A német katolikus egyházban és neves teológusok körében is heves tiltakozást váltott ki, hogy a pápa rehabilitált egy holokauszttagadó püspököt. Az egykor “német hősként” ünnepelt XVI. Benedeket Rómában is sokan kritizálják, az azonban kizárt, hogy lemondana tisztségéről.
 

Szalay László a Magyar Hírlap hasábjain reflektált arra a kritikára, mellyel egy nem is oly régen megjelent írását az antiszemitizmus.hu honlapon illettük. Úgy ildomos, ha mind reflexióját, mind pedig a kritikánkat kiváltó írásának főbb gondolatait elemző olvasás tárgyává tesszük.

A családregény régi műfaj, hogy az újabb időkből csak Thomas Mann, Martin du Gard vagy Dosztojevszkij regényeit említsem. Bárdos Pál viszont fanatikusan és sorozatban gyártja a családregényeket, amelyek a saját és hozzátartozóinak a deportálásáról, pusztulásáról és túléléséről szólnak. A Keresztül – kasul az életen a legújabb ezek közül…

Lehet a “mi a magyar” kérdésről posztkádárista lózungok és neoszittya szóvirágok nélkül is beszélni. Ez az üzenete a Kommentár folyóirat, illetve a Reakció, a Konzervatórium, és a Jobbklikk blogok által szervezett Konzílium nevű találkozónak. 

Fáraó meghajol a tíz csapás alatt, és szabadon engedi a zsidó népet. Az egyiptomi kivonulás az új törvényeken, a parancsolatok sokaságán keresztül vezet a szabadság felé. Közülük egyik az imaszíjak (héb.: tfilin) parancsolata. Érdekes módon, az imaszíjakat a Tóra az elsőszülöttséghez köti:

„Mi persze nyugatiak vagyunk (…). Történelmünk tele van, egészen napjaikig, tömeggyilkosságok sorozatával, de az ölésről lesütött szemmel és ájtatos, megrovó hangon beszélünk; nem tehetünk másként, ez a szerepünk.” (Márai Sándor, 1942)

Online-archívumba gyűjtötték össze a nácik által elhurcolt közel 600 volt kényszermunkás élettörténetét Németországban. Az archívumban magyarok is mesélnek a borzalmakról.
 

A Human Rights Watch (HRW) emberi jogi szervezet azzal vádolta meg a közel-keleti kormányokat, hogy sokszor erőszakkal elfojtották a gázai övezeti izraeli offenzíva elleni demonstrációkat.
 

Ezt a benyomást keltette bennem Barack Obama a beiktatási ceremónia idején. Nem látszott rajta elfogódottság, inkább csak a felelősség tudata, mely valóban rá hárul. És – nevezzenek szentimentálisnak – felemelő eseményként éltem meg pesti zsidóként, hogy színes bőrű elnököt iktattak be az Egyesült Államokban.

Élesebb versenyben kell helyt állniuk, több bukást kell feldolgozniuk, nyitottabbá, rugalmasabbá kell válniuk a mostani fiataloknak, mint a korábbi generációknak. Ebben segítené őket a most elkészült, 15 évre szóló Nemzeti Ifjúsági Stratégia.

Tamás Gáspár Miklós (Az írástudók újabb árulása, január 14.) egy olyan baloldali aktivista értelmiség honi hiányán kesereg, amely csípőből lőne minden adandó alkalommal a mindenkori kormányra, ha nem ad azonnal több pénzt, jogot, kedvezményt valamely hátrányos helyzetű, vagy annak kikiáltott embercsoportnak. 

Az égő csipkebokor előtt az Örökkévaló „bemutatkozik” Mózesnek, megmondja a nevét. Azt a nevet, melyet betű szerint soha nem szabad kimondani: „Azért mondd Izrael fiainak: Én vagyok az Örökkévaló, kivezetlek benneteket Egyiptom rabmunkái alól, megmentelek benneteket az ő szolgálatukból, megváltalak benneteket kinyújtott karral és nagy ítéletekkel” (2Mózes 6, 6). 

Megszoktam, hogy TGM vagdalódzik. A vagdalódzásnak is van haszna, mert olykor jó célpontot talál el. De vannak ennek a haszonnak határai. Ezt a határt TGM mostani írásában (Az írástudók újabb árulásai, január 14.) átlépte.

A jobboldali párizsi napilap képmutatónak minősíti azokat a tüntetőket, akik Izrael gázai hadműveletei ellen tiltakoztak Franciaország és Európa szerte. A francia filozófus szerint a televízió és az iszlám találkozása új, veszélyes jelenség.

Kafka temetéséről jövet a gyászolók döbbenten észlelték, hogy az óváros tornyának órája megállt (Max Brod). Megpattant benne egy rugó. Jelképesen is, miképpen a valóságban, Kafka műve fölött megállt az idő. Jóslatait ugyan lefordították a diktatúrák fenyegetésére (Fritz Stern), ám ez az aktualizálás hatásos volt esetleg, de korántsem tartós. 

Modernizált és globalizált formában, de bizony a klasszikus antiszemitizmus él tovább, annak nyelvezete, attitűdje bukkan fel a magát álszenten “anticionistának” vagy “Izrael-kritikusnak” tituláló kritika mélyéről.
 

Ma, amikor erőszakos Izrael-ellenes tüntetések söpörnek végig a világon, nagyon jó, hogy Budapesten is tüntettek Izrael mellett, ugyanakkor a kivitelezés módja több problémát is felvet. Amennyire pozitív volt a Magyar Zsidó Kongresszusnak a Népszabadságban elhelyezett oldalas fizetett hirdetése, annyira nem volt az a keddi demonstráció.

Kovács András: A Másik szeme. Zsidók és antiszemiták a háború utáni Magyarországon. Gondolat Kiadó, 2008. 318 oldal, 3450 Ft
 

A magyar zsidóságnak a vészkorszakban átélt szenvedéseiről könyvtárnyi irodalom áll rendelkezésre. Ami persze egyáltalán nem véletlen, hiszen … Tovább »

A magyar média a szokott formáját hozza, amikor kitör a fegyveres konfliktus a Közel-Keleten. Sajtónk egy része a rendszerváltás előttről ismerős “anticionista ENSZ-mantrát” hajtogatja (sokoldalú béketárgyalásokat követő igazságos rendezést, minden érdekelt fél bevonásával, nemzetközi garanciákra alapuló békeszerződést, önálló palesztin államot).

Az MSZP szerint le kellene mondania megyei és helyi önkormányzati képviselői mandátumáról annak a kiskunfélegyházi iskolaigazgatónak, aki az interneten található képek szerint hagyta, hogy egy diákját Adolf Hitler viaszmásával fényképezzék le egy londoni kiránduláson (a Madame Tussaud múzeumban – a szerk.) – mondta Garai István Levente szocialista országgyűlési képviselő szombati sajtótájékoztatóján.