Találatok ‘R. P’
Összesen 10,568 találat (8801 - 8820) : R. P.
Csak a kóser étkezésért kell fizetni
Csak a kóser étkezésért kell fizetni
A Scheiber Sándor Általános Iskola és Gimnázium néhány éve elkészült épületében jelenleg tizenkét osztályban 350 diák tanul. Az új igazgató, dr. Réz Gáborné elmondta, legfontosabb feladatuknak a tanítványok zsidó identitástudatának … Tovább »
Összesen száznegyven tanuló
Összesen száznegyven tanuló
Ugyanezekkel a kérdésekkel fordultunk Dov Lévyhez, a Wesselényi utcai Amerikai Alapítványi Iskola vallási igazgatójához. Ehelyütt csak a különbségekről esik szó, hisz a válaszok a fentiekhez hasonló képet festettek az iskoláról, bár – … Tovább »
Mit tesz egy emancipált nő, ha kiküldik Timbuktuba
Esztertáska
Az első WlZO-bálon jártak az Esztertáska kiküldött tudósítói, és azon melegében beszámolunk olvasóinknak, hogy az adománygyűjtő társasági megmozduláson ki. mit és miért… Nőnapi kerekasztal-beszélgetésünk főbb gondolatait is felidézzük, reméljük, a résztvevőknek … Tovább »
„A jócselekedetek gyakorlása terén, nekünk, nőknek is sok tennivalónk lehet” – Jótékonysági bált rendezett a WIZO
„A jó cselekedetek gyakorlása terén nekünk, nőknek is sok tennivalónk lehet”
Jótékonysági bált rendezett a WIZO
2003. május 11-én tartotta első jótékonysági bálját a magyarországi WIZO. A bál bevételéből a BZSH Benjámin Zsidó Óvodáját, valamint a WIZO Izraelben … Tovább »
8 haiku
Seymour Glass
8 haiku
A Kövér Hölgy kiáltozása
Szája összezárva,
és szinte süket a csend:
de a szemei!
Tavasz. New York
Sárga virága,
az aranyeső ága:
soha Soába.
A banánhal vágyakozása
Mindig kifelé!
Mindig ki! A szabadba!
Itt: banánhegyek.
Seol (1)
Nem félek. … Tovább »
Neurotika
Neurotika
(Buja zsidók – Zsidó írók a szexről. Válogatta: Melvin Jules Bukiet. Ulpius-ház Könyvkiadó
Bt., Budapest, 2002. 370 oldal, 1980 Ft)
Az amerikai zsidó könyvpiac újabban bővelkedik szexuális témájú művekben. Elég egy futó pillantás a MyJewish-Books.com internetoldalra, … Tovább »
2003. júniusi szám
Summary
Martin Luther King: Levél egy anticionista barátomhoz (részlet)
Charles Krauthammer: Európa meg „azok az emberek”
Per Ahlmark: Harc a régi és az új antiszemitizmus ellen
Gadó János: A dzsenini vérvád és társai
Meir Litvak: Az arab antiszemitizmus
Szántó T. Gábor: Új antiszemitizmus
Csáki … Tovább »
Hitközségi választások – BZSH: Nincs változás – Mazsihisz: új elnök, régi igazgató
Hitközségi választások
BZSM: nincs változás
A Budapesti Zsidó Hitközség (BZSH) április 3-án tartotta tisztújító képviselő-testületi ülését, ahol sem az elnöki, sem az ügyvezetői poszton nem történt változás.
Az ülést és a szavazást Szalai György, a választási … Tovább »
igéje által lett minden
„…igéje által lett minden”Alefbész happening II.
