Találatok ‘TEV’
Összesen 10,452 találat (8301 - 8320) : TEV.
Megjelent a Szombat februári száma
Globális anticionista vízió – Novák Attila a Teheránban tartott konferenciáról
A teheráni konferencia résztvevőit világosan csoportokra lehet osztani. Jelen voltak egyrészt az anticionizmusban utazó, iráni hivatalos akadémiai értelmiség reprezentánsai és jó pár moszlim ország … Tovább »
Mi az iszlámizmus?
„Sabat Salom, motherfuckers!” – Asszimilációkiller zsidó szuperhős
Bár a film Hanukáról (is) szól, a főszereplő női partnerét Eszternek hívják, s a film vérbeli vígjáték, ezért Purimkor is aktuális. Hag szaméah, vigadjunk! Reszkessetek Hámánok!
„…a kommunizmus is bűnös volt”
Vári György és Novák Attila legutóbbi írásai után viszonylag hosszas vita bontakozott ki a lap internetes fórumán. Személy szerint engem két dolog zavar mostanában: egyrészt régi vesszőparipám, hogy nem tudom elfogadni a kommunizmus bűneinek relativizálását, másrészt meglep, hogy a lap az őszi események magyarázására kizárólag az egyik politikai oldal kliséit használja.
„A Fidesz antibolsevista retorikája nem őszinte”
Azért sem fogok tudni megnyugtató választ adni levelére, mert nem csak én vagyok a megszólítottja. Azt, hogy milyen vélemények jelennek meg a lap internetes fórumán, nem dolgom kommentálni és nem is lehet levonni belőle semmilyen következtetést a lap profiljára nézve. Ami nekem szól, arra röviden válaszolok.
Az áruló
Schmidt Mária elvtársnőről, a munkásmozgalom régi harcosáról kiderült, hogy áruló. Tudom, hogy ez Önöknek is fájdalmas, sorainkba férkőzött, megbíztunk benne, és most kiderül, hogy kígyót melengettünk a keblünkön. Schmidt Máriát 2002-ben ismertem meg. Akkor még nem sejtettem, hogy a CIA ügynöke, az imperializmus láncos kutyája, velejéig rohadt kiszolgálója a tőkének, ezért is akarja tőkés barátai segítségével elérni, hogy HŐS VEZÉRÜNK, A NÉPEK NAPJA JOSZIF VISSZÁRJONOVICS ZSUGÁSVIKI távozzon a PÁRT éléről.
Szélsőjobb revival
Neve, ha van, csak áruvédjegy?
Holokauszt-emléknap mindenkinek
Új antiszemitizmus címmel komoly közönség- és sajtóvisszhangot kiváltó konferenciát rendezett folyóiratunk, a Szombat 2006. január 5–6-án. Már a rendezvényen, s a lapunkban megjelent összefoglalót olvasva is sokan jelezték: szívesen látnák nyomtatásban az előadások teljes szövegét. Olvasóink igényének eleget téve, lapunk a fentivel azonos címmel tervezi kiadni az összes előadást – a kötet várhatóan a nyár eleji könyvhétre lát napvilágot. Addig is több előadás írott változatát olvashatják majd a Szombat hasábjain: elsőként a nemrég elhunyt Bence György filozófus írását adjuk közre.
Izgalmak nélkül
Kevés vitával és nagy többséggel elfogadott határozatokkal zajlott le a Magyarországi Zsidó Hitközségek Országos Szövetségének 2006. december 10-i közgyűlése, melynek egy részét a küldöttek zárttá nyilvánították.
Izgalmak nélkül
Kevés vitával és nagy többséggel elfogadott határozatokkal zajlott le a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének 2006. december 10-i közgyűlése, melynek egy részét a küldöttek zárttá nyilvánították.
Feldmájer Péter Mazsihisz-elnök nyitóbeszédében az őszi zavargásokra … Tovább »
Izrael minden áron megakadályozza, hogy Irán atomfegyverhez jusson
2008. január 14. / MTI Izrael nem zár ki egyetlen lehetőséget sem annak megakadályozására, hogy Irán atomfegyverhez jusson – jelentette ki az izraeli kormányfő a parlament külügyi és védelmi bizottsága előtt hétfőn. Ehud Olmert valamennyi eszközt legitimnek tekint, … Tovább »
Aczél Endre: Nagy utazás
2008. január 14 /NOL Aznap, amikor George W. Bush a Szentföldre érkezett, Amerika szerencsétlen módon a New Hampshire-i előválasztással volt elfoglalva, az éter hullámai Barack Obama és Hillary Clinton nevétől voltak hangosak. Olvasom, hogy ezen a “történelmi napon”, amikor is a hét éve … Tovább »
Kell-e egységes zsidó képviselet?
NOL 2008. január 14./Köves Slomó rabbi, EMIH A Mazsihisz által visszautasított államelnöki ebédmeghívás ismét felszínre hozta a kérdést: létezik-e hiteles zsidó képviselet? A válaszhoz először a jelenlegi helyzetet és a történelmi tényeket kell tisztáznunk. … Tovább »
Kék-fehérben
A kék-fehérek rendre a középmezőnyben, vagy még hátrébb végeztek. Sőt a nyolcvanas évek elején megtörtént a szégyen, ami korábban még soha, az akkor éppen MTK-VM néven játszó alakulat kiesett az első osztályból. De éppen ez a kiesés indította el a megújulást, a fejlődést. … Tovább »
Töredékek a litván zsidóságról II.
Alfredas Jomantas a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal európai referense. Litván katolikus, ennek ellenére ő (és nem a hivatalos zsidó közösség) szervezi az Európai Zsidó Kultúra napját hazájában. Hogy miért? Hosszú utat járt be, amíg ide eljutott. A kilencvenes évek elején New Yorkban járva meglepve látta, hogy hazája egyik nemzeti étele, a kugelis, valójában zsidó eredetű, s hajdan kugelnek hívták.
Megjelent a Szombat januári száma
Szélsőjobb revival – Novák Attila írása
A régi magyar jobboldal romjain megszülető új jobboldal – 2002-től kezdve fokozatosan ölelte magához a különféle szélsőjobboldali csoportosulásokat, kanalizálta a radikális nézeteket. Ám nem számolt azzal, hogy felnő egy olyan új generáció, … Tovább »
„Mint egy új cipőkrémet”
Braun Róbert a stratégiai tanácsadással, elsősorban társadalmi felelősségvállalással foglalkozó Braun & Partners cég vezetője. 1999–2001 között az Index internetes portál vezérigazgató-helyettese, 2002 és 2004 között Medgyessy Péter kommunikációs igazgatója, 2004–2005-ben Gyurcsány Ferenc stratégiai főtanácsadója. 2006-tól az Israel Brand (Izrael mint márka) projekt résztvevője.