Újra Kasztner
Ki hősnek tartja, ki árulónak. A zsidómentő Kasztner Rezső meghurcolása, meggyilkolása és politikai rehabilitációja után több mint 50 évvel sem hagyja nyugodni a nemzetközi közéletet.
Összesen 3,882 találat (2741 - 2760) : Szabadság.
Ki hősnek tartja, ki árulónak. A zsidómentő Kasztner Rezső meghurcolása, meggyilkolása és politikai rehabilitációja után több mint 50 évvel sem hagyja nyugodni a nemzetközi közéletet.
Az idén újabb eredeti dokumentumokkal egészítették ki a jeruzsálemi Jad Vasem Holokauszt Emlékmúzeumnak több mint egy évvel ezelőtt átadott Kasztner-hagyatékot, amely Frojimovics Kinga, a Jad Vasem levéltára magyar részlegének igazgatója szerint véglegesen még nem rendezhető.
1989-ben úgy tűnt, hogy a hidegháború befejeződésével és a kommunizmus bukásával a volt szocialista országok megindulhatnak a demokrácia útján. A kezdeti eufóriát gyorsan kiábrándulás követte – írja Slomo Avineri a baloldali The Nationben.
Beszedte a hungarista és antiszemita könyveket a pécsi vasútállomás egyik újságos standjának bérlője, de továbbra is árulja azokat. A bérlőt az üzlet tulajdonosa – egy olvasónk levelének hatására – kötelezte arra, hogy a kirakatból távolítsa el a könyveket.
Tom Lantos egyszerre volt bátor magyar hazafi és hű polgára az Amerikai Egyesült Államoknak – mondta Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, a februárban elhunyt demokrata párti amerikai politikus tiszteletére állított emléktábla avatásán csütörtökön Budapesten.
A második zsidótörvény története ismert, számos történeti feldolgozás olvasható róla. Anélkül, hogy részletekbe bocsátkoznék, szükséges megjegyezni: ez a Teleki Pál közreműködésével készült törvény (preambulumát maga a politikus írta) folytatta a magyar zsidóság numerus clausus-szal megkezdett, az 1938-as első zsidótörvénnyel folytatódó kirekesztését a magyar közéletből, a kulturális és gazdasági színtérről.
Egy különösen jellegtelen modern észak-londoni irodaházban rendezte be “főhadiszállását” Sir Sigmund Sternberg, a röviden filantrópként emlegetett magyar származású brit üzletember.
A kudarcsorozat után teljes a zűrzavar: miután két hete elmaradt, szombaton kudarcba fulladt a szélsőjobboldal rendszerellenes demonstrációja.
A bűncselekmények súlyához képest viszonylag enyhe büntetésre, háromtól tíz évig terjedő szabadságvesztésre ítélte a moszkvai városi bíróság hétfőn egy fiatalkorú moszkvai bőrfejű banda tagjait egyebek között több fajüldöző indíttatású gyilkosság, több gyilkossági kísérlet, több rendbeli súlyos testi sértés és a nemzetiségek közötti gyűlölet szításának vádjával.
Több sérült, előállított tüntetők, összetört padok, telefonfülkék, kiégett autó – nagyjából ez a mérlege a Hatvannégy Vármegye ifjúsági szervezet szombat délutáni és kora esti felvonulásának és zavargássá fajult tüntetésének.
Baktatok a Palatinus-házak tövében, a páros oldalon. Kezdet és vég szépen sűrül itt: Pagony gyerekkönyvesbolt, játékbolt, zöldséges, végül a “Rehab” gyógybolt a sarkon.
Harry Kemelman hetvenes évek elején született regényére a krimisikerlistákon leltem. A borítón pajeszos, széles karimájú kalapot viselő, fekete alak követ nagyítóval lábnyomokat, amiből a vásárló rögvest azt hiheti, egy zsidó Holmes izgalmas kalandjai elevenednek majd meg a könyv lapjain.
Forrás: Népszabadság Ama régi Demokatikus Chartában, amelyet annak idején én is aláírtam, több alkalommal is csalódtam. A chartákból számomra egyedül a csehszlovákiai Charta 77 maradt “haladó hagyomány”. Azt pedig a történelem aligha ismétli meg.Írásod nyilvánvalóvá teszi, … Tovább »
A BRFK eljárást indított egy, az Expressz című újság internetes oldalán megjelent, zsidók kiirtását kínáló “cég ellen”
Szélsőjobboldal és a média címmel tartott konferenciát a Demos Magyarország Alapítvány csütörtökön Budapesten. Az Európai Ifjúsági Központban magyar és külföldi újságírók vitáztak egyebek mellett arról, mikor és milyen mértékben kell teret adni a médiában a szélsőségeknek, és mi lehet ebben az újságírók felelőssége.
Cipi Livni külügyminiszter lett a Kadima izraeli kormánypárt elnöke – közölték a közel-keleti ország tévéállomásai a szerdai párton belüli szavazás lezárása után exitpoll-eredményekre hivatkozva.
Aki antiszemita, az keresztényellenes is – mondta XVI.
Benedek pápa Párizsban, az apostoli nunciatúrán, ahol a franciaországi zsidó
közösség képviselőivel találkozott.
A nyíregyházi Széchenyi István Közgazdasági, Informatikai Szakközépiskola és Kollégium nemcsak a szabolcsi megyeszékhely, hanem az ország egyik legjobb középiskolája.
Hét évvel ezelőtt az egész világ egyenes adásban nézte, ahogy összedől a World Trade Center. Az egyik kamera mögött Jeff Scarborough állt. Másnap nyugdíjba ment. Hogy miért, munkatársunknak is elmesélte.