Nemgyűlölő gyűlölködő
Noha akad nála még nyíltabb zsidógyűlölő is, Edelény polgármestere a mai Magyarország antiszemitáinak nemcsak afféle frontembere, hanem az új rasszista taktika egyik bajnoka is. Figyeljük a helyi televíziót!
Összesen 10,452 találat (7081 - 7100) : TEV.
Noha akad nála még nyíltabb zsidógyűlölő is, Edelény polgármestere a mai Magyarország antiszemitáinak nemcsak afféle frontembere, hanem az új rasszista taktika egyik bajnoka is. Figyeljük a helyi televíziót!
Mi újat mondhatunk vajon a modernkori magyar múlt egyik leggyakrabban ecsetelt kérdéséről? Vörös Károly máig érvényes módon határozta meg a „zsidó Budapest” és a „zsidós Budapest” számos érdemi vonását. Az elsőt illetően rámutatott, hogy az 1873-at követően a fővárosba áramló, majd ott tartósan gyökeret eresztő izraeliták társadalmi arculatát polgári jellegük adta.
Elég ocsmány az is, ahogy az MSZP nem adja Dávid Ibolyát és Herényi Károlyt, persze. Ahogy szoci parlamenti képviselők felülbírálják az ügyészséget, és elmondják, az miért is nem indokolta kellőképpen a két fórumos mentelmi jogának felfüggesztési kérelmét. Holott annyira nem bonyolult az UD Zrt.-ügy ezen szála. Zsarolás. Zsa-ro-lás. Ez a gyanú például Herényivel szemben.
Amilyen jól jött az Obama-kultusz szempontjából, hogy Chicago elesett az olimpiarendezés jogától, annyira káros az érdem nélkül megítélt Nobel-békedíj. Kevesen tudják, de Amerikában egyes kirakatokban, Queensben a házak falán olyan festmények láthatók, melyeken Obama úgy simogatja a gyerekek buksiját, mint egykor Lenin. Burlingtonban (New Jersey) a helyi iskola tanárnője Obamáról szóló éneket tanított az iskolásoknak. Olyan dicshimnuszt, hogy Sztálin megirigyelte volna.
Az Oszkár-jelenség félreértéséről tanúskodik, ha valaki egy Fideszbe ékelődött rasszista ámokfutásaként interpretálja az eseményeket. Nem ez történt, hanem az, hogy egy jobb sorsra érdemes tehergépjármű-vezető megpróbálta kicsi fejében összerendezni mindazt, amit az elmúlt években a jobboldali médiában látott, hallott, olvasott.
Komoróczy GézaKözismert, hogy Karl Lueger (1844–1910) bécsi polgármester, aki ebben a minőségében igen hatékony volt, és Bécsben ennek megfelelően népszerű maradt, de aki szenvedélyes zsidógyűlöletéről vált hírhedtté: hogy Lueger Budapestet Judapest-nek nevezte. Tudni … Tovább »
Megszületett az ENSZ Emberi Jogok Bizottságának jelenése, mely Izrael katonai tevékenységét volt hivatott kivizsgálni, egyben megállapítani, hogy elkövetett-e háborús bűncselekményt Gázában az “öntött ólom” nevű akció során.
A politikában tűrhetetlen az antiszemitizmus, a kirekesztés, az erőszak és a hazugság minden formája – értett egyet hétfői megbeszélésén a Fidesz frakcióvezetője és Edelény polgármestere az eszmecserén történtekről kiadott fideszes közlemény szerint.
„A magyar a választott nép”; „Jézus magyar volt”; „a zsidók kizsákmányolnak minket”; „radikális politikai megoldásokra van szükség” – mondják az ősmagyar hit követői.
Neonáci és antiszemita kapcsolatokat ápoló szélsőjobboldali kelet-európai politikusokkal szövetkeztek a brit konzervatívok az Európai Parlamentben – írta vasárnap megjelent cikkében David Miliband brit külügyminiszter.
A globális pénztőke, ha úgy tetszik, a zsidó nagytőke be akarja kebelezni az egész világot, és főleg Magyarországot a termőfölddel, az ivóvízkészlettel. Izraelben, Jeruzsálemben már magyarul tanítják a gyerekeket, hogy elsajátítsák új hazájuk nyelvét. Privatizálni akarják az egyetemeket, és majd sorra jönnek az iskolák és a kórházak.
“…a zsidó művészet eszménye Noétól eredeztethető. Noé három fia testesíti
meg azt a három különféle jelleget, melyekből és az egymással való
kölcsönhatásukból megszületik a Tóra szépségeszméje. Ha Noé (héb.:
Noáh) nevének betűit felcseréljük, a hen szót kapjuk, mely kellemet és
szépséget jelent. A hen szó maga pedig akroníma a hochmat nistar-ra,
mely rejtett bölcsességet jelöl. A szó helyes értelmezése tehát:
belső szépség.”
Moshe Yaalon izraeli miniszterelnök-helyettes nem utazott el Londonba a brit Zsidó Nemzeti Alap meghívására. Ez önmagában nem nagy hír, ám nem először fordul elő, hogy izraeli politikus – az ügyvédek tanácsának eleget téve – nem utazik Nagy-Britanniába, mert ott adott esetben letartóztathatják háborús bűnök elkövetésének gyanúja miatt.
Nyakó szerint Molnáréhoz hasonló mondatok vezettek a deportálásokhoz is.
Nálunk nem annyira valós probléma, mint Amerikában, ahol elvitatkoztak az emberek azon, hogy ha szombat délután elfáradnak a moziba, akkor szabad-e kólát és popcornt vinniük magukkal a nézőtérre. Persze hogy szabad. Na jó, de ha a Toscát játsszák, akkor is? Mert a Művészetek Palotájában, 10-én este héttől nem filmen mutatják a darabot, hanem a Metropolitan Opera előadását vetítik, élőben, valós izgalmakkal, amikor nem tudni előre, hogy gikszerezik-e a tenor az ária végén, és visszapattan-e Tosca a gumiasztalról, amikor leveti magát az Angyalvárból a mélybe.
Lisznyay-Szabó Gábor római katolikus egyházzenész évtizedeken át egyszerre orgonált a terézvárosi plébániatemplomban és a Dohány utcai zsinagógában. A mózesi törvények szerint szombaton tilos munkát végezni – az orgonálás pedig annak számít -, ezért itt hagyományosan keresztény művész szólaltatja meg a hangszert. Lisznyay-Szabó Mária 1971-ben vette át édesapja örökségét a zsinagógában.
Mahmúd Abbász palesztin elnök kormánya közölte hétfőn, hogy diplomáciai
offenzívát indít Izrael ellen a Templomhegyen rendszeressé vált
incidensek miatt. Közben palesztin fiatalok ismét összetűzésbe kerültek
izraeli rendőrökkel Kelet-Jeruzsálemben.
Zavargásoktól tartva riadókészültségbe helyezték a rendőrséget, és rendőrök ezreit vezényelték az utcákra hétfőn Jeruzsálem óvárosában, a Mecsetek tere közelében – jelentette be egy szóvivő.
Szent koronánk óvd, vigyázd hazánk, hajnalcsillag, szép keresztünk, ragyogj fel reánk – üvöltött a Pest megyei Kosd közösségi házában a szélsőjobbos Kárpátia zenekar egyik száma, amely – a pogácsával együtt – a Jobbik kampányrendezvényének valódi kezdetéig hivatott … Tovább »