Elődje bírálja az izraeli kormányfőt a telepbővítések ügyében
Benjámin Netanjahu izraeli kormányfő helyében elődje, Ehud Olmert elfogadná az amerikai elnök kérését a zsidó telepek bővítésének 90 napos befagyasztásáról.
Összesen 5,393 találat (3241 - 3260) : Száz Pál.
Benjámin Netanjahu izraeli kormányfő helyében elődje, Ehud Olmert elfogadná az amerikai elnök kérését a zsidó telepek bővítésének 90 napos befagyasztásáról.
2000 szeptembere óta, amely a második intifáda kezdetét jelöli, gyakoribbá vált Franciaországban mind az Izrael-ellenes beszéd, megsokasodtak az antiszemita támadások. Az iraki háború ennek új lökést adott: Párizsban és másutt az Amerika-ellenes tüntetők között minduntalan feltűntek jelentékeny csoportok, amelyek közül némelyek Szaddam Husszein képekkel vonultak fel, mások a Hamasz és a Hezbollah jelképeivel…
Moses Rosen 1912-ben született. 1948 és 1994 között a romániai zsidóság főrabbija volt. 1994-ben halt meg. Szülőhelye, Moineşti, egy Bákó megyében található kisváros, stetl (románul târg vagy târguşor)… Moses Rosen középiskolás korában, Fălticeni-ben – ebben az észak-moldvai városban folytatta tanulmányait – tiltakozott az antiszemitizmus ellen, amiért bíróság elé idézték felségsértés vádjával…
Fővárosunkban évről évre egyre többen szállnak kerékpárra annak közlekedési és környezetvédelmi előnyeit élvezve. Az utóbbi évtizedekben elviselhetetlenül megnőtt autóforgalomra reagálva egyre több civil csoport alakult, amelyek a kerékpárral való közlekedés feltételeinek javítása mellett lobbyznak, s kialakult egy sajátos budapesti kerékpáros szubkultúra is. A kérdés aktualitását és jelentőségét mutatja, hogy 2008-ban Budapesten rendezték meg a világon a legnagyobb tömeget mozgósító kerékpáros felvonulást, a Critical Mass-t. A városvezetés már nem hagyhatta figyelmen kívül e sajátos társadalmi csoport igényeit, így ha lassan is, de elindult a főváros kerékpáros közlekedésének infrastrukturális fejlesztése.
Reflexiók a Magyarországi Zsidó Örökség Közalapítvány kuratóriuma által 2009-ben megítélt támogatásokra
A közalapítvány honlapján (www.mazsok.hu) megtekinthetők a kuratórium ez évi döntései a beadott pályázatokkal kapcsolatban. Az alábbiakban ezeket a döntéseket … Tovább »
Szeptember elején nyitotta meg kapuit ünnepélyes keretek között az Izraeli Kulturális Intézet (IKI) egy praktikusan átalakított kis palotában, a belváros szívében, az Andrássy úttól egy perc gyalogútra.
A megnyitón a honi zsidó élet minden jelentős szereplője felvonult – a … Tovább »
Két, 1959-ben megjelent írás tudósít a TIME magazinban a romániai zsidók kivándorlásáról. Az első, januárban megjelent cikk szerzője 1958 szeptemberére teszi a kezdetet, amikor Bukarest zsinagógáiban a Jom Kipurt ünneplők között elterjedt a hír: hatévi várakozás után a hatóságok elfogadják a kivándorolni szándékozók jelentkezését. „A virulens antiszemitizmusáról ismert Romániában a zsidók kevés segítségre számíthatnak.
Vasárnapi brit lapértesülések szerint nem csupán a nyugati terrorelhárító szolgálatok éberségének tesztelése, hanem tényleges merénylet elkövetése volt a céljuk azoknak, akik a Jemenből Amerikába induló teherszállító repülőgépeken felfedezett, robbanószert tartalmazó küldeményeket feladták. A brit sajtó szerint szaúdi informátor riasztotta a brit külső hírszerzést (MI6) arról, hogy a repülőgépeken pokolgépek vannak.
Gázában palesztinok tízezrei vettek részt egy, az Iszlám Dzsihád és a Hamasz által rendezett eseményen, amelyen a palesztin-izraeli béketárgyalások ellen tiltakoztak. „Halál Amerikára, halál Izraelre” skandálta a pénteki tüntetésen részt vevő tömeg.
