Találatok ‘S. G.’

Összesen 9,078 találat (5121 - 5140) : S. G..

Az izraeli séf: Segal Viktor, gasztronómiai tanácsadó

Írta: Bőhm Kornél - Rovat: Gasztro, Politika

Te vagy „a séf, aki Izraelben dolgozott”. Hol kezdődik a sztori? ’89-ben egy kofferrel indultam útnak, nem volt mögöttem háttértámogatás, előttem biztos jövő, kicsit a sorsra bíztam magam, mikor elindultam Izraelbe. Ugyanakkor a dolog nem volt előzmény nélküli, és különösen nem volt véletlen. Módom volt 1987-ben és ’88-ban is Izraelbe látogatni.

New York amerikai magyar zsidó szemmel

Írta: Sanders Iván - Rovat: Hírek - lapszemle

Amikor – 1957 őszén – beköltöztünk második New York-i, illetve brooklyni otthonunkba, fogalmunk sem volt, hogy új címünk: Eastern Parkway 777 sok brooklyni zsidónak már akkor ismerősen csengett, hiszen könnyen össze lehetett téveszteni az Eastern Parkway 770-nel, ami akkor is, azóta is a lubávicsi haszid közösség központja, főhadiszállása.

„Űrtechnológiát adunk el az Egyesült Államoknak”

Írta: Gadó János - Rovat: Politika

Izraeli kutatók még iráni kollégáikkal is képesek együttműködni, ha tudományos kérdésekről van szó. A tudomány nyelve egyetemes, és a leginkább alkalmas az ellentétek áthidalására. Egyebek közt erről beszélgettünk Daniel Hershkowitz, tudományos ügyekért felelős izraeli miniszterrel, aki a Magyar Tudományos Akadémia égisze alatt működő World Science Forum tanácskozásán vett részt Budapesten.

Újra van barhesz

Írta: mezei - Rovat: Politika

Valamennyi liszt, egy kis víz, élesztő és méz, kelesztés és sütés – ha a receptúrát nézzük, ennyi az egész. De ha leülünk a szombati asztalhoz, hogy megszegjük, akkor azonnal megérezzük: a rövid szó mögött sokkal több van. A barhesz a szombat szinonimája. Nélküle nem lehet se péntek esti vacsora, se szombati ebéd. Barhesz nélkül egyszerűen értelmét veszti a sólet és a gefilte fis.

Náci mészárlás Treblinkában

Írta: MTI - Rovat: Hírek - lapszemle

A treblinkai haláltábor tömegsírjainak létezésére vonatkozó minden kételyt eloszlatott az első olyan helyszíni vizsgálat, amelyen “a föld mélyébe látó” műszereket alkalmaztak – húzta alá Caroline Sturdy Colls brit igazságügyi régész a vizsgálatról szóló beszámolójában.

Konkoly Ágnes: Álomképek, Álommotívumok Vajda Lajos, Korniss Dezső és Bálint Endre művészetében

Írta: Konkoly Ágnes - Rovat: Kultúra-Művészetek

„A szürrealizmus a gondolkodás diktátuma az értelem ellenőrzése nélkül, és túl minden esztétikai vagy optikai kérdésen. Azaz: az álmok, sejtelmek, látomások világát fölébe helyezi a valóságnak, hisz az álom mindenhatóságában, a freudi lélekelemzésnek abban a tételében, … Tovább »

Zsidók a Tanácsköztársaságban

Írta: Komoróczy Géza - Rovat: Politika

A Kalligram kiadónál jelenik meg rövidesen Komoróczy Géza: A zsidók története Magyarországon című, két kötetes opus magnuma, mely a zsidók magyarországi történelmének közel ezer évét próbálja áttekinteni. A magyar társadalomban, a polgári nemzetben sok száz éve van félreismerhetetlen zsidó komponens. Ezt a kettősséget írja le a könyv: a zsidók nemzetköziségét és részüket a magyar társadalomban.

Kora legjelentősebb El Greco gyűjtője volt

Írta: Szombat - Rovat: Politika

A neves berlini művészettörténész, Friedländer szerint, „…ha megírják a műgyűjtés történetét, abban Nemes Marcellt mindenképpen megkülönböztetett hely illeti meg”. A XX. század első felének legjelentősebb magyarországi gyűjteményét ő birtokolta. 1908-ban I. Ferenc József királyi tanácsossá nevezte ki, majd 1910-ben nemesi oklevelet adott neki. Nemes Marcell passzióból gyűjtött, kereskedett, de azt is tudta, hogy felelősséggel tartozik a köznek.

Gasztro-őrület

Írta: Szombat - Rovat: Gasztro, Politika

A Szombat folyóirat decemberi számát a kulináriának szenteltük. Sztárszakács-, blogger- és vendéglősinterjúkkal, kóserpiaci körképpel és sok-sok új recepttel. Még mindig lehet újat mondani a barheszről, a maceszgombóc levesről vagy a sóletről, mindezekhez kívánunk jó étvágyat és jó olvasást. Most lapszámunk beharangozó írását olvashatják.

[popup][/popup]