A geri rabbi mesélte: – Gyerekkoromban nem voltam hajlandó a nyelvtan tanulmányozásában elmélyedni, mert úgy véltem, hogy az is csak egy tudomány a sok közül. Később azonban ráadtam a fejem, amikor észrevettem, hogy azon … Tovább »
A Megváltás csillaga
Franz Rosenzweig
A Megváltás csillaga(Részlet)
A kinyilatkoztatás ünnepei
A három zarándokünnep, amelyre hajdan mindenki a közös szentélyhez vonult, az Egyiptomból való szabadulás ünnepe, a Tíz Ige kinyilatkoztatásának ünnepe, a sivatagi sátrak ünnepe – ez a három alkotja … Tovább »
Haszid dal
Henry Kreisel
Haszid dal
Jól megtermett, szakállas férfi állt az első osztályt a turista osztálytól elválasztó átjáróban. Gondosan szemügyre vette a repülőgép belsejét, mintha azt szeretné látni, kik vannak rajta, és hány ülőhely szabad még. Arnold Weiss, aki hátul … Tovább »
Egy igaz filmről
Heller Ágnes
Egy igaz filmrőlJancsó Miklós-Hernádi Gyula-Grunwalsky Ferenc: Kelj fel komám, ne aludjál!
Komédia ez a film a javából, magyar történelmi komédia. Komédia a 20. század magyar történelméből, mely azzal lesz igazán igaz, hogy nem nyúlnak vissza hozzá, hanem „lenyúlják”. … Tovább »
Helyettük – Konrád György: Elutazás és hazatérés
Helyettük
(Konrád György: Elutazás és hazatérés, Noran Könyvkiadó 2001, 161 oldal, 1490 forint)
Mnemnoszüné nem alszik, sose pislog,
minden tekintet számontartatik.
(Tóth Krisztina)
Konrád György legutóbbi regényének címe azt sejteti, hogy az elutazás és a hazatérés … Tovább »
Egy magyar zsidó író számvetése – Konrád György: A láthatatlan hang, Zsidó tárgyú elmélkedések
Egy magyar zsidó író számvetése
(Konrád György: A láthatatlan hang. Zsidó tárgyú elmélkedések. Palatinus Könyvkiadó, 1997, 258 oldal, 1100 forint)
1. A kötet felépítése
Konrád György gyűjteményes kötete, A láthatatlan hang alcímének tanúsága szerint – Zsidó tárgyú … Tovább »
Történelmi bizottságok és a megbékélés – avagy amit a magyar zsidóknak még meg kell tanulniuk
Peresztegi Ágnes
Történelmi bizottságok és a megbékélés- avagy amit a magyar zsidóknak még meg kell tanulniuk
Az alábbiakban egy előadás szövegét közöljük, amely a „Szembenézni a történelemmel. Történelmi kutatóbizottságok” című konferencián hangzott el 2002. december … Tovább »
Elie Wiesel: Pészach
Mint a legtöbb zsidó gyerek, én is a Pészachot szerettem a legjobban. Fennkölt és vidám ünnep. Mint a fáraó rabszolgái, követtük Mózest az ismeretlenbe, a sivatagba, fel egészen a Színáj hegyig. Hívása a szabadság felé erősebb volt, mint a félelem.
A széder átformált … Tovább »
Megillát HáSoá – A Vészkorszak könyve
Alex Eisen, a soá túlélője, aki a torontói zsidó közösségben kiemelkedő szerepet játszik zsidó és izraeli ügyeket támogató alapítványok létrehozásával, néhány évvel ezelőtt Soá-Tekercs (Megillá) összeállításának tervét vette fontolóra. A tekercset szándéka szerint … Tovább »
A kollektív tagadás és a háború emlékezete*
Gretchen Schafft
A kollektív tagadás és a háború emlékezete
Bevezetés
A pszichológia és pszichoanalízis alapvető fogalma a tagadás (Sigmund Freud, 1930).1 Minden egyén tagad valami olyan valóságos tényt, ami kínos, traumát okoz a számára, vagy valamilyen más kellemetlen … Tovább »
Sohasem járhatunk egészen jól – Konrád Györggyel beszélget Várnai Pál
Sohasem járhatunk egészen jólKonrád Györggyel beszélget Várnai Pál
A most 70 éves regényes esszéíró az egyetemen – ahonnan kizárták – irodalmat hallgatott. Gondozott orosz és francia irodalmi szövegeket, volt gyámügyi előadó, városszociológus, a Nemzetközi Pen Club, jelenleg … Tovább »