Találatok ‘TEV’
Összesen 10,452 találat (6821 - 6840) : TEV.
Gyakran fürdenek, tehát piszkosak
Andrei Oişteanu: A képzeletbeli zsidó. Kriterion, 2005, Kolozsvár. 466 oldal. Fordította: Hadházy Zsuzsa
„Egy bojár elvesztette, egy nem zsidó megtalálta, és mindketten a zsidóba kötnek bele.” (moldvai közmondás)
A kiváló román antropológus … Tovább »
Hazatérés – haza nélkül
Norman Manea amolyan kiveszőfélben lévő író: kelet-európai disszidens/emigráns, aki 1986-ban – ötvenévesen – elhagyta a nemzetiszocialista „Jormániát”, azt az országot, ahol semmi sem összeegyeztethetetlen, és ahol nem ismerik az árnyalatokat, vagyis ahol kizárólag a vörös … Tovább »
Max Blecher: Történetek a közvetlen irrealitásban
Max Blecher jómódú zsidó porcelánkereskedô fiaként 1909-ben született az észak-moldovai Botos¸ani-ban. Romanban járt iskolába, majd Párizsban beiratkozott az orvosi egyetemre. 1928-ban azonban meg kellett szakítania tanulmányait, mert Pott-betegséggel (gerinc tuberkulózissal) diagnosztizálták. … Tovább »
Beköszönt a zsidó újév
A zsidó naptár szerint szeptember 9-én kezdődik a lelki számvetés, önvizsgálat, az ima időszaka, amikor a Talmud szerint minden élőlény elvonul Isten előtt, aki megítéli őket a következő esztendőre
Régi-új zsinagóga Budán
Pesti (és budai) zsidó szemmel nézve nem rossz hónap ez a szeptember: alig egy hete nyílt meg a világelső új izraeli kulturális központ egy csinos belvárosi palotában, szeptember 5-én pedig az óbudai zsinagógát avatták újjá. Utóbbival eddigi legnagyobb fegyvertényét hajtotta végre a magyarországi
Chabad Lubavics mozgalom, illetve annak „politikai szárnya”, az EMIH.
A provokátor
Mintha évtizedes tabuk dőlnének össze. Hirtelen napirendre került a szociális állam radikális reformja, a lopakodó iszlamizációtól való félelem, és mindez új érveket szállíthat azoknak, akik nem a szociális államban, hanem a több egyéni felelősségben, több piacgazdaságban – nem utolsósorban: a kevesebb iszlámban – látják a megoldást,
Egy zsinagóga feltámadására
Egykoron Óbudán erős és büszke zsidó közösség élt. Már a XVIII. században emeltek maguknak itt templomot a környékbeli hívek. De igazán szép imaházra csak 1821-ben futotta. Az építésre kiírt pályázaton még maga a nagy Pollack Mihály is csak a második helyezést csípte meg, az első, a ma már kevéssé ismert Landherr András lett. Az ő tervei alapján készült el a klasszicista stílusú zsinagóga, melyet 1821. július 20-án avattak fel.
Zöld, vagy csak zöldnek akarjuk látni?
Sok ezer Dávid-csillag a boltíveken
Munkások jönnek-mennek, a bejáratnál építőanyagok tornyosulnak, nemhogy a berendezés, még a padlóburkolat is hiányzik. Sietni kell: a hét végén tartják az újra vallási célokat szolgáló óbudai zsinagóga avatóünnepségét.
Egy történelmi esemény margójára
Szeptember 1-jén Budapesten, a Paulay Ede u. 1. alatt, Natan Saranszki, egykor bebörtönzött szovjet refuznyik, későbbi izraeli miniszter, ma a Szohnut (Jewish Agency) elnöke részvétele mellett nyitotta meg kapuit a világon elsőként létrejött Izraeli Kulturális Intézet. Történelmi esemény tanúi lehettünk, ám hogy ez nyilvánvaló legyen, várnunk kell még néhány évet.
Megnyitja kapuit az Izraeli Kulturális Intézet
2010 szeptemberében izgalmas, új színfolttal gyarapszik Budapest kulturális kínálata: megnyitja kapuit az Izraeli Kulturális Intézet.
Több mint zöld
A zöldpártok hívei idegenkednek a tekintélyelvű konzervatív pártoktól… A szekularizáció és modernizáció gyermekei. Urbánusok. A zöldek haszonélvezői a jóléti társadalomnak, de egyúttal a fogyasztói társadalom kritikáját is nyújtják. Kialakul egy kulturális-fogyasztási miliő, mely az ún. „poszt-materiális” értékek híve: számára nem az anyagi gyarapodás a legfontosabb, hanem az „értelmes élet”…
Akit a KGB se tudott megtörni: Natan Saranszkij élete
Értesüléseink szerint a jövő hét folyamán a magyar fővárosba érkezik a Sion foglyai legendás hőse.
Szomory és a galamb
Felnéztem a mellettem lévő bérházra, amiben Szomory Dezső élete utolsó szakaszát élte. Ismertem régről, fent a harmadik emeleten az a szoba. A szoba, ahol éhen halt – vagy nem is éhen, csak a fájdalomtól szakadt meg a szíve. Ez a ház nem volt otthona. Egészen más, mint az innen messze eső –– ahogy Illés Endre fogalmazott – valószerűtlenül rövid, Sütő utcai épület. Ide bekényszerítették.
Csőke Zoltán: A határvonalak meghúzásának fontossága
Az antiszemita gondolkodásmód a 19. század utolsó harmadában jelent meg Magyarországon. Azóta eltelt egy bő évszázad, nem túlzás tehát azt állítani, hogy a zsidóellenes előítéleteknek komoly hagyománya alakult ki hazánkban. A legtöbb európai országban szintén a nemzeti kultúra részévé vált az antiszemitizmus, mindez azonban nem adhat fölmentést senki számára, ahogy természetesen igazolást sem.
Négyezer zsidót mentett meg az amerikai Schindler
Egy amerikai újságírónak köszönhetően négyezer zsidó jutott ki New Yorkba a második világháború idején, akik között nagy számban fordultak elő neves művészek és irodalmárok.
„A Magyarországon kialakult bal-jobb szembenállás hamis”
Schiffer Andrással, a Lehet Más a Politika választmányi tagjával, parlamenti frakcióvezetőjével* beszélget Gadó János Schiffer András (Fotó: Tóth Csilla) Schiffer András édesapja Schiffer Péter szociológus, bankszakember, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) Hivatalának … Tovább »
Matisyahu – a haszid reggae-zenész
Matthew Paul Miller rekonstrukcionista, azaz liberálisan vallásos zsidó családban született Pennsylvaniában. Tizenhat éves korától Izraelben tanult, ahol rálépett a bál tsuvai rögös útra. Az egykor füvező és rastafrizurát viselő Miller ortodox lett, keresztnevét lefordította héberre: Matisyahu, s most egy New York-i lubavicsi közösség tagja. Emellett kitűnő és méltán elismert reggae-énekes.
Ötven év után az eredeti funkcióját is visszanyeri
A részleges felújítást követően szeptember elején újra megnyílik majd Budapest legrégibb zsidó imaháza. Ez az első olyan zsinagóga Kelet-Európában, amely nemcsak fizikailag újul meg, hanem ötven év után az eredeti funkcióját is visszanyeri.