Jeruzsálem napja az Amerikai alapítványi Iskolában
Az Amerikai alapítványi Iskola sok szeretettel meghív minden kedves barátját és az érdeklődőket a 2010.május 12-én (szerda) 16 órakor kezdődő Jeruzsálem napi rendezvényére.
Összesen 154 találat (61 - 80) : Székely Gábor.
Az Amerikai alapítványi Iskola sok szeretettel meghív minden kedves barátját és az érdeklődőket a 2010.május 12-én (szerda) 16 órakor kezdődő Jeruzsálem napi rendezvényére.
Kállai Csaba azt is mondta: meg kell védeni az országot azoktól, akik el akarják foglalni.
Az izraeli Könyvhét idején, nyár elején jelent meg Itamar Jáoz-Keszt fordításában és szerkesztésében a Kortárs magyar költészet héber nyelvű antológiája.
A hiánypótló kiadvány jóvoltából héber fordításban olvasható Juhász Ferenc, Lator László, Csoóri Sándor, Gergely … Tovább »
Június 12-én, az izraeli Könyvhét idején, a Tel Aviv-i Magyar Nagykövetségen mutatják be az Itamar Jaoz Keszt fordításában és szerkesztésében megjelenő Kortárs magyar költészet című héber nyelvű antológiát.
Székely Magda költőre emlékeznek halálának második évfordulóján, május 8-án, pénteken este hétkor a Bálint Házban (Budapest, VI. kerület, Révay utca 16.)
Sólyom László: „A párbeszédhez eleve a kölcsönös elfogadás szándéka kell, de ez nem elég. Tárgyi ismeretek híján hogyan is lehetne finom megkülönböztetéseket tenni, ami pedig a másik pontos megértésének feltétele? Az az átlagos tudás, ami a hazai zsidóság történelméről, szerepéről a nem zsidókban megvan, ehhez túlságosan kevés.”
Részletes program
A munkaszolgálatosok túlnyomó többsége zsidó volt, így igaz az az állítás, hogy a munkaszolgálat a holokauszt része volt – mondta Szekeres Imre honvédelmi miniszter a magyar zsidó munkaszolgálatosok emlékművének avatásán, amelyet pénteken tartottak a főváros VII. kerületében, a Bethlen Gábor téren.
A holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapjához kapcsolódóan csütörtökön, illetve vasárnap tartanak megemlékezéseket.
A magyar antiszemitizmus története, múltja és jelene minden bizonnyal fehér, de legalábbis nagyon világos, mondjuk, halványszürke foltként tartja nyilván Erdélyt. A közhiedelem úgy tartja, hogy bezzeg Erdélyben ma nincs antiszemitizmus (?!), nem is volt (??), ha volt is, egészen másképpen volt, mint az anyaországban (!). Erdéllyel nem köthető össze az antiszemitizmus…
Nemrég jelent meg tanulmánykötete Az idő nélküli hely címmel, amelyben az antiszemitizmus és az idegengyűlölet eredetét is kutatja. A vallásfilozófus szerint a baloldalnak nincs hatásos ellenszere a jobboldal fundamentalizmusára. SÁNDOR ZSUZSANNA interjúja.
Sajtószemle napról-napra
2009. január 10.
Izrael- és palesztinbarát tüntetők véres összecsapása Oslóban
Hírszerző
Az ellentüntetők Molotov-koktélokkal, kövekkel és tojásokkal dobálták a zsidó állam támogatóit, izraeli zászlókat égettek. A helyi média szerint a nyolcvanas évek óta nem volt ilyen súlyos incidens a norvég fővárosban. Több tízezres, százezres tüntetések, tiltakozó akciók követték egymást az arab világban is.
Olyat eddig csak a legendák szintjén ismertél, hogy egy házaspárt kettészakít a politikai megosztottság? Hogy barátok nem állnak szóba többé egymással a pártpreferenciáik miatt? Nem hitted el, hogy ez valóban létezik?
Hogy mérgezi meg a politika a magánéleti kapcsolatokat? A héten kezdték vetíteni a mozik Hajdú Eszter és Gát Balázs filmjét, A fideszes zsidó, a nemzeti érzés nélküli anya és a mediációt.
Péntek este, Budapest. Dugig megtelik a Vörösmarty mozi nagyterme; van, aki a pótszékekért harcol, a többiek a földre ülnek.
Olyat eddig csak a legendák szintjén ismertél, hogy egy házaspárt kettészakít a politikai megosztottság? Hogy barátok nem állnak szóba többé egymással a pártpreferenciáik miatt? Nem hitted el, hogy ez valóban létezik?
64 évvel ezelőtt, 1944. október 15-én Magyarország kísérletet tett a második világháborúból való kiugrásra. A jelenlévő német hadsereg, és a velük szimpatizáló magyar tisztikar azonban meghiúsította a háborús átállást, és teret nyitott a nyilasok gátlástalan tombolása előtt.
A “rossz” magyarországi közállapotokra hívta fel a figyelmet Székely Gábor, a Holokauszt Dokumentációs Központ és Emlékgyűjtemény Közalapítvány kuratóriumi elnöke a humánum napja címmel, Világ Igaza-emlékéremmel kitüntettek részvételével tartott megemlékezésen hétfőn Budapesten, a Holokauszt Emlékközpontban.