Sirály az űrből
A Látványkonyha című előadás díszletei mentették meg a Sirály kulturális központot az azonnali bezárástól. A haladék május 22-ig szól. Csak a pincéből kell kiköltözniük, míg tart a per a főváros és az előző bérlő között.
Összesen 14,479 találat (10801 - 10820) : S. L..
A Látványkonyha című előadás díszletei mentették meg a Sirály kulturális központot az azonnali bezárástól. A haladék május 22-ig szól. Csak a pincéből kell kiköltözniük, míg tart a per a főváros és az előző bérlő között.
Suchman Tamás visszautasítja a házbizottság döntését.Elhangozhat-e imádság az Országgyűlés plenáris ülésén? A házbizottság egyhangú döntése szerint nem, Suchman Tamás szerint viszont igen. A frakcióvezetőkből és a Ház vezetéséből álló testület csak ahhoz járult hozzá, hogy napirend előtt a képviselő megemlékezhessen a holokauszt áldozatairól, a gyászima azonban nem hangozhat el.
A Németországban rendkívül nagy tekintélynek örvendő Konrád György magyar író kapja ebben az évben az 1945-ben elhunyt, világhírű osztrák költőről és drámaíróról, Franz Werfelről elnevezett emberi jogi díjat – jelentette be csütörtökön Wiesbadenben a díjat odaítélő, kitelepítésekre emlékeztető berlini központ alapítványának elnöksége.
Oskar Schindler listája helyett egy lengyel szociális munkás, Irena Sendler bátor tetteiről szól majd az új holokauszt-film: a The Hollywood Reporter híre szerint Jeff Rice és Jeff Most producerek összeálltak Lawrence Spagnola forgatókönyvíróval, hogy vászonra vigyenek egy alig ismert, de annál megrázóbb történetet. A római katolikus Irena Sendler (lengyel nevén Irena Sendlerowa) a lengyel ellenállás tagja volt és több mint 2500 zsidó származású gyereket csempészett ki a varsói gettóból.
Düledező sírkövek, embermagasságú gaz: a somogyi zsidó temetők nagy része lassan az enyészet martalékává válik. Néhány településen azonban folyamatosan gondozzák az izraelita sírkerteket.
A Washington Post közlése szerint a szerző hétfőn vehette át a kitüntetést. A 40.000 dollárral járó elismerést kétévente adják át. Roth az amerikai irodalom legkiemelkedőbb írója, nevéhez fűződnek Amegszabadított Zuckerman, az Amerikai pasztorál és A Portnoy-kór című regények, amelyek világszerte ismertté tették.
Forrás: Memri TV 2008. április 1. A Hamasz Al Aksza Televízió névre hallgató adója érdekes gyerekműsort sugárzott nemrég. Az ötperces bábfilm szerint egy palesztin babafigura behatol a Fehér Házba és bejut az elnökhöz. George W. Bush először ki akarja dobatni, aztán megijed és … Tovább »
Forrás: Metazin 20008. április 1. Egy izraelinek nem is olyan könnyű bizonyítania, hogy zsidó. Pedig a bevándorláshoz, sőt a házasságkötéshez is meg kell győznie származásáról a hatóságokat. „Izrael nem térhet ki a kérdés elől, hogy ki a zsidó. De ha a vallást leválasztaná … Tovább »
Forrás: Hírszerző 2008. április 1. / Hont András Végül is mindegy, hogy elvetemültségből vagy hülyeségből firkálsz ocsmányságokat, a hatás ugyanaz lesz. Nincs még egy ember az országban, aki annyit idézett volna Julien Benda: Az írástudók árulása című művéből, mint te. … Tovább »
Forrás: Múlt-kor 2008. április 1. A bécsi Leopold Múzeum körül kirobbant botrány miatt az osztrák kormány szigorítaná a náci időkben árjásított műtárgyak visszaszolgáltatását szabályozó törvényt. A Bécsi Zsidó Hitközség (IKG) megbízásából készült jogi szakvélemény … Tovább »
Forrás: andrassew.blogspot.com 2008. március 31. / Andrassew Iván Talán észrevetted, hogy nem írtam alá az ellened való tiltakozást. Azért nem, mert elhatároztam, hogy az antiszemitizmus elleni közháborgásban ezentúl csak akkor veszek részt, ha találok ötszáz olyan embert, aki nem … Tovább »
Forrás: STOP 2008. március 31. Megdöbbentő, náci stílusú perverz orgián kapta rajta a legnagyobb vasárnapi brit bulvárlap Max Mosley-t, a nemzetközi autósport legbefolyásosabb emberét. Mosley, a Forma 1-et is felügyelő Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) brit elnöke – Sir Oswald … Tovább »
Magánéleti beszélgetés a 75 éves Konrád Györggyel Forrás: Népszabadság 2008. március 29. / Pünkösti Árpád Három évtizedes barátságunk ellenére a Mester – ez a kölcsönös megszólítás, nahát – azt mondta: csak azért ad nekem interjút, hátha a századikon nem lesz kedvünk … Tovább »
Több száz gárdista tett esküt szombat délután a fővárosi Hősök terén; a Magyar Gárda parancsnoka és a Jobbik elnöke azt mondta: megduplázták létszámukat, tagjaik most már több mint ezren vannak. Forrás: Ma 2008. március 29. A rendezvény idejére a rendőrség kordonokkal teljesen … Tovább »
Forrás: 168 óra 2008. március 29. / Juhász Éva, Kojer Attila, Túri Zsuzsa A Bayer Zsolt cikkével kapcsolatos botrány újabb fejezete: Széles Gábor, a Magyar Hírlap tulajdonosa „Nyílt válasz” címen tett közzé írást lapjában. Ebben Ungváry Rudolf Népszabadságban megjelent cikkét, … Tovább »
Forrás: Dunántúli Napló 2008. március 29. / Mitzki Ervin Pécsi tisztelőinek meghívására a közelmúltban Pécsre látogatott prof. Schweitzer József ny. országos főrabbi. A találkozás lehetőségéről értesülve nagyszámú érdeklődő töltötte meg a Pécsi Zsidó Hitközség Fürdő … Tovább »