Kertész Imre nemrégiben nagy vihart kavart egy német lapnak adott interjújában, szélsőséges reakciókat, többek között a magyarellenesség vádját váltva ki az itthoni közvélemény egy részéből. Jogosak-e a Nobel-díjas írót ért vádak? Igaza volt-e Kertésznek?

A magyar származású Holokauszt túlélő, Elie Wiesel, béke Nobel díjas, világhírű író, a Holocaust óta először érkezik hivatalos látogatásra Budapestre, 2009. december 9-én. 

A Die Welt Kertész Imrével 80. születésnapja alkalmából interjút készített, amiről az utóbbi napokban sokan írtak és beszéltek. Itt a teljes interjú fordítása

“A körülmények hőse volt. Valakinek kellett tenni valamit. Jobb megmenteni életeket, mint nem tenni semmit” – mondta az egyik túlélő.

Kertész Imrét Németország teljesen magáénak érzi, ezt az író egyáltalán nem bánja – az első magyar Nobel-díjas író ma már kikéri magának, ha Magyarországhoz kötik. A Die Welt interjút közölt a születésnapját ünneplő íróval, a német nyelvű sajtó tele van Kertészt méltató írásokkal.
 

1993-ban, egy Szombat Szalon keretében beszélgettünk Kertész Imrével a nyilvánosság előtt, majd az interjút utóbb, egy másik alkalommal, Török utcai lakásában, immár nem közönség előtt, kiegészítettük… Az élet és mű összefüggéseit elemző beszélgetést most, Kertész Imre halálhírére  tesszük ismét közzé honlapunkon.

Kafka csodálta a cionizmust és Brodhoz írott levele alapján feltételezhetjük, hogy a Palesztinába való kivándorlás sokszor megfordult a fejében, mégsem keverhetjük össze vívódó lelkének ide-oda mozgását, ambivalens zsidó identitásának hajtűkanyarjait művei sorsával.

Júliusban Obama elnök találkozott az amerikai zsidó szervezetek vezetőivel, ahogy korábban minden elnök tette. Ezúttal azonban hűvösebb volt a partnereivel, ami egyesek szerint annak a politikának a részét képezte, hogy rávegye Izraelt a telepítési folyamat leállítására a megszállt területeken – írja James Traub a The New York Timesban. Amint Obama fogalmazott, „nyolc éven keresztül nem volt a két fél között sem nyíltság, sem előrelépés”.

Hetven évvel ezelőtt, 1939. november 11-én tartotta meg első előadását a pesti Goldmark-teremben a magyar színpadokról a zsidótörvények következtében száműzött zsidó színészekből alakult színház. A letiltott művészeket az Országos Magyar Izraelita Közművelődési Egyesület (OMIKE) több száz rendezvénnyel próbálta megmenteni a fizikai és szellemi pusztulástól. Az utolsó előadást 1944. március 19-én, a németek bevonulása napján tarthatták meg.

A főbb világvallások képviselői november 3-án a történelmi Windsor kastélyban találkoztak, hogy hivatalosan elindítsák akcióterveiket, melyekben közösségeik hosszútávú erőfeszítéseket tesznek a környezetvédelem terén. És komolyan gondolják.
 

Jordi Savall különleges szín korunk régi zenei palettáján. Pályájának eddigi négy évtizedében több olyan területet térképezett fel és tett ismertté, amelyet őelőtte senki más. Ez szorosan összefügg származásával: Európa kulturálisan egyik legizgalmasabb területén, az Ibériai-félszigeten született. 

Az ötvenes-hatvanas évek Németországa nagyon különbözött a maitól. Amíg ma teljes szembenézés van, akkor kétségbeesett ellenállás volt a múlttal szemben. Nem tagadtak, csak azzal érveltek, hogy ők is sokat szenvedtek. A zsidók szenvedése nem az ő fájdalmuk volt. A felelősség akkor még szóba se jött. Nekem ott annyira nehéz volt, hogy már az öngyilkosság gondolatával foglalkoztam…

Nem a halottak számáról kell beszélni, hanem arról, hogy mi vihet rá valakit emberirtásban való részvételre, vagy éppen az életét kockára tevő embermentésre. Ez a Jad Vasem Intézet, a világ legnagyobb holokauszt-kutató, oktató és emlékező helyének üzenete. A jeruzsálemi giga-intézményben kiállítások, oktató-, kutatóhelyek, emlékművek emlékeztetnek a legyilkoltakra és mindazokra a zsidókra és nem zsidókra, akik megpróbáltak tenni az erőszak ellen.

Budapest kulturális, szociális és morális szempontból is egyre élhetetlenebb város. Mivé lett az egykori liberális undergroundhoz tartozó városvezetés, és mire vágynak a hasonló gyökerekkel rendelkező városlakók?

Izraelben élő magyar orvosnő hívta fel figyelmünket levelében családi barátjuk, Breuer Tamás történetére. A férfi saját deportálásáért és a munkaszolgálatban elpusztított édesapja után igényelt jóvátételt a Központi Igazságügyi Hivataltól. Kérelmeit nemrég elutasították azzal: a 2006-os kárpótlási törvény alapján csak a munkaszolgálatot túléltek kaphatnak kártérítést. Apja után pedig azért nem jár kárpótlás, mert a munkaszolgálat nem számít „politikai önkénynek” nálunk. „Hogy is van ez? Ha akarom, a törvény egyik fele érvényes, ha akarom, a másik fele? Kafkai helyzet a 21. századi Magyarországon” – fogalmazott a doktornő.

Egész életében azt tette, amiben hitt és amit szeretett.
 

„Öntöttvasból, fából, téglából és terrakottából spontán íródott könyv” – írja Klein Rudolf újonnan megjelent, a Dohány utcai zsinagóga történetéről szóló könyvében. Ezt a metaforát kiterjeszthetjük a zsidónegyedre, és olvashatjuk könyvként a régi pesti zsidónegyed házait is. Végtelen számú történetet rejtenek a domborművek, az öntöttvas korlátok, a lodzsák és keramitburkolatok.

“Tenni fogok azért, hogy a holokauszt-tagadást mint büntetőjogi tényállást feloldják”, írta Henryk M. Broder német újságíró. Szavainak az ad jelentőséget, hogy Broder a németországi Zsidók Központi Tanácsának elnöki pozíciójára pályázik.
 

Ez egy közép-európai város zsidónegyede, ahol sokkal asszimilánsabb zsidó népesség élt, mint Kelet-Európában. Itt a házak túlnyomó részét nem zsidók építették, hiszen 1840 előtt nem is szerezhettek tulajdont. Itt a zsidó etnikai szegregáció klasszikus példája – lásd: New York – sem érvényesül…

Futótűzként terjed az interneten egy Budapestről szóló imidzsvideó. A kisfilm körül rengeteg a találgatás, forrnak az indulatok, többségben mégis a kitörően lelkes vélemények vannak. A magyar reakciók arról árulkodnak, hogy az ország végletesen ki van éhezve a pozitív énképre, az önbecsülésre.