Kibújt a Vona a zsákból
A köztévé reggeli műsorában Vona Gábor, a Jobbik (kihez képest az?) elnöke, nyílt sisakkal zsidózott, de nem egy kicsit, hanem alaposan belecsapott a lecsóba.
Összesen 10,452 találat (7161 - 7180) : TEV.
A köztévé reggeli műsorában Vona Gábor, a Jobbik (kihez képest az?) elnöke, nyílt sisakkal zsidózott, de nem egy kicsit, hanem alaposan belecsapott a lecsóba.
Évek óta nem költött semmire az a 92 éves manhattani asszony, akit egy jóakarója fogadott be és etetett az utóbbi években. A holokauszt-túlélő hölgy a halála után mintegy 18,9 millió forintot hagyott a jeruzsálemi Hebrew University of Jerusalem egyetemre.
A háború után Kasztner Izraelben telepedett le, de 1954-ben sajtókampányt indítottak ellene azzal, hogy együttműködött az SS-szel és eladta a lelkét a náciknak. Kasztner rágalmazásért beperelte a vádaskodót, ám a pert elvesztette, majd nem sokkal ezután egy szélsőséges nacionalista lelőtte őt Tel Aviv-i otthona előtt.
A zsidó zenét gyakran azonosítják a klarinéttal, a jiddis nyelvvel és a klezmer muzsikával, vagyis a közép-európai zsidóság kultúrájával. Célunk, hogy bemutassuk a az arab, balkáni, spanyol és indiai hatások által gazdagított, változatos hangzásvilágú zsidó zenét, hiszen a zsidóság évszázadokon keresztül, a világ minden táján szétszóródtatott.
Az a tény, hogy a legutolsó kivégzés a roma Holokauszt
évfordulójának éjjelén történt, nyilván nem véletlen.
Nem egészen két héttel ezelőtt, az FBI letartóztatott 44
személyt New York egyik negyedében, Brooklynban. A világ – és főként Amerika –
megdöbbenve vette tudomásul, a letartóztatottak között számos rabbi és egyéb
más, egyházi kötődésű ember volt. Ám arra csak a bennfentesek és a közel-keleti
viszonyokban jártasok figyeltek fel, hogy valamennyien egyetlen szekta tagjai,
ráadásul egy olyané, mely Szíriából, és azon belül is elsősorban Aleppóból és
Al-Kamisliből származik.
Elutasította szerdán a lipcsei szövetségi közigazgatási
bíróság két szélsőjobboldalinak és antiszemitának minősített egyesület
keresetét, amely a szervezetek betiltására vonatkozó belügyminisztériumi döntés
érvénytelenítését kérte a testülettől.
Úristen, már megint a Közel-Kelet [1]. Jövő héten mi lesz
nem menő? A gazdasági világválság? A budapesti tömegközlekedés? Az időjárás?
Megértem én a fanyalgókat, mégis arra kérnék most mindenkit, hogy legalább egy
cikk erejéig figyeljen egy kicsit a világ legagyzsibbasztóbb régiójára. Nem
azért, mert nincs jobb program egy szép augusztusi napon, hanem mert Izraeltől
elég sokat lehet tanulni. Már úgy értve, hogy az ő kárukon, kedves náci
olvasók, nem kell mindjárt megijedni.
A budapesti zsidóság sorsát mutatja be a fővárosi Páva utcai Holokauszt Emlékközpont augusztusi tárlatvezetése, amelyet az állandó kiállítás anyagából állítottak össze – közölte Pécsi Tibor, az intézmény oktatási programjának vezetője.
Augusztus 4-én ünnepelte 48. születésnapját az Egyesült Államok elnöke. De vajon tényleg 48 éves-e Obama? Megszületett-e egyáltalán, és ha igen, hol? Az összeesküvés-elméletek hazájában egy szélsőséges csoport úgy véli, hogy a kenyai születésű Obama törvénytelen elnök, sőt illegális bevándorló, akit ki kellene toloncolni az országból. Egy ilyen jellegű hiedelmet pedig sem racionális érvekkel, sem a puszta tényekkel nem lehet eloszlatni.
