Szombat Szalon Kolozsváron
A Szombat folyóirat (www.szombat.org) Erdély zsidóságáról szóló számának kolozsvári bemutatója és irodalmi estje.
Összesen 23,539 találat (20361 - 20380) : Szombat.
A Szombat folyóirat (www.szombat.org) Erdély zsidóságáról szóló számának kolozsvári bemutatója és irodalmi estje.
A holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapjához kapcsolódóan csütörtökön, illetve vasárnap tartanak megemlékezéseket.
“Rajongok a magyar kultúráért, irodalomért, Bartókért és Kurtágért… Hogy mivel jár? Semmi mással, mint amit különben is csinálok. …mikor elõször jártam Amerikában, az embereknek ott Magyarországról két név jutott az eszükbe: Zsazsa Gabor és Bela Lugosi. Ez borzalmas. El kell érjük, hogy azonnal Bartók, Ady , József Attila neve merüljön fel.”
Olyan keresztényként olvasom lapjukat, aki – Popper Péter szavaival “megérti, hogy az Újszövetség az Ószövetségre épül”, aki “a Tanachot kinyilatkoztatás értékűnek ismeri el” és aki tudja, hogy “a kereszténység nem létezhetne a zsidóság nélkül”.
A „S’mini” nem választható külön az előző fejezettől („Cáv”), mely így végződik: „De a Gyülekezet Sátrának kapuján ki ne menjetek hét napig, addig a napig, a melyen betelnek a ti beavatásotoknak napjai, mert hét napig tart a ti beavatásotok” (3Mózes 8, 33), és a folytatás: „és lőn a nyolcadik napon, hogy szólította Mózes Áront és az ő fiait, és Izráelnek véneit”.
Szeles, esős, zivataros, hófúvásos időben van igazán szüksége minden teremtett léleknek fedélre, melegre, biztonságra. Ferencváros Önkormányzata most, épp akkor, amikor volna miért elbizonytalanodni, biztonságot kínál. A versek – a jó versek – árfolyama stabilabb, mint a megbokrosodott „indexek”.
A Szombat folyóirat (www.szombat.org), Erdély zsidóságáról szóló számának kolozsvári bemutatója és irodalmi estje.
Elképesztőnek tartja az SZDSZ, hogy az ügyészség a közösség elleni izgatás legnyilvánvalóbb eseteiben sem indít hivatalból eljárást – közölte Gusztos Péter.
Talán Tolsztoj írja valahol, hogy a nők úgy irányítják a háttérből a férfiakat, ahogyan a Rothschild báró befolyásolja pénzével a világpolitika menetét. Kézenfekvő lenne mármost, hogy a nagypolitika csakis a „Rothschildnék” szeszélyének függvénye. Mielőtt azonban bárki … Tovább »
A Gólem Színház idén februárban mutatta be A trükk című darabját, amelyet Etgar Keret népszerű izraeli író rövid írásaiból készítettek. A volt Szindbád moziból kialakított Kinóban Borgula András mintegy egy órás kamarakabarét rendezett.
Az előadás során két jó … Tovább »
Ahogy ránézünk a születési és halálozási évszámra, mindannyiunkat döbbenet fog el az élet szűkössége miatt. A döbbenetből ocsúdva gondolkodni kezdünk. Na, persze, a háború. De hiszen Magyarország éppen hogy belépett a háborúba! Életrajzának utánanézve újra érteni véljük: … Tovább »
Költészet
Egy sötétlila szilva,
az utolsó a fán,
vékony héjú és különleges, akár egy szem pupillája,
mely, akár az éjszakai harmat, eltakar
szerelmet, látomást, didergést,
s a hajnalcsillag fényében a harmat
eltűnik –
ez a költészet. Érintsd oly … Tovább »
Kasztner le se törölte a homlokáról a verejtéket, fénylő arccal érkezett, nehéz bőrönddel a kezében.
Az íróasztala mögött terpeszkedő Wisliczeny rögtön a tárgyra tért.
– Na, megkapja amit kért! A gesztust. – Közben mohó kíváncsisággal bámulta a bőröndöt, bele szeretett … Tovább »
„Az antiszemita véli csak úgy, hogy csupán antiszemita. Valójában a bármikor és bármilyen bűnbak-igényre átprogramozható gettóba zárja be magát.”
(Mészöly Miklós: Halk előszó az antiszemitizmushoz, Kirekesztők, Aura Kiadó, 1992., Budapest)
Már évekkel ezelőtt … Tovább »
Voltak-e boszorkányok a 16-18. század európai történetének időszakában, avagy csak boszorkánynak mondott (kiváltképp) asszonyok voltak, akiket nem ritkán megköveztek, megégettek? Az első pillanatban frivolnak tűnő megközelítés valójában rávilágít általában vett álláspontunk … Tovább »
Nagyon úgy fest, hogy magamévá tettem a Széder estén olvasott előírást, miszerint „minden nemzedékben köteles az ember úgy tekinteni magára, mintha ő maga hagyta volna el Egyiptomot”, ezért legyenek elnézőek, amikor tórai idézetekkel és rabbinikus kommentárokkal fordulok Önökhöz kedvenc ünnepem kapcsán.
Az egyházak illetve a civil szervezetek számára felajánlott egy százalékok terén a már tavaly is észlelt tendenciák folytatódtak. Idén is négy zsidó felekezet várta az adózók felajánlásait. A Mazsihisz javára adakozók száma továbbra is fogyatkozó tendenciát mutat (tavaly néhány fős emelkedés, idén néhány fős csökkenés), a Chabad Lubavics mozgalom által alapított EMIH támogatói viszont gyarapodnak.