Találatok ‘SZOMBAT’
Összesen 23,522 találat (12921 - 12940) : SZOMBAT.
Dán külügyminiszter: felülvizsgálják a palesztin szervezeteknek nyújtott támogatást
Anders Samuelsen dán külügyminiszter utasítást adott a Palesztin Hatóság területén működő NGO-k átvilágítására és ennek lezárultáig leállította újabb szervezetek vagy projektek finanszírozását.
A lépés alighanem az izraeli nyomás hatására történt –Benjamin … Tovább »
Wallenberg keresése
Alan Lelchuk 1938-ban született Brooklynban. Elsősorban regényíróként tartják számon, de írt novellát, drámát, gyermekkönyvet is. Tanítja is az írást, Amerikában és szerte a világon, Magyarországon is oktatott. Művei az amerikai-zsidó intellektuális életet ábrázolják, mélységében … Tovább »
A Palesztin Hatóság egymilliárd dollárt fizetett terroristáknak az elmúlt 4 évben
A Palesztin Hatóság az elmúlt négy évben 4 milliárd sékelt – vagyis 1,12 milliárd dollárt – fizett ki terroristáknak és családjaik számára, mondta a stratégiai ügyekért felelős minisztérium egykori vezérigazgatója és a hadsereg hírszerzési és kutatási részlegének korábbi … Tovább »
Közönségdíjat nyert Washingtonban Török Ferenc 1945 című filmje
Török Ferenc 1945 című filmje nyerte a washingtoni zsidó filmfesztivál közönségdíját. A nagy presztízsű amerikai seregszemle 25 ország több mint 80 alkotását vonultatta fel május 17. és 28 között, és a közönségszavazatok alapján Török Ferenc filmje lett a narratív kategória … Tovább »
Soros itt és Soros ott – mi a különbség?
Jogos harag, mint ön- és ellenségismeret
Manchesterben a múlt héten, amikor egy koncerten egy öngyilkos dzsihádista felrobbantotta magát, azzal üzent a radikális iszlám: a gyerekeitek sincsenek biztonságban!
Nem csak a briteké, hanem a németeké, a franciáké, a magyaroké, a svájciaké. És folytathatnám a nációkat. … Tovább »
Hogyan teremtette meg Éva az embert?
A modern zsidó tudományok megteremtőjének általában Moritz Steinschneider könyvtárost tartják.
Steinschneider úr 1816-ban született Morvaországban és 1907-ben hunyt el Berlinben. Apjától, a Talmud-tudós Jakob Steinschneidertől kapta első hebraisztikai útmutatásait. Házuk a … Tovább »
„A bojkott az egyik legjobb döntésünk volt az elmúlt években” – Mazsihisz Közgyűlés, 2017. május 28.
2017/5777 fontos év a Mazsihisz életében, hiszen az emancipáció 150-ik, az OR-ZSE fennállásának pedig 140-ik évfordulóját ünnepeljük – hangzott el, a Mazsihisz vasárnapi közgyűlésen, a Síp utcai székház dísztermében.
A kis késéssel kezdődő közgyűlés első napirendi … Tovább »
Vége a palesztin foglyok éhségsztrájkjának
A palesztin biztonsági foglyok lefújták 40 nap után az éhségsztrájkot, miután sikerült megegyezni az Izraeli Büntetésvégrehajtó Intézettel (IBI), erősítette meg a hírt mindkét fél szombaton.
Még a Ramadán előtt sikerült megállapodásra jutnia a Vöröskeresztnek a foglyokkal. … Tovább »
Misna magyarul – Sabat 10.
“Aki kivisz egy vekni kenyeret a „közterületre”, vétkes. Ha ketten viszik, nem vétkesek. Ha valaki egyedül nem képes kivinni, és a segítségére jön egy második, vétkesek. Rabbi Simon szerint nem vétkesek.”
Misna, magyarul Ismétlés (héberül מִשְׁנָה misná) a … Tovább »
Eszperantó kontra cionizmus
Ludwig Zamenhof, az eszperantó nyelv atyjának vívódásai a cionizmussal.
Napjainkban ismét lehet hallani az eszperantó politikai vonatkozásairól, elsősorban Soros György édesapjának eszperantista karrierje okán. Egyes, a mostani politikai hangulatba illeszkedő cikkek kiemelték … Tovább »
Minek állami tévé ott, ahol szabad a média?
Az izraeli közszolgálati média történetéhez
Izrael Állam és a közszolgálati tájékoztatás (Israel Broadcasting Authority, IBA) szoros kapcsolata – az első rendszeres adások megindulásától (1968. május 2.) a közelmúltig (utolsó adás május 14-én) – közismert. Az IBA … Tovább »
Magyarországon nem bűn sem zsidónak, sem cionistának lenni – az MTI letiltotta a Mazsihisz közmédiát bíráló közleményét
A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége az alábbi közleményt adta ki:
Közösségünkben kellemetlen emlékeket idéz fel a “háttérben megbújó, onnan világ-összeesküvést szervező, saját anyját bármikor megölni kész gonosz spekulánssal” való riogatás. Ez a zsidó-keresztény … Tovább »
Meghívó a CEU Jewish Studies Program konferenciájára: Jewish Emancipations in the Austro-Hungarian and Russian Empires
Olvasóink szíves figyelmébe ajánljuk a CEU Jewish Studies nemzetközi konferenciáját az orosz zsidóság emancipációjának 100., illetve az Osztrák-Magyar Monarchia zsidósága emancipációjának 150. évfordulója alkalmából. A konferencia munkanyelve angol.
Jewish Emancipations in … Tovább »
Cseh parlament: Jeruzsálem Izrael fővárosa
Az izraeli Jeruzsálem napján a Cseh Köztársaság parlamentje megszavazta azt a határozatot, amely elismeri Jeruzsálemet Izrael fővárosának.
A cseh parlament ezzel a lépésével első Európában.
A javaslatot támogató honatyák felszólították a kormányt, hogy foglaljon el hasonló … Tovább »
A Soros Alapítvány, Izrael és a palesztinok
Az Orbán kormány propagandistái által főellenségnek kikiáltott Soros György alapítványai a posztszovjet államokban rendületlenül munkálkodnak a demokrácia, a nyitott társadalom ügyéért. A filantróp mágnás tevékenységének azonban árnyoldalai is vannak: alapítványai dollármilliókat juttattak az Izrael lejáratásán dolgozó szervezeteknek.
Részemről a plezsőr
Részlet Balogh Robert: Durva a nyár című regényéből, mely a Noran Libro Kiadó gondozásában az Ünnepi Könyvhéten jelenik meg.
Aki úgy indítja a bulit, hogy beül egy kocsmába és megiszik két sört az már tutira elmúlt negyven. Még alig indult a szeptember, a kollégiumban tíz … Tovább »
Savuot- A Bálint Ház éjszakája
Savuot a Tóra adás ünnepe. Ilyenkor végigtanuljuk az éjszakát – így tesszük jóvá, hogy a hagyomány szerint nem sikerült ébren megvárnunk a Tórát. Beszélgetünk, vitatkozunk, együtt gondolkozunk.
Az idei téma a nő és a férfi. Mit jelent férfinak illetve nőnek lenni ma, és … Tovább »
Öngyilkos merénylő Manchesterben – 22 halott, 59 sebesült
22 halott, 59 sebesült áldozata van a Manchester Arena rendezvényközpontban éjjel történt robbantásos merényletnek.
Ian Hopkins az észak-angliai nagyváros rendőrkapitánysága előtt tartott rövid sajtótájékoztatóján közölte: a sérülteket hat manchesteri kórházban kezelik. … Tovább »