Tudomásul veszem, hogy aki szeret délibábokat kergetni, az lustaságból, kényelemszeretetből hajlik a bűnbakkeresésre. De azért csak bízhatunk abban, hogy a magyar társadalom növekvő része ésszerűen gondolkodik, nem? El lehet kezdeni újra egy illúziókra épülő politikát, de az katasztrófába sodorná az országot.
Koncertek és DJ-szettek mellett kiállítások és beszélgetések is várják a résztvevőket a “Tekerj a tóra!” új, háromnapos nyári fesztiválon Bánkon augusztus 6-tól 8-ig.
Június 29-én a parlamentben a Fidesz nem szavazta meg a kormánynak a holokauszt-tagadás szankcionálását célzó alkotmánymódosító javaslatát. Ehelyett saját javaslatát terjesztette be, amely hangsúlyozottan együtt említi a náci és kommunista bűnöket. A magyar politikai életet olyannyira a konfrontáció légköre hatja át, hogy ez az ügy, amelyet tőlünk nyugatra teljes egyöntetűséggel ítélnek meg a civilizált politikai erők, nálunk csak tovább szítja az ellentéteket. Mi ennek a kérdésnek a jelentősége és milyen esély van rendezésére a mai Magyarországon?
A roma holokauszt áldozataira emlékeznek csütörtöktől az ország több pontján. Az évforduló alkalmából a Magyar Televízió kisebbségi műsoraiban a jövő héten kiemelt figyelmet kapnak a romák életével kapcsolatos témák.
A Hungaria Szabadságharcos Mozgalom (Hungarian Freedom Fighter Movement – Cleveland, Ohio, USA) néven ismert hungarista szervezet elnöke, az újnyilas Szittyakürt főmunkatársa, 2009. július 20.-án nem túlzottan igényes megfogalmazású közleményt juttatott el a magyarországi és külhoni radikális csoportokhoz az alábbi szöveggel: „A Hungaria Szabadságharcos Mozgalom vezetősége arra az elhatározásra jutott, hogy életre hív egy szervező bizottságot, hogy a nemzeti emigrációval elősegítse a Jobbik Magyarországért Mozgalom 2010-es választási kampányát.
“A demokrácia lényegéhez tartozó közrendet és köznyugalmat támadják”, “jogállamban nem lehet megtörni az erőszak alkalmazásának állami monopóliumát”, “félkatonai jellegű erődemonstráció keretében a saját véleményét deklarálta” – ilyen és ehhez hasonló mondatok szerepelnek a Magyar Gárda feloszlatásáról szóló – a Fővárosi Ítélőtábla által meghozott – ítéletben, amelynek szövegezett változata tegnap került fel az internetre. A lapunk által megkérdezett szakértő könnyebb hatósági eligazodást vár a verdikttől, amely szerinte nemzetközi példák irányába mutat.
Az ultrajobb pozitív hallucinációira (hogy olyat látnak, ami nincs, pl. zsidó világkonspiráció), nem felelet, hogy olyat sem akarunk látni, ami van: jobbszélső kihívás a pluralista többpártrendszernek.
Sarkozy elnök száműzné a közterekről a muzulmán nők viseletét, a burkát. A női egyenjogúság jegyében, de egyúttal a nagyobb népszerűség érdekében is.
Budapest – A Holokauszt borzalmai, egy kislány igaz története. Szenvedés, küzdelem, a gettóban töltött hétköznapok reménye – erről szól Mirjam Pressler műve.
Belső-Erzsébetváros településrendezésekor a VII. kerületi önkormányzatnak figyelembe kell vennie az állam nemzetközi kötelezettségvállalásait, ezért nem kaphat szabad kezet a területet érintő változások elfogadása és a hatósági eljárások során – állapította meg a jövő nemzedékek országgyűlési biztosa.