Találatok ‘TEV’
Összesen 10,450 találat (3661 - 3680) : TEV.
A diskurzus
“Most ez nem az, hogy én azt ÁLLÍTOM, hogy nem volt holokószt. Én ilyet nem mondtam, ezt ne fogják rám. Felőlem aztán az is lehet, hogy volt. Nem vagyok én egy holokószttagadó, dehogy vagyok! Nem elég nekem, hogy már minden sarkon ott az az átkozott traffipax, és még meg is fújatnak? … Tovább »
A régi zsidógyűlölet már erejét vesztette, az új még a kapuknál várakozik
Zsidókérdés 1917 – “Zsidókérdés” 2017
Száz éve, 1917-ben jelent meg a nevezetes zsidókérdés vita a Huszadik Század című folyóirat hasábjain. Ebből az alkalomból a Szombat az alábbi körkérdést intézte a magyar szellemi élet több mint hatvan képviselőjéhez.
Száz … Tovább »
Misna magyarul – Jomá 2.
Izrael “felsőbbrendűségen és elnyomáson”alapul – állítja egy szélsőbaloldali izraeli az ENSZ-ben
A B’Tselem nevű, radikális baloldali, izraeli emberi jogi csoport vezetője, Hagai El-Ad csütörtökön az ENSZ Biztonsági Tanácsában Izrael palesztinokkal szemben alkalmazott politikáját az apartheid-korszakbeli Dél-Afrikáéhoz hasonlította, és a nemzetközi közösség közbelépését … Tovább »
Az ENSZ Közgyűlése Palesztinát szavazta meg a fejlődő országok csoportja vezetőjének
Az ENSZ Közgyűlésén nagy többséggel Palesztinát szavazták meg a fejlődő országok csoportja vezetőjének – vált ismertté szerdán New Yorkban.
Palesztina mellett 146 ország szavazott, az Egyesült Államok, Izrael és Ausztrália ellene voksolt, 15 ország tartózkodott, 29 állam … Tovább »
Utazások és megállások
Izraelben az első, amit örömmel üdvözlök, a víz. Háromféle fontos izraeli vizet ismerek.
A Holt tenger csúszós, olajos, sós vize nekem a teremtés mérhetetlen erőit idézi. Hatalmas és jóindulatú; de ne is álmodjon senki arról, hogy uralhatja. Ebben a vízben nem lehet széles … Tovább »
“Komoly csapást kell mérnünk a Hamászra”
Súlyos katonai csapással fenyegette meg az izraeli védelmi miniszter a Gázai övezetet uraló radikális iszlamista Hamászt kedden – közölte a helyi média.
“Izraelnek el kell döntenie, hogy háborút kezd-e Gázában, mert csak ezzel tudja teljesen felszámolni a határ menti erőszakot” … Tovább »
Volt egyszer egy NDK
Leóék családjában sokat vitatkoztak. De csak ritkán személyes okokból, többnyire inkább politikáról, társadalomról, az ügyről. A zsidó Gerhard nagypapa a francia ellenállás harcosa, kém és újságíró, a hatalom vonalas képviselője. Kedvenc leánygyermeke, Anne hozzámegy a művész … Tovább »
Levélbomba robbant a tatárföldi zsidó autonómiaszervezet vezetője irodájában
Levélbomba robbant hétfőn Mihail Szkobljonok, a tatárföldi zsidó nemzeti-kulturális autonómiaszervezet elnöke céges irodájában.
A detonáció következtében Szkobljonok és asszisztensnője megsérült. Sajtójelentések szerint szem- és égési sérüléseket szenvedtek. A tisztségviselőt … Tovább »
A haszidizmus térképen
A New York-i YIVO kutatóintézet kiemelt eseményként ünnepelte a lengyel történész professzor, Marcin Wodziński új könyvének megjelenését.
A könyvbemutatón a történész, mialatt beavatta a közönséget kutatásának struktúrájába, elmesélte személyes és egyben szakmai … Tovább »
Hét mocskos nap
Hét nap, három család és egy viharos évszázad története tárul elénk Gárdos Péter új regényében, melyből a Libri kiadó engedélyével közlünk részletet.
Hat óra tájt fordult a kulcs a zárban, és besüvített a lakásba Andriska. Úgy rohant át a konyhán, akár a tájfun. … Tovább »
Ezt a frigyet átkozzák most Izraelben
Vihart kavart Izraelben Lucy Aharis népszerű arab újságírónő és tévés műsorvezetőnő Cahi Halevi zsidó színésszel kötött házassága – jelentette a Jediót Ahronót című újság honlapja, a ynet csütörtökön.
“Nem hibáztatom Lucy Aharist, amiért elcsábította egy zsidó … Tovább »
Izrael-ellenes tevékenység miatt akadt fent a határon az amerikai lány
Egy hete rostokol a tel-avivi Ben Gurion repülőtéren Lara Alqasem amerikai diáklány, mert az izraeli hatóságok Izrael-ellenes tevékenységgel vádolják, és érvényes diákvízuma ellenére nem engedik be az országba – jelentette szerdán a The Times of Israel című izraeli lap angol nyelvű … Tovább »
Holland múzeumok: Nácik által elrabolt műkincseket adnak vissza egykori tulajdonosaik utódainak
Holland múzeumok 170, nácik által elrabolt műkincset azonosítottak gyűjteményeikben egy program keretében, amellyel a náci korszakban zsidó családoktól elkobzott műtárgyakat akarnak visszaadni jogos tulajdonosaiknak – adta hírül a The Guardian című brit napilap szerdán.
42 holland … Tovább »
Az ős-erőszakot erőszakként felismerni…
Zsidókérdés 1917 – “Zsidókérdés” 2017
Száz éve, 1917-ben jelent meg a nevezetes zsidókérdés vita a Huszadik Század című folyóirat hasábjain. Ebből az alkalomból a Szombat az alábbi körkérdést intézte a magyar szellemi élet több mint hatvan képviselőjéhez.
Száz … Tovább »
Mikor szabad ételt rendelni a miniszterelnöki rezidenciára?
Megkezdődött a csalással vádolt Sara Netanjahu pere
Megkezdődött Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök csalással vádolt feleségének, Sara Netanjahunak a pere – jelentette a helyi média vasárnap.
Sara Netanjahu ügyét a jeruzsálemi helyi bíróságon tárgyalják, ahol … Tovább »
A hadsereg razziát tartott a vasárnapi terrortámadás elkövetőjének otthonában
Az izraeli hadsereg vasárnap este nyilvánosságra hozta a terrorista nevét, aki vasárnap reggel Szamáriában, Ariel közelében megölt két izraeli civilt és megsebesített egy harmadikat. A terrorista, Ashraf Walid Suleiman Na’alowa még szökésben van.
A biztonsági erők … Tovább »
Megjelent a Szombat 2018 októberi száma
Megjelent a 2018. októberi Szombat! Keresse a jobb könyvesboltokban és a nagyobb újságos standokon, vagy válassza a könnyebb megoldást:
Fizessen elő a Szombatra!
A Szombat megvásárolható a Relay nagyobb újságos standjain, valamint az alábbi könyvesboltokban:
Láng Téka … Tovább »
Misna magyarul – Táánit 4.
Jeruzsálem lányai a szőlőlugasokba mennek és ott táncot lejtenek. Mit mondanak? Ifjú, nézd mit látnak szemeid! Ne a szépséget figyeld, hanem a családot: „Hazugság a kellem, és hiábavalóság a szépség, asszony ki istenfélő az dicsértessék.”
Misna, magyarul Ismétlés (héberül מִשְׁנָה misná) … Tovább »