Találatok ‘SZOMBAT’
Összesen 22,566 találat (19301 - 19320) : SZOMBAT.
Heti Midrás: Ez a tannak törvénye (Hukát)
A „Hukát” komor és rejtélyes fejezet. Elhangzik benne a vörös tehén hamvának parancsolata, szó esik a szomjas és fáradt nép lázongásáról, és a vízfakasztásról, melynek Mózesre nézve szomorú következménye lett, és végül Áron haláláról: „Elindultak Kádesből és elérkeztek Izrael fiai, az egész község, a Hór hegyéhez. És az Örökkévaló szólt Mózeshez, meg Áronhoz a Hór hegyén, Edom országának határán, mondván:
Miről beszéljünk a Hamasszal?
Az utóbbi időben egyre gyakrabban hallhatók olyan hangok, amelyek szerint az izraeli-palesztin megegyezés csak akkor lehetséges, ha a Hamasszal is tárgyalásokat kezdünk. Ilyesmit ma már nemcsak Európában, de az Egyesült Államokban is hallani. Roger Cohen, a New York Times kolumnistája vagy Bent Sowcroft, aki annak idején az idősebb Bush elnök nemzetbiztonsági tanácsadója volt, kijelentették, hogy ha nincs párbeszéd a Hamasszal, nem lesz izraeli-arab béke sem.
Egy diktatúráról
Debrecenben a Kárpát-medence magyar zsidósága
A Debreceni Zsidó Hitközség az idén rendezi meg immár 10. alkalommal a határon túli magyar anyanyelvű hitközségek találkozóját.
Debrecenbe kéne menni
SEGÍTSETEK!
Egy súlyos, krónikus betegségben szenvedő gyermek megsegítésére és külföldön történő kezelésére ad jótékonysági koncertet Fellegi Ádám zongoraművész a Bálint Házban szeptember 14-én, hétfőn este 7 órakor.
Heti Midrás: Koráh
Koráh neve (Károli fordításában: Kóré) súlyos viszályt jelöl, közte és Mózes között. A bukott lázadókat és vezetőjüket élve elnyelte a föld: „És megnyitá a föld az ő száját, és elnyelé őket és Kórét, meghalván az a gyülekezet, mivelhogy megemészte a tűz kétszáz és ötven férfiút, akik intő például lőnek. Kóré fiai pedig nem halának meg” (4Mózes 26, 10-11). Koráh, Lévi törzsének leszármazottja, akárcsak Mózes.
Örkény a palackból
Zsákpapírok
Az eddig leghosszabb ideig érlelt láger-regény Gosztonyi János új könyve. Tulajdonképpen megmenekülésének csodával határos, olykor azon is túli története.
Mozgó zsinagóga Moszkva utcáin
Imahellyé átalakított lakókocsi járja a moszkvai utcákat, hogy segítsen a zsidóknak “visszatérni a gyökereikhez”.
Elveszett illúziók
![](https://www.szombat.org/files/2009/06/berta_kep_daniel_cohn_bendit-120x90.jpg)
Az Európai Néppárt, így a konzervatív vonal további megerősödését hozta az európai parlamenti választás. A győztesek közé sorolhatja magát a Zöld párt és a liberálisok is, ha utóbbiak nem is tudták növelni mandátumaik számát. Európai trendnek tűnik továbbá, hogy a szocialista, szociáldemokrata vonal nem tudott profitálni a gazdasági válság „kínálta” lehetőségekből.
„egy fehér papírlapnál itt már nincs nagyobb otthonom”
Heti Midrás: küldjél magadnak embereket
„Küldjél magadnak embereket, hogy kikémleljék Kánaán földjét, melyet Izrael fiainak szántam” (4Mózes 13, 1). Rási, magyarázatában a Midrás Tánhumát idézi: „miért kapcsolódik Mirjám esete a „kémek” fejezetéhez? Azért, mert Mirjámot, testvére (Mózes) rágalmazásáért (leprával) büntették, és azok a gonosz emberek, akik ennek tanúi voltak, ebből semmit nem tanultak”.
Robert Capa olvasása közben
![](https://www.szombat.org/files/2009/06/D-Day-120x90.jpg)
Capa egyetlen inváziót sem szalasztott el.
Vérbeli haditudósító volt, aki 1936 és 1954 között öt különböző háborút fényképezett végig, öt különböző hadszíntérről tudósított: a spanyol polgárháborúból, a japán-kínai háborúból, a második világháborúból, … Tovább »
Egy napra írók vették át a Haaretz izraeli lap szerkesztését
Június 10-én a Héber Könyvhét alkalmából felborult a megszokott rend Izrael legrégibb liberális napilapjánál, a Haaretznál: az újságírók helyett 31 ismert író és költő tudósította az olvasókat a nap történéseiről.
Kóser kereső indult
Az internet az ortodox zsidó rabbik által ajánlott részét jeleníti meg egy új kereső, a Koogle.
Június 20-án a Páva 39. – a Türelem háza
Szerelem, Kabbala és irodalom
„a rabbi tehát elmegy Kunfi közoktatásügyi népbiztoshoz”
![](https://www.szombat.org/files/2009/06/kunfi_zsigmond-120x90.png)
Az új rendszer létrehozóit-irányítóit támadó viccek sorozatában van olyan szöveg, amely a bűnbakkereső, antiszemita felfogás jegyében, egyértelműen kimondva teszi a zsidóság egészét (beleértve ebbe, többek között, a bankárt épp úgy, mint a radikális polgárt és a kommunista forradalmárt) felelőssé az 1918-1919-es magyarországi átalakulásokért, a Tanácsköztársaság létrejöttéért és fennmaradásáért.