Találatok ‘TEV’
Összesen 10,172 találat (6101 - 6120) : TEV.
Amit „Dóra” nem jelentett
Megjelent a magyar zsidóság története két kötetben
Áll a bál a lettországi “náci” parádé körül
Andris Berzins köztársasági elnök megvédte országa hagyományos évi felvonulását, amely a náci Németországért küzdő lett légió előtt tiszteleg.
Győz a diplomácia vagy katonai akció Irán ellen?
![](https://www.szombat.org/files/2012/03/panetta_netanjahu_03_07-120x90.jpg)
„A katonai akció az utolsó alternatíva, ha minden más kudarcot vall” – mondta Panetta az Izraelt támogató legnagyobb amerikai lobbicsoport, az AIPAC tanácskozásán.
„De ne tévedjünk, ha minden más kudarcot vall, cselekedni fogunk” – figyelmeztetett a Pentagon vezetője.
Panetta, … Tovább »
Megjelent a magyar zsidóság története két kötetben
Kertész Ákos Kanadába menekült
New York amerikai magyar zsidó szemmel
![](https://www.szombat.org/files/2012/03/sanders_newyork_1-120x90.jpg)
Amikor – 1957 őszén – beköltöztünk második New York-i, illetve brooklyni otthonunkba, fogalmunk sem volt, hogy új címünk: Eastern Parkway 777 sok brooklyni zsidónak már akkor ismerősen csengett, hiszen könnyen össze lehetett téveszteni az Eastern Parkway 770-nel, ami akkor is, azóta is a lubávicsi haszid közösség központja, főhadiszállása.
Négyezer neonáci Csehországban
Mintegy négyezer aktív tagja van jelenleg a neonáci mozgalmaknak Csehországban, tíz százalékuk a kemény maghoz sorolható, áll abban a tanulmányban, amelyet a szélsőséges mozgalmakkal foglalkozó szakértők készítettek a cseh belügyminisztérium számára.
Tiltakoznak a kisebbségek
Védelmébe vette Andris Berzins, Lettország elnöke a lett Waffen SS-légió emléknapjára tervezett szokásos rigai nacionalista felvonulást.
Izraeli csapás az iráni atomprogramra?
Náci mészárlás Treblinkában
A treblinkai haláltábor tömegsírjainak létezésére vonatkozó minden kételyt eloszlatott az első olyan helyszíni vizsgálat, amelyen “a föld mélyébe látó” műszereket alkalmaztak – húzta alá Caroline Sturdy Colls brit igazságügyi régész a vizsgálatról szóló beszámolójában.
Álom a Talmudban – Válogatás a Babilóniai Talmud, Brachot c. traktátusának IX. fejezetéből
![](https://www.szombat.org/files/2022/09/04-05-Golden-5r-det-247x300.jpg)
55a/1. Ráv Jehuda azt mondta: Háromnak kell az irgalom: A jó királynak, a jó évnek, és a jó álomnak. A jó királynak, mint írva van: Mint a vizeknek folyásai, olyan a királynak szíve az Úrnak kezében (Péld 21, 1); a jó évnek: Mindenkor rajta [függenek] az Úrnak, a te Istenednek szemei … Tovább »
Előretolt helyőrségek
![](https://www.szombat.org/files/2022/09/03-Haver-beszelgetes-az-identitasrol-300x225.jpg)
Zsidó civil szféra – ezzel a címmel indítjuk útjára kéthavonta jelentkező, új rovatunkat. Többek közt Kovács András és Forrás-Biró Aletta tanulmányára és saját tapasztalatainkra támaszkodva állítjuk: Magyarországon a zsidó szervezeti struktúra kiépült. Úgy gondoljuk, érdemes … Tovább »
USA: Amerikában is terrorcselekményekre készülhet a Hezbollah
Az Egyesült Államok területén is terrorcselekményeket kísérelhet meg az Irán által támogatott Hezbollah libanoni radikális szervezet, s ez aggodalomra ad okot – közölte szerdai kongresszusi meghallgatásán az amerikai belbiztonsági miniszter.
Ízek, illatok a Dob utcából
![](https://www.szombat.org/files/2012/02/meszarszek_12_02_11-120x90.jpg)
Gyakran keseregtek régebben, akik kósert akartak enni Budapesten, mert kicsi volt a választék, s a minőség is elég ingadozó. A helyzet mára némileg megváltozott, bár vannak még meghódítandó csúcsok. Kósert tartani azonban mindig nehezebb és költségesebb, mint tréflit enni. Vidéken, ahol legfeljebb egy-egy hitközségi konyha kínált meleg ételt, bizonyára még nehezebb lehetett a helyzet, felvágott talán csak a fővárosból érkezett.
Zsidók a Tanácsköztársaságban
![](https://www.szombat.org/files/2012/02/kunbela_komoroczycikkhez-120x90.jpg)
A Kalligram kiadónál jelenik meg rövidesen Komoróczy Géza: A zsidók története Magyarországon című, két kötetes opus magnuma, mely a zsidók magyarországi történelmének közel ezer évét próbálja áttekinteni. A magyar társadalomban, a polgári nemzetben sok száz éve van félreismerhetetlen zsidó komponens. Ezt a kettősséget írja le a könyv: a zsidók nemzetköziségét és részüket a magyar társadalomban.
Az orosz irodalom totalitárius világképeiről Hódmezővásárhelyen az Emlékpontban
![](https://www.szombat.org/files/2012/02/zamjatyim_12_02_05_emlekpont-120x90.jpg)
Számokká torzult egyének szürke tömege, ahol érzelmeknek és kilengéseknek semmi helye nincsen. Minden és mindenki a mindenható Jótevőtől függ. A totalitárius rendszerek legismertebb ábrázolója, George Orwell 1984-e előtt negyedszázaddal egy jégtörőhajó-mérnökből lett orosz dráma- és regényíró megalkotta az antiutópia műfajának alapművét, a sztálini szovjet valóság előképét.
A zsidó szellem és évezredes hanyatlása
![](https://www.szombat.org/files/2012/02/laczoferenc_illusztracio_12_02_03-120x90.jpg)
Laczó Ferenc
Tábor Béla már A zsidóság két útja legelső oldalán hangsúlyozza a történelmi pillanat kivételes jelentőségét. Az 1938-39 során írott és közvetlenül a második világháború kitörése előtt napvilágot látott jelentős mű in medias res felütése … Tovább »