Pesti (és budai) zsidó szemmel nézve nem rossz hónap ez a szeptember: alig egy hete nyílt meg a világelső új izraeli kulturális központ egy csinos belvárosi palotában, szeptember 5-én pedig az óbudai zsinagógát avatták újjá. Utóbbival eddigi legnagyobb fegyvertényét hajtotta végre a magyarországi
Chabad Lubavics mozgalom, illetve annak „politikai szárnya”, az EMIH.
 

A Bauhaus fogta a műtermében magában búslakodó embert és feladatot adott neki: élhetőbb világot kell teremteni a művészet segítségével. A 20. század egyik fontos művészeti irányzatában kiemelkedő szerepet kaptak a magyarok. Az Európa Kulturális Fővárosa rendezvénysorozat legnagyobb durranásához nem készült el az épület, de a kiállítás anyaga kiemelkedő. Új, eddig kevéssé artikulált történetet kapott Pécs.
 

Már gyerekkorunkban hozzákötötztünk az irodalomhoz. Mint a trecento müvésznövendékei a mesterség alantasabb munkáival mintegy a festéktöréssel és inaskodással kezdtük müködésünket. Öt éves voltam. Szombatonként apámmal és a Hét egész szerkesztöségével beültünk a Central kávéházba. Ök dolgoztak, én pedig a képeslapokat olvastam, természetesen csak a képeket és nem a szöveget. Azután kéziratokat vittem az Atheneumba… 

62 éve nem sikerül felelősségre vonni Zentai Károlyt, aki a gyanú szerint 1944-ben meggyilkolt egy zsidó fiatalembert. Tavaly úgy tűnt, az ausztrál hatóságok kiadják Magyarországnak az ott élő Zentait, ám néhány hete fordult a kocka: a férfi fellebbezett, és nyert. A „nácivadász” Efraim Zuroff most Navracsics Tibor segítségét kéri.
 

„Egyéb megjegyzésem annyi, hogy a te üldözött, lebecsült, zsidó fajod veszne ki magvastul!” Az idézet egy antiszemita levélből származik, melyet Kiss Józsefnek, „büd. zsid”-nek címeztek a Népszínház utcába 1921-be.

Judit Gerendás Kiss
 

„Caracasban … Tovább »

Az Esőember mindenekelőtt a szeretetről szól. Hőse tipikus „korunk gyermeke”, egy arrogáns és magabiztos vállalkozó, aki a körülötte élőket hasznuk szerint illeszti üzleti tervei és kitűzött céljai közé. Mindez még akkor sem változik meg, amikor apja meghal – sokkal inkább megrázza a tény, hogy nem ő az örökös. 

Bár a Republikon Intézet tanácskozásán nagyon nem szerették az államfőt, mégis őt tartják az alkotmányos rend garanciájának.
 

Hetek óta készültünk már a zsengék ünnepére. Ástunk, vetettünk és gyomláltunk saját földünkön, meg az iskola kertjében. Örömet és gondot okoztak nekünk a fiatal hajtások. Mennyi mindenre kell az embernek gondolnia! Hogy a madarak meg ne egyék, hogy a nap el ne égesse, hogy a szél … Tovább »

“Valóban lehetett számítani lakás vagy munkahely elvesztésére, netán útlevél bevonására. Ma sem tudom, hogy engem mennyire figyeltek. Hogy a lakásomat lehallgatják, arra akkor jöttem rá, amikor egy antennaszerelővel felmentem a tetőre, és észrevettem, hogy a kéményből egy olyan kábel is kilóg, amelynek nincs általam ismert funkciója.”

2010 MÁJUSI SZÁM

Novák Attila: Papírforma, meglepetésekkel
Idegenség, otthonosság Izraeli jelenlét a XVII. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon (Turi Tímea, Vári György)
„Az ódzkodás nem új keletű” – Sanders Iván műfordító, irodalomprofesszor (Várnai Pál)
Biró-Nink … Tovább »

Különleges küldetésem – Ügynök csellóval a II. világháborúban címmel a XVII. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválra jelent meg Francis Shelton magyar származású csellista, zenekritikus könyve, amely Hitler ausztriai bevonulásától meséli el a 97 éves szerző kalandos életútját.
 

Fájdalmas lélekkel, kavargó gondolatokkal, megrendülten állok itt most Önök előtt egy olyan közösség küldötteként, amely átszenvedte a történelem legnagyobb sorscsapását.
 

Nobel-díjas kémikus, író és egyházi vezető is részt vesz a Lomnici Zoltán volt főbíró kezdeményezésére létrejött Emberi Méltóság Tanácsa munkájában, amelynek célja az emberi jogok és az emberi méltóság védelme.
 

Domán István rabbi (minden ellenkező híreszteléssel ellentétben nem főrabbi) március elsejei kijelentése arról, hogy Sólyom László nem méltó államfőnek, ha nem írja alá a holokauszttagadás büntethetőségéről szóló törvényt, felidézi bennem a réges-régi, még az amerikai gyarmati időkben született legendát, melyet Washington Irving dolgozott fel. Rip Van Winkle átaludt az erdőben húsz évet, s mikor felébredt és hazatért, nem ismert rá a falujára: a felesége fiatal nőből öregasszonnyá vált, a gyermekei felnőttek, a szomszédai meghaltak.
 

Gyermekkoromban semmi úgynevezett zsidós nem volt, a Kádár-korszakban ez a téma a szőnyeg alá volt söpörve, legfeljebb a Kosciuszko Tádé utcai általános iskola, mely a Kodolányi Főiskolának adott otthont (mára ez is kiköltözött), folyosóin osztottuk meg a családi ’coming out’ után osztálytársaimmal azt a tényt, hogy ki milyen vallású, vagy ki milyen családból származik.
 

A tér azért itt, a Fő téren határolt, mert innentől kezdve már valami kültelki táj jön a város után, a közigazgatási egység. Az Óbudai Szigeten a magányos késő kamaszkor, amikor – két-három évig – kijártam a Szigetre, aztán a régen eltüntetett kukoricatáblák világa, kívül az időn, a gyerekkorban. Elviselhetetlenül messzinek találtam 18 évesen, alig jár ki busz éjszaka, nem lehetett a megtalált életből hazamenni.
 

Húsz éve, 1990. február 7-én halt meg Karády Katalin, a háború előtti magyar film “végzet asszonya”.
 

Ha késő délután végigbaktatunk a Böszörményi úton, postára, bankba, önkormányzathoz menet, már a friss ottlakó is összeakadhat a táncőrült és vadászgépkedvelő órással, a fegyelmezett mosolyú fideszes tömbmegbízottal, Á-val, akit utcánk kiskereskedői néha elszalajtanak boltba, ügyeket intézni vagy cigiért (váltótársa B. délre már megbízhatatlanra issza magát), a templomkertben a segédlelkészével cigarettázó püspökkel…
 

Van képem a jövő lehetséges alternatíváiról, de nem tudom, hogy mi lesz holnap. Nevelésem 19 éves koromban, a börtönben azzal fejeződött be,  hogy nem tudom mi lesz velem holnap, de ma mindenestre szabadon akarok gondolkozni. Elég a mának a maga baja, nem kell a holnapon rágódni. Addig is, amíg bírom, igyekszem megtenni a magamét, amit tennem kell.
 

A Csengeri Helytörténeti Múzeum vezetőjeként figyelemmel kísérem a helybéli zsidósággal kapcsolatos információkat, melyek akár a sajtóban, akár visszaemlékezésekben megjelennek. Ennek köszönhetően összegyűlt már néhány dokumentum, s – ami igen fontos – személyes ismeretségek is kialakultak.