“Olyan bántalom ez, aminek a következményeit a magyar társadalom talán még fel se fogta”
Az a tény, hogy a legutolsó kivégzés a roma Holokauszt
évfordulójának éjjelén történt, nyilván nem véletlen.
Összesen 14,479 találat (9861 - 9880) : S. L..
Az a tény, hogy a legutolsó kivégzés a roma Holokauszt
évfordulójának éjjelén történt, nyilván nem véletlen.
Kőszeg Ferenc az Élet és Irodalom július 3-i, 27.
számában, nemrég megjelent fontos és izgalmas könyve, a K. történetei kapcsán
adott interjút. A beszélgetés során szóba hozza Komlós Aladár A zsidó lélek
című, eredetileg 1929 júniusában, a Korunk folyóiratban megjelent írását,
melyet Komlós válogatott tanulmányainak kiadásakor szerkesztőként nem javasolt
felvenni a kötetbe, s erről magával a szerzővel is vitatkozott.
Nem egészen két héttel ezelőtt, az FBI letartóztatott 44
személyt New York egyik negyedében, Brooklynban. A világ – és főként Amerika –
megdöbbenve vette tudomásul, a letartóztatottak között számos rabbi és egyéb
más, egyházi kötődésű ember volt. Ám arra csak a bennfentesek és a közel-keleti
viszonyokban jártasok figyeltek fel, hogy valamennyien egyetlen szekta tagjai,
ráadásul egy olyané, mely Szíriából, és azon belül is elsősorban Aleppóból és
Al-Kamisliből származik.
Úristen, már megint a Közel-Kelet [1]. Jövő héten mi lesz
nem menő? A gazdasági világválság? A budapesti tömegközlekedés? Az időjárás?
Megértem én a fanyalgókat, mégis arra kérnék most mindenkit, hogy legalább egy
cikk erejéig figyeljen egy kicsit a világ legagyzsibbasztóbb régiójára. Nem
azért, mert nincs jobb program egy szép augusztusi napon, hanem mert Izraeltől
elég sokat lehet tanulni. Már úgy értve, hogy az ő kárukon, kedves náci
olvasók, nem kell mindjárt megijedni.
Országimázs kicsit másképp
2009. augusztus 7. /Moór Valéria
Az utóbbi időben az Izrael és a palesztinok között kirobbant konfliktusok nyomán ismét előtérbe került egy immáron három éves probléma. A dolog tulajdonképpen merő banalitás, mégis begyűrűzött a politikai … Tovább »
Augusztus 4-én ünnepelte 48. születésnapját az Egyesült Államok elnöke. De vajon tényleg 48 éves-e Obama? Megszületett-e egyáltalán, és ha igen, hol? Az összeesküvés-elméletek hazájában egy szélsőséges csoport úgy véli, hogy a kenyai születésű Obama törvénytelen elnök, sőt illegális bevándorló, akit ki kellene toloncolni az országból. Egy ilyen jellegű hiedelmet pedig sem racionális érvekkel, sem a puszta tényekkel nem lehet eloszlatni.
64 éve vetették be először a világtörténelemben az atombombát az amerikaiak Hirosimában. Ma feltételezhetően 11 állam rendelkezik atomfegyverrel, közülük mindössze öten tagjai az Atomsorompó Egyezménynek.
Tudomásul veszem, hogy aki szeret délibábokat kergetni, az lustaságból, kényelemszeretetből hajlik a bűnbakkeresésre. De azért csak bízhatunk abban, hogy a magyar társadalom növekvő része ésszerűen gondolkodik, nem? El lehet kezdeni újra egy illúziókra épülő politikát, de az katasztrófába sodorná az országot.
A Zöld Pardon is becsatlakozott egy falfestegetős sajtóeseménnyel a Sziget “Zene a Rasszizmus Ellen” napjának reklámozására hétfő este. A PASO fellépése előtt öt falat festegettek filctollal az esemény meghívott vendégei: Gerendai Károly, a Sziget Kft ügyvezetője, Greg Dorey, a nulladik nap ötletgazdája és egyben angol nagykövet, Bródy János és a PASO énekese: Krsa.
Három ember életét vesztette, legkevesebb tizennégyen pedig megsebesültek szombat este Izraelben, miután egy fekete ruhás férfi tüzet nyitott fiatalok egy csoportjára Tel-Aviv központjában egy éjszakai bárnál, amely népszerű a melegek körében – közölte a helyi mentőszolgálat.
Kétszázezernél több új, zsidó vonatkozású adattal bővült a világ legnagyobb családtörténeti adatbázisa, az Ancestry.com.
A legolvasottabb izraeli napilapban, a Jediot Ahronot-ban jelent meg pénteken Madonna cikke: az írás arról szól, hogy talált a popkirálynő spirituális útjára, amikor felfedezte a zsidó miszticizmust.
Bár a ciszjordániai építkezések miatt súlyos feszültség terheli a kapcsolatokat Washingtonnal, a katonai együttműködés egyelőre töretlen a két ország között. Izrael továbbra sem bízza a véletlenre katonai erejének megőrzését.
Június 29-én a parlamentben a Fidesz nem szavazta meg a kormánynak a holokauszt-tagadás szankcionálását célzó alkotmánymódosító javaslatát. Ehelyett saját javaslatát terjesztette be, amely hangsúlyozottan együtt említi a náci és kommunista bűnöket. A magyar politikai életet olyannyira a konfrontáció légköre hatja át, hogy ez az ügy, amelyet tőlünk nyugatra teljes egyöntetűséggel ítélnek meg a civilizált politikai erők, nálunk csak tovább szítja az ellentéteket. Mi ennek a kérdésnek a jelentősége és milyen esély van rendezésére a mai Magyarországon?
Az interneten kampányol és próbál híveket szerezni – mindenekelőtt a fiatalok körében – a német szélsőjobboldal.
A 34 éves Radnóti Miklós sorai, 1943 végéről. A kamaszkor már messze van, az erőszakos halál közel. Férfi már, még egy pár évig fiatalember volna, lehetne, ha megérné. Érezzük szavaiban a hiány és a nosztalgia mellett a bujkáló, még kamaszos büszkeségét is. „már múltja … Tovább »
2009. július 24. Önéletrajzának, a Bicikliző majomnak a végén kijelenti, hogy „Egész életemben Auschwitzot és a Gulágot akartam megérteni.” S miután kiderült, hogy, különösen Auschwitzot, nem lehet megérteni, e nagy kitérő után végre foglalkozhatott azzal, amivel szeretett … Tovább »
Kiterjedt bűnhálózatot számolt fel az FBI. A gyanúsítottak – akik között politikusok és rabbik is vannak – a korrupciótól a pénzmosáson át a szervkereskedelemig sok mindennel foglalkoztak.
Morvai Krisztina „obszcenitásairól” nem lenne érdemes beszélni, ha vezetésével a szélsőjobboldali Jobbik nem szerzett volna három képviselői helyet az Európai Parlamentben – írta csütörtökön megjelent számában a Le Nouvel Observateur című francia hetilap. Egy francia elemző szerint a magyarokat felszarvazta a történelem.
Az izraeli kormány eltávolítja az arab diákok tankönyveiből azokat az utalásokat, amelyek katasztrófának (arab szóval nakba) nevezik a zsidó állam 1948-ban történt létrehozását.