Találatok ‘Száz Pál’
Összesen 5,393 találat (3801 - 3820) : Száz Pál.
Holokauszt emléknap: politikusok beszédei, nyilatkozatai, megemlékezések, javaslatok
![](https://www.szombat.org/files/2008/04/holokausztemlekna-120x90.jpg)
Szili Katalin: Európában ismét felütötte fejét az antiszemitizmus. Sok ezren – közöttük a közjogi méltóságok és a pártok képviselői – vettek részt tegnap este a holokauszt áldozataira emlékező fáklyás felvonuláson, az Élet menetén. Előtte a Terror Házánál tartottak megemlékezést: ezen a szocialista Szili Katalin és a fideszes Balog Zoltán is beszédet mondott.
Sirály az űrből
A Látványkonyha című előadás díszletei mentették meg a Sirály kulturális központot az azonnali bezárástól. A haladék május 22-ig szól. Csak a pincéből kell kiköltözniük, míg tart a per a főváros és az előző bérlő között.
Ezer éves rituális zsidó fürdőt tártak fel Németországban
![](https://www.szombat.org/files/2008/04/aregizsinagoga-120x90.jpg)
A Németország lévő Erfurt városban egy középkori zsidó rituális fürdő romjaira bukkantak a régészek. A mikve feltehetőleg közel ezer éves. Nem csak a város régészei körében, de országos szinten is nagy szenzációt keltett, amikor a napokban Türingia tartomány székhelyén, Erfurtban egy közel ezer éves mikve romjaira bukkantak a régészek. Ebből a korból az egész országban csak elvétve akad ilyen jellegű építmény: Wormsban, Speyerben, Kölnben és a szintén Türingiában lévő Sondershausenben.
Majdnem tragédiába fulladt a húsvét- a Hamász robbantani akart Tel-Avivban
Az öt hónapja tartó tűzszünetet akarták megtörni; nem tudni, hogy miért nem aktiválták a 100 kilónyi robbanószert
Sarkozy provokációnak nevezte, hogy Le Pen célzást tett külföldi származására
A költészet napja – rendezvények
A költészet napja alkalmából megemlékezéseket, könyvbemutatókat, felolvasásokat, dedikálásokat, konferenciákat tartanak szerdán országszerte.
A zsidó állam kész a béketárgyalásokra – Pelosi átadta Izrael üzenetét Szíriának
![](https://www.szombat.org/files/2008/04/nanypelosi.jpg)
Izrael kész a béketárgyalásokra Szíriával – ezt az üzenetet adta át szerdai damaszkuszi tárgyalásain Nancy Pelosi, az amerikai képviselőház elnöke, aki egyúttal az iraki helyzet megszilárdításának elősegítésére és az Egyesült Államok közel-keleti ellenségeinek nyújtott támogatás beszüntetésére buzdította Szíriát.
