Találatok ‘S. L.’
Összesen 14,479 találat (6881 - 6900) : S. L..
BZSH-közgyűlés – Ács Tamás elnök, Kunos Péter ügyvezető igazgató
![](https://www.szombat.org/files/2015/03/Szavazas2-120x90.jpg)
Csütörtök este Ács Tamást, korábbi helyettes államtitkárt választották a Budapesti Zsidó Hitközség új elnökévé. A jelölt a második fordulóban néhány szavazattal előzte meg Zoltai Gusztáv volt sofőrjét, az Élet Menete Alapítvány kurátorát, Bandi Lászlót. Kunos Pétert döntő fölénnyel erősítették meg ügyvezetői tisztségében.
Cigány holokauszt itt márpedig nem volt – Németh György a Mandinernek
![](https://www.szombat.org/files/2015/03/nemeth_gyorgy-120x90.png)
Az ügyészség úgy döntött, nem indít nyomozást ellene holokauszttagadásért, pedig Németh György szerint tényleg nem volt roma holokauszt Magyarországon. A szociológus-közgazdász a Mandinernek elmondja: „Európa utolsó etnonacionalizmusa” épül a szemünk láttára; a cigányság „foglyul ejtette önmagát”; és szerinte nem igaz, hogy a többségi társadalom okozza a cigányság problémáit. Németh úgy látja: „ha az akadémiai szférában lennék, vagy bekényszerültem volna a sorba vagy átvágták volna a torkom”.
Idegenségtapasztalat és magyar zsidó identitás
Antiszemitizmus Magyarországon, 2014
Kóser, nem kóser – a Gozsdu másik oldala
Tényleg nem értik?
Izrael nem kémkedett az USA után
![](https://www.szombat.org/files/2014/05/Yuval-Steinitz-120x90.jpg)
Izrael cáfolta, hogy kémkedett volna az Egyesült Államok után az iráni tárgyalások kapcsán, ahogyan azt a Wall Street Journal állította. Azt mondják, teljes mértékben le van tiltva náluk az amerikai kémkedés.
Izrael kedden cáfolta a The Wall Street Journalnak (WSJ) azt az állítását, … Tovább »
Le Pen ante portas
Tájkép tankönyvviták közben
„Meg kell védenem a hazámat!” – Izrael nagykövete az eurovíziós dalbotrányról
![](https://www.szombat.org/files/2013/06/Ilan-Mor-120x90.jpg)
Mindenki tudja, hogy Gáza emlegetésekor Izraelről van szó”
– mondja Ilan Mor izraeli nagykövet a Mandinernek Csemer Boglárka eurovíziós dalával, a Wars For Nothing-gal kapcsolatban. A nagykövet nemrég az MTVA-hoz fordult a háborúellenes dal vetítésében látható, Gázát emlegető … Tovább »
Vandál pusztítás a gyöngyösi zsidó temetőben – 15-20 sírt dúltak fel
Zsidó Lear király a katolikus templom pincéjében
Vagány zsidók Józsefvárosban
A Fehér Ház az ENSZ-en keresztül gyakorolhat nyomást Izraelre
I. Izraeli Filmnapok Debrecenben
Izrael: 29 nő a 120 Kneszet-képviselő között
![](https://www.szombat.org/files/2016/05/2121436818-120x90.jpg)
A végleges eredmények alapján 29 nő szerzett mandátumot a 120 tagú Knesszetben, ez az előző ciklushoz képest a női képviselők számának megduplázódását jelentiA megválasztottak közül tíz új, 19-en már rendelkeznek törvényhozási múlttal.
Benjamin Netanjahu nyertes … Tovább »
Nem ellenzi a palesztin államot Netanjahu
![](https://www.szombat.org/files/2015/02/netanjahu_izrael-120x90.jpg)
Nem veti el a kétállamos megoldást, csupán feltételekhez köti a palesztin állam létrejöttét,
nyilatkozta az NBC-nek Benjamin Netanjahu, Az izraeli miniszterelnök a kampány utolsó napján, hétfő este ugyanis kijelentette, hogy határozottan ellenzi a palesztin állam létrejöttét, … Tovább »
Izrael: továbbvándorló „oroszok”
71 éve történt 1.
![](https://www.szombat.org/files/2016/05/201403181944-marcius-19en-a-nemet1-120x90.jpg)
1944. március 19. Hajnali 4 órakor, a Margaréta-terv alapján, német csapatok lépték át Magyarország határát, ellenállás nélkül eljutottak Budapestre. Horthy Miklós és Adolf Hitler előző esti találkozóján kormányzó beleegyezett Magyarország megszállásába, és elhatározta, … Tovább »