Találatok ‘Tett és Védelem / Szombat’
Összesen 1,125 találat (741 - 760) : Tett és Védelem / Szombat.
A Salgótarjáni úti zsidó temető reneszánsza

A 19. századi nagy zsidó temetők olyanok, mint egy hatalmas krónika lapjai, vagy akár az Írás kézzel rótt oldalai, melyeken írásjelekként sorakoznak a síremlékek, a sor- és szóközöket pedig az utak, kiteresedések, bokrok és fák jelenítik meg. Ez az az évszázad, amikor a hagyományos zsidó sírok szűk és katonás egymásutánját felváltja egy differenciáltabb, lazább és beszédesebb elrendezés az emancipáció és asszimiláció nyomán.
“Szerencsétlen megfogalmazás” – az Euronews elnézést kér a Szombattól
Tiltakozás: zsidó kárpótlási iratok a Veritasnál

A magyarországi kárpótlásokkal kapcsolatos ügyiratok nemrég – egy kormányrendelettel – a Veritas Történetkutató Intézethez kerültek. A tizennégyezer folyóméternyi dokumentum egy megyei levéltárat is megtöltene. A levéltáros szakmai szervezetek tiltakoznak a szerintük pazarló … Tovább »
Megszűnhet a Hóman Bálint Alapítvány

A Székesfehérvári Törvényszék az MTA állásfoglalását kéri a Hóman Bálint Alapítvány törvénysértő megnevezése miatt.
A Tett és Védelem Alapítvány beadványa nyomán a Fejér Megyei Főügyészség kezdeményezte, hogy a Székesfehérvári Törvényszék kérje a Magyar Tudományos … Tovább »
Online olvasható Anne Frank teljes naplója

Bár a jogvita még nem zárult le, szabadon hozzáférhetővé tette az interneten Anne Frank naplóját Olivier Ertzscheid, a Nantes-i egyetem kutatója és Isabelle Attard zöldpárti képviselő, írja a Frankfurter Allgemeine Zeitung. Péntek óta holland eredetiben a teljes napló olvasható … Tovább »
Párbeszédet nyomásgyakorlással nem lehet folytatni – Heisler András válasza Köves Slomónak

Köves Slomó nyílt levelet írt a minap Heisler Andrásnak, melyet számos szerkesztőségnek, így nekünk is eljuttatott. A Mazsihisz elnöke válaszolt az EMIH vezető rabbijának, melyet az alábbiakban közlünk.
Tisztelt Vezető Rabbi úr! Kedves Slomó!
Köszönettel megkaptam “a párbeszéd … Tovább »
Latorcai és Heisler Kanadában turnéztak
POLIN – a népek fénye
A budai várnegyed zsidó öröksége
Héberül is megszólalt az Iszlám Állam

Tevékenysége óta első ízben tett közzé héber nyelvű fenyegető videót a héberül DÁES (דאעש)-nek nevezett ISIS, az “Iszlám Állam”.
Az állítólag Damaszkuszban felvett videón a terrorszervezet bosszút hirdet az utóbbi hetekben felszámolt palesztin … Tovább »
Merkel: „Most megtapasztaljuk a szíriai háború hatásait Európában”

“Nem fogok látszatmegoldásokat javasolni” címmel közölt terjedelmes interjút Angela Merkel német kancellárral a Frankfurter Allgemeine Zeitung című konzervatív német lap szombaton.
Angela Merkel arra a kérdésre, hogy érzékeli-e a konfliktusaikat és a kultúrájukat Németországba … Tovább »
A soá panorámája, az áldozatok tablója

Saul Friedländer holokauszt-története az elmúlt évtizedek egyik leggyakrabban hivatkozott, legrészletesebben elemzett és legtöbbet méltatott szintézise. A holokauszt hatalmas és szerteágazó szakirodalmának szerény a magyarországi recepciója és kontextusában különösen üdvözlendő, hogy a kortárs történetírás e kétkötetes klasszikusa legalább az Orna Kenan által lerövidített változatában immár magyar fordításban is olvasható. E monumentális mű megközelítésmódját (a holokauszt integrált története), narratív technikáit (egyidejűségek és léptékváltások) és ambícióit (az értetlenség, sőt kifejezetten a döbbenet fenntartása) tekintve is jelentős újdonságokat hordoz. Megítélésem szerint eközben középutas értelmezői ajánlattal szolgál.
Ön zsidó és bevándorláspárti? Van egy rossz hírünk
Zsidó téma tuti téma?

Hogy jelent meg zsidó téma, karakter, vagy karakterek a művében? Miért tartotta fontosnak a témát, vagy, hogy zsidó karaktert szerepeltessen? Milyen szerepet töltenek be könyveiben e karakterek, ha a téma nem közvetlenül érinti a zsidóságot, mi a dramaturgiai jelentősége figurájuknak, illetve zsidóságuknak a művekben? Miben látja e figurák sajátosságait, és hogyan próbálta érzékeltetni? – kérdeztünk írókat. Ezúttal Ménes Attila válaszol.
Ószeresek, handlék, zsibárusok
Az ENSZ-főbiztos 200 ezer menekült befogadására szólította fel az EU-t

António Guterres, az ENSZ menekültügyi főbiztosa arra szólította pénteken az Európai Unió tagországait, hogy legalább 200 ezer menekültet fogadjanak be minden tagország számára kötelező érvényű áttelepítési (relokációs) program keretében.
Guterres állásfoglalása … Tovább »