Kedves Zsolti, rajta vagy kapva
![](https://www.szombat.org/files/2008/03/andressevivan-120x90.jpg)
Forrás: andrassew.blogspot.com 2008. március 31. / Andrassew Iván Talán észrevetted, hogy nem írtam alá az ellened való tiltakozást. Azért nem, mert elhatároztam, hogy az antiszemitizmus elleni közháborgásban ezentúl csak akkor veszek részt, ha találok ötszáz olyan embert, aki nem … Tovább »
Szerelem és barátság, asszonyok és gyermekek
Magánéleti beszélgetés a 75 éves Konrád Györggyel Forrás: Népszabadság 2008. március 29. / Pünkösti Árpád Három évtizedes barátságunk ellenére a Mester – ez a kölcsönös megszólítás, nahát – azt mondta: csak azért ad nekem interjút, hátha a századikon nem lesz kedvünk … Tovább »
Újabb több száz gárdistát avattak a Hősök terén
Több száz gárdista tett esküt szombat délután a fővárosi Hősök terén; a Magyar Gárda parancsnoka és a Jobbik elnöke azt mondta: megduplázták létszámukat, tagjaik most már több mint ezren vannak. Forrás: Ma 2008. március 29. A rendezvény idejére a rendőrség kordonokkal teljesen … Tovább »
“Széles Gábor cikkét is Bayer írhatta”
Forrás: 168 óra 2008. március 29. / Juhász Éva, Kojer Attila, Túri Zsuzsa A Bayer Zsolt cikkével kapcsolatos botrány újabb fejezete: Széles Gábor, a Magyar Hírlap tulajdonosa „Nyílt válasz” címen tett közzé írást lapjában. Ebben Ungváry Rudolf Népszabadságban megjelent cikkét, … Tovább »
Jövevényből Messiások – Spiró György új könyvéről
Konrád György: Kisvárosi történet
![](https://www.szombat.org/files/2008/03/konradgyorgy-120x90.jpg)
1944 tavaszára a folyamat, amely a végső megoldáshoz, a holokauszthoz, Auschwitzhoz vezetett, mindennapossá vált, és szinte normális volt. Kisvárosunk, Berettyóújfalu környékén már sok helyen gettóba zárták, és túlzsúfolt marhavagonokban külföldre szállították a zsidókat. Ezt már tudtuk. Se apa, se anya, már csak mi, gyerekek, így is lehetett élni, de tanácsosnak látszott kisvárosunkból elmenni Budapestre.
A titkolózó BBC körmére éghet az antiszemitizmus vádja
![](https://www.szombat.org/files/2008/03/bbcnews-120x90.jpg)
A brit legfelsőbb bíróságon küzd a héten a BBC, hogy mégse kelljen nyilvánosságra hoznia a közel-keleti tudósításairól szóló belső jelentését, amely a vád gyanúja szerint választ adhatna egy többször felvetett kérdésre: Izrael ellenes-e a BBC? A bíróság korábban már közérdekű adatnak minősítette a jelentést, de a BBC most furca helyzetbe került. Közel 200 ezer fontot (73 millió forint) költ az adófizetők pénzéből arra, hogy a jelentést eltitkolhassa előlük.
Szerbia nagykövete a volt csendőrről: “remélem, Képíró elnyeri méltó büntetését”
![](https://www.szombat.org/files/2008/03/danilokis.jpg)
Szerdán a Nagy Imre Társaság (NIT) budapesti szervezete kerekasztal-beszélgetést szervezett a Képíró-ügy fejleményei kapcsán – “Háborús bűnösök, népbíróságok, felülvizsgálatok” címmel. A résztvevők véleményt mondtak a Képíró Sándor volt csendőrtiszt 1942 januári újvidéki tevékenységével kapcsolatos eljárás akadozásáról.
“Izrael soha nem fog elsőként atomfegyvert bevetni”
Születhet-e átütő erejű kezdeményezés a héten kezdődő rijádi arab csúcsértekezleten? Egyebek között erről, valamint a szaúdi béketervről és egy újabb arab-izraeli megbékélési kísérlet esélyéről nyilatkozott a HVG-nek Simon Peresz (84 éves) izraeli kormányfő-helyettes.
” Egy tömeggyilkosság soha nem évül el” – új bizonyítékok a volt csendőr ügyében?
![](https://www.szombat.org/files/2008/03/efraim_zuroff-120x90.jpg)
Új fejezet nyílhat a háborús bűnökkel vádolt ex-csendőr ügyében: a Hírszerző információi szerint a Wiesenthal Központ új izraeli és szerbiai dokumentumokkal akarja bizonyítani a most 93 éves Képíró Sándor bűnösségét. A nácivadászok eddig nem álltak elő ütős bizonyítékkal, miközben a Budapesti Nyomozó Ügyészség “polgári lakosság elleni erőszak bűntette miatt” nyomoz.
Az izraeli arabok 28 százaléka szerint nem volt holokauszt
Az izraeli arabok 28 százaléka, ezen belül a felsőfokú végzettségűek 33 százaléka úgy hiszi, hogy a holokauszt nem történt meg – állapította meg egy vasárnap közzétett felmérésben a haifai egyetem.