Találatok ‘Szombat’
Összesen 23,533 találat (16001 - 16020) : Szombat.
Közös katonai erőt terveznek felállítani az Arab Liga országai
Amerika nyilvánosságra hozott egy jelentést az izraeli atomfegyverkezésről
BZSH-közgyűlés – Ács Tamás elnök, Kunos Péter ügyvezető igazgató
Csütörtök este Ács Tamást, korábbi helyettes államtitkárt választották a Budapesti Zsidó Hitközség új elnökévé. A jelölt a második fordulóban néhány szavazattal előzte meg Zoltai Gusztáv volt sofőrjét, az Élet Menete Alapítvány kurátorát, Bandi Lászlót. Kunos Pétert döntő fölénnyel erősítették meg ügyvezetői tisztségében.
Cigány holokauszt itt márpedig nem volt – Németh György a Mandinernek
Az ügyészség úgy döntött, nem indít nyomozást ellene holokauszttagadásért, pedig Németh György szerint tényleg nem volt roma holokauszt Magyarországon. A szociológus-közgazdász a Mandinernek elmondja: „Európa utolsó etnonacionalizmusa” épül a szemünk láttára; a cigányság „foglyul ejtette önmagát”; és szerinte nem igaz, hogy a többségi társadalom okozza a cigányság problémáit. Németh úgy látja: „ha az akadémiai szférában lennék, vagy bekényszerültem volna a sorba vagy átvágták volna a torkom”.
Idegenségtapasztalat és magyar zsidó identitás
Antiszemitizmus Magyarországon, 2014
Auschwitzi deportáltak listájára bukkantak egy iskolai könyvtári könyvben
Kóser, nem kóser – a Gozsdu másik oldala
Tényleg nem értik?
Első fecskék
Megint üzentek Izraelnek Obamáék
Izrael nem kémkedett az USA után
Izrael cáfolta, hogy kémkedett volna az Egyesült Államok után az iráni tárgyalások kapcsán, ahogyan azt a Wall Street Journal állította. Azt mondják, teljes mértékben le van tiltva náluk az amerikai kémkedés.
Izrael kedden cáfolta a The Wall Street Journalnak (WSJ) azt az állítását, … Tovább »
Le Pen ante portas
Egy zsidó textilgyáros emlékezete
Mit tudunk a dualizmus és a két világháború közötti Magyarország nagyiparának és pénzügyi világának vezető személyiségeiről? Alig valamit. Viszont: örvendetesen szaporodnak az ilyen jellegű munkák, monográfiák – jegyzi meg Haraszti György egyetemi tanár előszavában, amelyet Guba Ildikó Buday-Goldberger Leó életét és munkásságát bemutató „könyvterjedelmű tanulmányához” írt.
Baloldali művészekre támadtak politikai okokból Izraelben
Az ügyészség szerint a “nem volt cigány holokauszt” kijelentés nem holokauszttagadás
“Magyarországon nem volt cigány holokauszt, elég sok országban volt. Voltak cigányokkal szembeni atrocitások, de nem volt.”- ez volt az a mondat, ami miatt több civil szervezet is feljelentést tett a jobboldali lapokba publikáló Németh György ellen. A közgazdász-szociológus egy konferencián fejtegette az idézett elméletét február közepén.
Tájkép tankönyvviták közben
Rivlin: az Arab Koalíció egyes szólamai sem elfogadhatók
Reuven Rivlin izraeli elnök Burkoltan bírálta Benjamin Netanjahunak a kampány utolsó napjaiban tett kijelentéseit, aki aggodalmát fejezte ki a várható magas arab részvétel miatt.
Rivlin úgy fogalmazott: „Az új kormány a választók többségétől kapott felhatalmazást, … Tovább »
Netanjahu bocsánatot kért – nem mindenki tartja őszintének
Benjamin Netanjahu miniszterelnök bocsánatot kért az izraeli araboktól, mert a választás napján tömeges szavazásukkal riogatva mozgósította saját szavazótáborát – értesült az izraeli média.
Netanjahu rezidenciáján az izraeli arab közösség képviselőinek hétfőn azt mondta: … Tovább »