A Szombat 2014 márciusi számában jelent meg Tamás Gáspár Miklós Már megint magyarzsidómagyar című írása. Galántai László erre írott, alább közölt reflexiója a Pilpul.net weboldalon jelent meg, kiváltva a megbírált szerző válaszát, majd a Pilpul.net szerkesztőinek kommentárját.
Jelen … Tovább »

Amikor már minden lábtörlő elkopott, még mindig ott van Izrael, amelybe bárki beletörölheti a lábát.

Tamás Gáspár Miklós az alábbi reflexiót küldte cikkünkre: Senkinek nem esik jól, ha félremagyarázzák, de ha írásra adta a fejét, számíthat az effélére. Itt most csak egyetlen dologra szorítkozom. Gadó János azt mondja, hogy ha megállapítom a cionista projekt kudarcát, evvel … Tovább »

…ezzel kivívta Novák Előd megbecsülését. 

Izraelt jobban érdekli a palesztin gyerekek biztonsága, mint a saját szüleiket és kormányukat.

A szerkesztőség azt kérdezi, hogy összeférhet-e ma a zsidó és a magyar „identitás”, bármi legyen is ez.

Nemrégiben jelent meg a németnyelvű Spiegelben egy sajátos riport Budapestről (később még brutálisabb címmel a lap angol nyelvű onlájn kiadásában), amelyben Eric Follath tollából meglehetősen sommás kép alakul ki a magyar fővárosról. A nem tudni mikor, de több évvel ezelőtti, egyik Hősök terén zajlott Gárda-avatással dekorált címlap kimondja: az antiszemitizmus európai központja Budapesten van.

Az Oszkár-jelenség félreértéséről tanúskodik, ha valaki egy Fideszbe ékelődött rasszista ámokfutásaként interpretálja az eseményeket. Nem ez történt, hanem az, hogy egy jobb sorsra érdemes tehergépjármű-vezető megpróbálta kicsi fejében összerendezni mindazt, amit az elmúlt években a jobboldali médiában látott, hallott, olvasott.
 

A 2002-es választás után Vona Gáborral együtt tagja lettem az Orbán Viktor vezette Szövetség a Nemzetért polgári körnek. Bár a Makovecz-házban tartott összejöveteleken az aktuális politikai kérdésekről élénk eszmecsere folyt, nem emlékszem, hogy Vona Gábor bármilyen, az általános nézetrendszertől eltérő megjegyzéssel észrevétette volna magát. Ezért meglepetésként ért, hogy 2003-ban párttá alakította mozgalmát.

Ezt a levelet nem azért írom, hogy békét kössek a magyarországi jobboldallal. Nem azért, hogy rokonszenvet ébresszek magam iránt, hogy „jó pontokat szerezzek” a küszöbönálló hatalomváltás előtt. Nem azért, hogy összefogásra buzdítsak, hogy kiegyezésre törekedjem, még csak azért is csak kevéssé, hogy meggyőzzem a jobboldalt erről vagy arról, és nem azért, hogy kerülő úton érveket hozzak föl ellene, vagy szelídebb retorikával megismételjem a szokásos hadüzeneteket és harci riadókat.

Silány a politikai vezető rétegünk, de ez így van egész Európában. A tőke utálata és a “cigány” álnéven emlegetett szegények elleni gyűlölet tulajdonképpen a középosztály lázadása, az állami forrásokért. Az SZDSZ nem a neoliberalizmusa, hanem ‘zsidópárti imázsa’ miatt bukott. A Fidesz kormányzása alatt a szélsőjobb további térnyerése várható.

Tamás Gáspár Miklós a rendszerváltás óta eltelt két évtized egyik legszínesebb figurája. Bár világnézetét úgy váltogatja, mint divatdrukker kedvenc focicsapatát, igaz, legalább nem pillanatnyi érdeke, hanem meggyőződése és lelkiismerete szerint. 

E sorok írói mindenekelőtt magyarázattal tartoznak. Egy írásra kívánunk reflektálni, amely a Népszabadságban jelent meg, ám válaszunkat – az írott és íratlan sajtószokásokkal ellentétesen, mégis legjobb lelkiismeretünk szerint – az ÉS-ben tesszük közzé. 

“…én ötéves korom óta pontosan tudom, hogy az, hogy „zsidó”, meg az, hogy „soha”, ugyanazt jelenti. Azt jelenti, hogy soha többé nem mehetsz be a kerted kapuján. Hogy múlttá válsz még életedben. Hogy máshol kell lenned, soha nem térhetsz vissza….”

Tamás Gáspár Miklós (Az írástudók újabb árulása, január 14.) egy olyan baloldali aktivista értelmiség honi hiányán kesereg, amely csípőből lőne minden adandó alkalommal a mindenkori kormányra, ha nem ad azonnal több pénzt, jogot, kedvezményt valamely hátrányos helyzetű, vagy annak kikiáltott embercsoportnak. 

Megszoktam, hogy TGM vagdalódzik. A vagdalódzásnak is van haszna, mert olykor jó célpontot talál el. De vannak ennek a haszonnak határai. Ezt a határt TGM mostani írásában (Az írástudók újabb árulásai, január 14.) átlépte.

A rendszerváltás létrejöttében sokaknak van kiemelkedő, fontos szerepük, köztük vitathatatlanul nagy a ma 60 éves Tamás Gáspár Miklósnak.

Halmai Gábor egy tévényilatkozatáért a nyilvánosság előtt szabályosan kivégezte Lánczi András filozófust. A holokauszt óta nehéz elképzelni súlyosabb vádat közéleti szereplőről: ez idáig, szélsőjobbos pártemberek és médiauszítók esetében többnyire kézenfekvő volt a bizonyíték, az írói munkásság. Most azonban igen meghökkentő dolog történt: Halmainak bizonyítania sem kellett állítását.

Tamás Gáspár Miklós a HVG és hvg.hu szerkesztősége címére küldött írásában megvédi a Magyar Demokratikus Chartát, amelyet szerinte a HVG múlt heti számában megjelent cikkek méltatlanul bíráltak. Az alábbiakban közöljük TGM vitacikkét (amely a csütörtökön megjelenő hetilapban is helyet kap) és Hirschler Richárd főszerkesztő válaszát.

Forrás: Hírszerző 2008. április 1. / Hont András Végül is mindegy, hogy elvetemültségből vagy hülyeségből firkálsz ocsmányságokat, a hatás ugyanaz lesz. Nincs még egy ember az országban, aki annyit idézett volna Julien Benda: Az írástudók árulása című művéből, mint te. … Tovább »