Találatok ‘TEV’
Összesen 10,450 találat (4981 - 5000) : TEV.
Sírással nem megyünk semmire
Sírással nem megyünk semmire címmel dokumentumfilm készül Fahidi Éváról, 90 éves holokauszt túlélőről, aki többek között A dolgok lelke című könyv szerzője, de ő volt az is, aki Angela Merkel oldalán beszédet mondott Auschwitz felszabadításának 70. évfordulóján. A film befejezéséhez a közösség segítségét, anyagi támogatását kérik.
A német államfő kitüntette Dalos Györgyöt
60 pakisztáni és 60 albán menedékkérő esett egymásnak…
Németországban ismét tömegverekedés volt egy menekültszálláson, ezúttal egy Kassel melletti sátortáborban, ahol vasárnap több százan verekedtek össze és az összecsapás több óráig tartott.
A kassel-caldeni egykori repülőtéren működő befogadóállomáson délben, ebédosztás … Tovább »
A peronon összegyűlt… tömeg vidáman és lelkesen tapsolt
MISNA – magyarul 1.
„Zsidóság és magyarság nem két külön dolog”
A Bónusz Brigád segít leleplezni a zsidók titkos tervét az emberiség kiirtására
Miféle kisajátítás?
A Holokauszt a legvégső érv, ultima ratio, aki ezzel él, egyben azt is mondja, hogy mindazok, aki nem vele vannak, automatikusan a másik oldalra – a Holokauszt tettesei vagy közönyös szemlélői közé – kerülnek.
Schönberger Ádám egyik cikkemet bírálta „A Holokauszt nem … Tovább »
Hegedűs D. Géza: Ungvári Tamás 85 éves!
Műholdfelvételen az orosz harci gépek Szíriában
Oly korban éltek
Irodalmi veszteségeink című sorozatában a Tevan Könyvtár a Magyar Zsidó Kulturális Egyesülettel együttműködve három könyvvel emlékezik a Holokauszt áldozatául esett írókra, költőkre, újságírókra. A három könyv ismert és kevésbé ismert írók, költők újságírók műveiből áll össze, amelyekben a közös a történelmi háttér, hasonlóak a sorsok, a megpróbáltatások. A szorosan vett irodalmi tematikájú kötetek, A valóság valószínűtlen lett. Szemelvények a magyar Holokauszt-irodalomból I. és Lépés a képtelenség sötétjébe. Szemelvények a magyar Holokauszt-irodalomból II. mellett Oly korban éltek. A vészkorszak újságíró-áldozatainak almanachja címmel jelent meg a harmadik. Ennek Murányi Gábor által írt előszavát közöljük.
Nem fantomnép
A könyv címe egy bibliai idézet (Mózes 4. könyve, 24/17), egy prófécia: Bálám, a (nem zsidó) tévelygő „próféta”, pénzszerető mágus, a „kinyílt szemű embert” jövendölte: „Látom őt, de nem most, nézem őt, de nem közel. Csillag származik Jákóbból, és királyi pálca támad Izraelből.”A remény jele ez minden kétség közepette: szól zsidóknak és nem zsidóknak. Üzenet.
Ungvári Tamás: Rákosi Jenő és a zsidóság
Ószeresek, handlék, zsibárusok
„Visszakaptuk emléküket”
Mint az álom, mely elszáll… – Ros Hasana 5776
Times: súlyos hiba a migránsok befogadása
A menekültek és a Holokauszt
Noha a Németország felé igyekvő menekülteket Európában egyetlen ország hatóságai sem akarják üldözni vagy megölni (már Törökországban sem fenyegeti őket komoly veszély), a médiában mégis rendkívül gyakran társul hozzájuk a Holokauszt képzete.
A müncheni befogadó-állomásról … Tovább »