Markó Iván koreográfiáit időről időre műsorára tűzi a Művészetek Palotája, melyek közül jó néhánynak a premierje is itt volt, és később nem egyet határainkon túl is óriási sikerrel mutattak be. A Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjével és Kossuth-díjjal is elismert művész alkotásai változatlanul nagy népszerűségnek örvendenek a közönség köreiben. 2010. október 28-án négy műve látható a Fesztivál Színházban, melyek kifejező eszközökben, látványban és zenében igen változatosak: az eszköztelenségtől az épített díszletekig és vetített filmig, Goran Bregović, Maurice Ravel és Claude Debussy zenéjén át Fülei Balázs közreműködéséig terjed a repertoár.
Számokba zárt sorsok – a numerus clausus 90 év távlatából címmel nyílt kiállítás a Holokauszt Emlékközpontban, ahol az is kiderül, hogy milyen nemzeti veszteséget okozott az 1920-ban meghozott törvény, amely korlátozta a felsőoktatásba felvehető zsidó hallgatók számát. Káoszterek, kirekesztés, és antiszemitizmus. A kiállítás megtekinthető 2011. február 27-ig.
Markó Iván koreográfiáit időről időre műsorára tűzi a Művészetek Palotája, melyek közül jó néhánynak a premierje is itt volt, és később nem egyet határainkon túl is óriási sikerrel mutattak be. A Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjével és Kossuth-díjjal is elismert művész alkotásai változatlanul nagy népszerűségnek örvendenek a közönség köreiben. 2010. október 28-án négy műve látható a Fesztivál Színházban, melyek kifejező eszközökben, látványban és zenében igen változatosak: az eszköztelenségtől az épített díszletekig és vetített filmig, Goran Bregović, Maurice Ravel és Claude Debussy zenéjén át Fülei Balázs közreműködéséig terjed a repertoár.
Shlomo Sand: Hogyan alkották meg a zsidó népet? Kairosz kiadó, 2010. Nagy vihart kavaró könyv jelent meg Izraelben 2008-ban, melyet nemsokára követett az angol, majd idén a magyar fordítás. A zsidó nép és Izrael legitimitását kétségbevonó mű nálunk a Kairosz kiadó gondozásában … Tovább »
Akkor, a háború végével, mindenkinek volt története. Hihetetlen, csodálatos, abszurd, arról, hogyan menekült meg, hogyan úszta meg, a frontot, a bombázást, a deportálást, a bezártságot, a menetet, az ínséget és az elmebajt. Élvezettel és szörnyülködve meséltük, magunk sem hittük, hogy megtörtént, hogy megtörténhetett, hogy megúsztuk, hogy túléltük.
Komlós Aladár nyolcvan évvel ezelőtt megjelent esszéjét a Szombat folyóirat körkérdésével, néhány hónappal ezelőtt eljuttattam több irodalmárnak, pszichológusnak, rabbinak és társadalomtudósnak, hogy fogalmazzák meg álláspontjukat az egykori felvetésekről.
A válaszadók … Tovább »
Tuvia Tennenboim 1994-ben alapította a New York-i Zsidó Színházat, melynek azóta rendezője és igazgatója. Az utolsó zsidó Európában című darabját május 28-án és 29-én mutatták be a Tűzraktérben, saját rendezésében, a radikális Szabadidő Színház és a Budapesti Zsidó Színházból Salto Mor(t)ale társulattá vált színházi csapattal. Az interjú is itt készült.
Hogyan emlékezünk meg egy klasszikus íróról? Úgy, hogy fényesre csiszoljuk a sírkövét? Vagy úgy, hogy hamis pátosszal könnyezünk az emlékművénél? Netán úgy, hogy elzengünk néhány agyonhasznált és -koptatott közhelyet? Vagy pedig úgy, hogy megpróbálunk minél többet megtudni … Tovább »
Elragadtatva semmiképpen sem volt dr. Benedict Mallah párizsi urológus sebész, amikor kisebbik leánya, Andrée közölte vele, hogy férjhez menni készül. A doktor úr alig tudott valamit a jövendőbeliről, Sárközy Pálról, aki 1949 júniusának végén kopogott be előkelő, rue Fortuny … Tovább »
A mikor tizenkét éves Eszter lányom Ferihegyen, az útlevélvizsgálat előtt elkezdett bömbölni, hogy „Nem akarok Párizsba menni! Nem akarok!”, az egész reptér rajtunk röhögött. Egyébként Eszter volt az egyetlen gyerek a gépen. Párizsba tekintélyes külkeresek, delegációk, boldog … Tovább »
1. ÉBERSÉGEK
Ötven éven át a nyugati zsidókat óvta a nácizmus pajzsa. Hitler – ahogy azt Bernanos1 írta – valóban szégyenbe hozta az antiszemitizmust.
Azt hittük, ez a szégyen végleges. Ám talán csak átmeneti volt. Azt hittük, végleg a miénk, de most visszatekintve úgy tûnik, … Tovább »