Találatok ‘Színház’

Összesen 1,840 találat (1461 - 1480) : Színház.

Leon de Winter: SuperTex

Írta: Gera Judit fordítása - Rovat: Politika

Február 15-én indult a LOW holland-flamand kultfeszt, mely egy hónapon át kortárs képzőművészeti, komoly-, jazz- és popzenei, színházi és mozirendezvényekkel várja a közönséget. A rendezvény keretében, a szerző jelenlétében mutatják be márciusban a SuperTex című regényt, mely a Gondolat kiadó „Akcentusok” című holland-flamand szépirodalmi sorozatában jelenik meg Szántó T. Gábor, lapunk főszerkesztője előszavával. Ízelítőt közlünk a regényből. A könyv, sommásan, a holokauszt második nemzedékének hontalanságáról szól.

Bis hundert und zwanzig

Írta: Szántó T. Gábor - Rovat: Politika

Volt egy kis sértődés, és a közönséget némiképp megosztó rászervezés még az ősszel a Gólem Színház nemzetközi zsidó színházi találkozójára, melyre nem kaptak meghívást, mindenesetre repertoárjának sűrített előadásával ünnepelte ötödik születésnapját a Budapesti Zsidó Színház. Cseresznyéskert, Hunkurunk, avagy a szemérmes nem tanul, Játék a kastélyban előadásaik mellett egy stand up comedy bemutatót is tartottak a Sirályban, Janklovics Péter one man show-ját, „Sose felejtem el, avagy egy diplomás büfészínész emlékei” címmel.

A Reichstag fényei

Írta: Szombat - Rovat: Archívum

Forrás: 168 Óra 2008. március 1. Egy vészes korszak szimbóluma lett a berlini Reichstag. A hajdani Birodalmi Gyűlés épülete négy évtizeddel az átadása után, a pusztulása napján tett szert világhírre – épp 75 éve, 1933. február 27–28-ának az éjszakáján. A náci rezsim összeomlását … Tovább »

Szomorú vasárnap –

Írta: Szombat - Rovat: Archívum

A dal, amit hallanod kell, mielőtt meghalsz Forrás: HVG 2008. február 28. Van, aki a szellemekben hisz. Van, aki abban, hogy a tárgyaknak is van lelkük. Van, aki hiszi, hogy Elvis él, és akad, akinek meggyőződése, hogy a Szomorú vasárnap hangjegyei előhozzák a tudatalatti halálvágyat. … Tovább »

Madárlátta per

Írta: Szombat - Rovat: Archívum

Forrás: Népszabadság 2008. február 21. / Szemere Katalin Többismeretlenes egyenlet a pesti Király utca 50.-es számú ház helyzete. Az egyik “X”: miért húzódik évtizede az épülettel kapcsolatos per a főváros és a korábbi működtető, a Budapest Székesfőváros Könyvesháza Alapítvány … Tovább »

1+1 százalék zsidó szemmel

Írta: Gadó János - Rovat: Politika

 

Az alábbiakban a zsidó felekezetek valamint a zsidó szervezetek számára az elmúlt néhány év adóbevallásaiban felajánlott egy százalékokról olvashatók összesített statisztikák. A felekezeti támogatást bemutató statisztikák megerősítik azt a – más felmérésekből is ismert – tényt, hogy a zsidóság túlnyomó része a magasan képzett, magasabb társadalmi státuszú, s így magasabb jövedelmű rétegekből kerül ki.

 

„Az volt a vezérelv, hogy az illető csapat vállaltan zsidó legyen”

Írta: Szombat - Rovat: Politika

Mindössze egy nap telt el, a Merlinben talán még ott áll egy-két kósza díszlet, pár otthagyott példány a kezelt jegyekből, az első nemzetközi zsidó színháztalálkozó kóbor szelleméről nem is beszélve, amikor Borgula Andrással leültünk beszélgetni a Gólem Színház Holló utcai művésztanyáján az épphogy csak elmúlt rendezvényről.
           

 

[popup][/popup]