Találatok ‘Színház’
Összesen 1,840 találat (901 - 920) : Színház.
Mindent nem lehet
Kern András: “Szeretném megmutatni a dolgokat, ahogy vannak”
ELMONDOM AZ ÉLETEDET ALBÉRLETEKBEN
Elhunyt Eli Wallach, A hét mesterlövész sztárja
Elhunyt 98 esztendős korában Eli Wallach, gererációja egyik legjelentősebb karakterszínésze – A hét mesterlövész sztárja -, aki több mint hatvan évig szerepelt a filmvásznon, színpadon és a televízióban – közölte szerdán a The New York Times online kiadása, a színész keddi halálának hírét lánya, Katherine megerősítette.
A Vígszínházban látható Fischer Iván A Vörös Tehén című operája
Csillagos házak programsorozat
Dokumentumfilmet mutattak be Carl Lutz második világháborús zsidómentőről
Ezek a zsidók nem szaroztak!
Június 21-én, szombaton lesz éppen 70 éve, hogy Budapest zsidónak nyilvánított lakóinak, azaz közel 200 ezer embernek néhány nap leforgása alatt 2000 kényszerlakhelyül kijelölt, kanárisárga-csillaggal megjelölt házba kellett költöznie. Az OSA Archívum több, mint száz egykori csillagos ház előtt szervez megemlékezéseket és városi sétákat. A szombati megemlékezés előtt a Gláser Jakab Emlékalapítvány sétáján vettünk részt, egy a zsidósággal kapcsolatban keveset emlegetett környéken, a Józsefvárosban. A rengeteg új információ mellett egy titkos zsinagógát is felfedeztünk.
Törölte élő közvetítései közül a Met a The Death of Klinghoffer című kortárs operát
Csillagos házak programjai
A világ legnagyobb szombati vacsorája
„Ezt otthon ne próbálják ki” – Kern András újra filmet rendez
Müller Péter Sziámi: Milyennek képzelem a jó antiszemitizmust?
Judafest 2014
Sávuoti programok
„Hol azelőtt az angyal állt a karddal…”
RADNÓTI – ÁLMOK KÉT FELVONÁSBAN
Gyarmati Fanni halálával szomorú aktualitást nyert az előadás, melynek koreográfiája a tavaly májusi bemutatóhoz képest egy táncmozdulattal sem változott: a darabban az Experidance 22 táncosa mellett 8 színész szerepel és a szövegkönyv … Tovább »
Holokauszt Emlékünnepség Kassán
A somorjai Fórum Kisebbségkutató Intézet rendezésében, a kassai Állami Tudományos Könyvtár, illetve Magyarország pozsonyi nagykövetségének közreműködésével a Magyar Holokauszt Emlékév programjának részeként 2014. május 21–22-én került sor Kassán a Holokauszt Dél-Szlovákiában című ünnepi megemlékezésre.