Találatok ‘Szombat’
Összesen 23,435 találat (20781 - 20800) : Szombat.
Zsidó Világkongresszus: Bronfman ejti Singert
Bajba került Ifj. Hegedűs Lóránt a holokauszttagadó Irving miatt?
Kiábrándult a palesztin egységkormányból az ENSZ-főtitkár
Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár szerint kiábrándítóak az új palesztin egységkormány első megnyilatkozásai, amelyekben szerepel, hogy “a palesztin népnek törvényes joga van az ellenállás minden formájához”. “A nemzeti egységkormányról érkező első információk kissé kiábrándítónak tűnnek” – jelentette ki a főtitkár az Amerika Hangja rádióban helyi idő szerint vasárnap este elhangzott interjújában.
Emlékezzünk Magyarország német megszállására
Sólyom László intelme ellenére is kell az árpádsávos zászló a Fidesznek
“Ne volt KISZ-vezetők oktassanak ki minket az önkényuralomból!” Nem kell más jelkép március 15-én, mint a magyar trikolór – mondta Sólyom László Erdélyben, nyilvánvalóan a Fidesz rendezvényein immár általánossá vált jelképként használt árpádsávos zászlóra utalva. Az általunk megkérdezett képviselők ugyan nem örülnek feltétlenül az új szimbólumnak, de szerintük “már csak azért is” ragaszkodni fognak hozzá.
Köves rabbi nem ért egyet Feldmájerrel – nem veszélyes az utca
Köves Slomó budapesti ortodox, hászid rabbi, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség vezetője a TV2 reggel műsorában elmondta: túlzásnak tartja Feldmájer Péter, a Mazsihisz elnökének figyelmeztetését, mely szerint jobban teszik a magyarországi zsidók, ha a március 15-én otthon maradnak vagy külföldre utaznak.
Kivághatják Anne Frank gesztenyefáját
Antiszemitákat látnak a brit Munkáspárt pénzügyeinek vizsgálóiban
Kibucok végnapjai
Még a külföldi sajtó is érdemesnek találta közölni a hírt: Deganjában, az éppen száz évvel ezelőtt alapított első kibucban a kollektíva tagjai elhatározták, hogy megszüntetik az eddigi teljes kommunarendszert, és differenciált béreket vezetnek be. A hír valóban megdöbbentő, hiszen a kibuc sokak számára Izrael szimbóluma, Deganja pedig a kibuci mozgalom zászlóshajója.
„A mi jelünk a kereszt, nem pedig a horogkereszt”
Kádár János nem szociáldemokrata, hanem diktátor volt
Az ENSZ főtitkára rosszhírű elődjénél
Edgar Bronfman, a Zsidó Világkongresszus (ZSVK) szervezet elnöke felháborodott hangú levelet juttatott el Ban Ki-mun ENSZ-főtitkárhoz. A világszervezet nemrég hivatalba lépett – koreai – vezetője, bécsi látogatása során egyebek közt találkozott Kurt Wadheimmel, aki 1972-1982 között hivatali elődje, majd 1986-1990 között az Osztrák Köztársaság elnöke volt.
Boross Péter: az árpádsávos lobogó relikvia
A Fidesz képmutató, amorális és szégyenteljes szimbiózisban él egy antiszemita szubkultúrával
Zsidóvá lesz egy iráni muzulmán
Gyurcsány a Timesnak: Orbán a vidéki Elvis
Feldmájer: a gyakorlatban nem mindig zárkózik el az antiszemitizmustól a Fidesz
Az antiszemitáknak nincs jelentős támogatottságuk Magyarországon, és elvi szinten a Fidesz sem pártolja őket, de ez az ellenzéki párt gyakorlati politizálásán már nem mindig látszik – mondta a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének elnöke, miután Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a Timesnak adott interjúban fokozódó magyarországi zsidógyűlöletről beszélt, amellyel szerinte érdekközösséget vállal a Fidesz.
A bibliai datolya íze
Ha semmilyen váratlan esemény nem jön közbe, két vagy három év múlva megtudhatjuk, milyen ízűek voltak a Szentföldön a datolyák a bibliai időkben. Az egyedülálló pálmafa palántáját féltve őrzi Dr. Elein Soloway, az 54-éves kaliforniai születésű és több mint harminc éve a negevi Katura kibbucban élő növénytani kutatónő. „Nagyon kell rá vigyázni.
Térey János: XIII.
„Az Újlipótváros a pesti East-Manhattan, amelynek kopottan is legelegánsabb avenue-ja a Pozsonyi út, s amelynek legelőkelőbb parkjában a második világháború kitörése után már nem épülhettek meg az ambíciózusan megálmodott felhőkarcolók (…) a kulcsos-tükrös-ülőkés liftek (…) a nagypolgári kétszázhúsz négyzetméterek, a teniszpályányi tetőteraszok margitszigeti panorámával, a több száz eredeti Bauhaus-körablak, meg a frissen csiszolt parkettájú nappalik, falukon az obligát Scheiber Hugó-vásznakkal.”