisz: leosztott lapok – Suchman Tamás nem vállal tisztséget
![](https://www.szombat.org/files/2008/04/suchmantamas_000-120x90.jpg)
Amennyire viharosak voltak az előzmények, annyira izgalommentesnek ígérkezik a Mazsihisz tisztújító közgyűlése. A lehetséges elnökjelöltek közül Tordai Pétert már az előválogatón kirostálták, Suchman Tamás pedig bejelentette, hogy nem indul. Az elnök várhatóan Feldmájer Péter, az ügyvezető igazgató Zoltai Gusztáv marad.
Védett vagy nem védett a zsidó negyed?
A zsinagóga közvetlen szomszédsága régóta műemlék, de a friss pénzt ez nem érdekli. Forrás: Magyar Hírlap 2007. október 8. Miért ad ki sokak szerint oda nem illő épületkomplexumra építési engedélyt az erre hivatott hivatal? Miért engedik, hogy a környezetükre rátelepülő … Tovább »
Saját zsidónegyedet épít
![](https://www.szombat.org/files/2007/09/bontasadohanyutcaban_husztiistvan-120x90.jpg)
2007. szeptember 25. Tüntet az Óvás! civil szervezet, mert a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének (Mazsihisz) volt elnöke lebontatott két műemlék házat a zsinagóga szomszédságában, hogy az így kapott területen luxusszállodát, az épületek aljában pedig zsidó kegytárgyakat … Tovább »
Újraválasztott vezetők a Budapesti Zsidó Hitközségben
![](https://www.szombat.org/files/2021/12/zoltai.jpg)
Április 15-én a Budapesti Zsidó Hitközség közgyűlésén újraválasztották elnöknek Streit Sándort, és ügyvezető igazgatónak Zoltai Gusztávot. Nem választották meg Mazsihisz-küldöttnek Breuer Pétert, Tordai Pétert és Heisler Andrást, s az első kettő a BZSH Elöljáróságába sem … Tovább »
Síp utca 12. – „Ez az a ház, ahol semmi se változik…”
A hitközségi apparátus, illetve az azt teljhatalommal irányító Zoltai Gusztáv, korábban adott a demokrácia látszatára – most nem ezt tette. Korábban a bukott Mazsihisz-elnökök alelnöki sarzsit kaptak, amely ugyan semmiféle politikai hatalommal nem járt, de Zoltai ezzel mutatta ki: nem akar leszámolást.
Változásra várva – A BZSH és a Mazsihisz tisztújítása elé
![](https://www.szombat.org/files/2007/04/feldmajerzoltai-120x90.jpg)
„Én úgy vagyok a hitközséggel, mint a magyar futballal: már egyáltalán nem érdekel.” Zsidó ismerősöm válaszolt ekképp érdeklődésemre: értesült-e az áprilisban esedékes hitközségi választásokról. Fogalmam sincs róla; nem érdekel; tudod, mi a véleményem róluk – így reflektálnak a fenti kérdésre (magukat a zsidó közösségben exponáló) értelmiségiek.
„Gerillaharcos vagyok…”
![](https://www.szombat.org/files/2006/11/0611ujarcok1-120x90.jpg)
Új arcok – új gondolatok 3.
„Gerillaharcos vagyok…”
Lányi Eszter harminckét éves, végzettsége szerint judaisztika szakos tanár, noha sok egyébbel is foglalkozott: volt kortárs művészeti kollégium hallgatója, rádiózott, néha montázsokat készít, a beszélgetésünk … Tovább »
Működésképtelen kuratórium?
![](https://www.szombat.org/files/2006/09/CCI20130702_0003-120x90.jpg)
Működésképtelen kuratórium?
24 millió forintról nem dönt a Mazsök
A Mazsök kuratóriuma utoljára 2006 márciusában volt képes megfelelő létszámban összejönni. Akkor nem tudtak az összes, 2005-ben beadott pályázatról dönteni, s így jelenleg 167 pályázat, valamint a támogatásukra … Tovább »
Keszthely non coronat
![](https://www.szombat.org/files/2006/03/CCI20130701_0005-120x90.jpg)
Gadó János
Keszthely non coronat
2006. január elsején Goldschmied István, a Keszthelyi Izraelita Hitközség elnöke levélben tudatta Zoltai Gusztávval, a Mazsihisz ügyvezető igazgatójával, hogy hitközsége kilép a Mazsihisz keretei közül.
Levelének másolatát tájékoztatásul … Tovább »
„Nem fogom titokban tartani a véleményemet”
![](https://www.szombat.org/files/2006/02/0601allamtitkar-120x90.jpg)
„Nem fogom titokban tartani a véleményemet”
Interjú Suchman Tamással
Suchman Tamás a Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkára, az Országgyűlés vallási, kisebbségi, emberjogi bizottságának alelnöke, a Magyarországi Zsidó Örökség Közalapítvány felügyelőbizottsági … Tovább »