„Megalázó módon jött, megalázó módon lesz elküldve”
Bár a Republikon Intézet tanácskozásán nagyon nem szerették az államfőt, mégis őt tartják az alkotmányos rend garanciájának.
Összesen 10,567 találat (7021 - 7040) : R. P.
Bár a Republikon Intézet tanácskozásán nagyon nem szerették az államfőt, mégis őt tartják az alkotmányos rend garanciájának.
Az Európai Zsidó Kongresszus azt állítja, hogy a segélyszervezet megfelel egy terrorszervezet Európában meghatározott ismérveinek.
Az idei Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál nem csak a jó időt hozta el szinte már hagyományosan a Millenáris Parkba: az április 22. és 25. között tartott rendezvény díszvendége Izrael és Ámosz Oz volt. Az izraeli vonatkozású programokon mégis az volt érezhető: sokkal több közös vonás van magyar és izraeli szerző, magyar és izraeli könyv között, mint gondolnánk.
A Júdeai-sivatagban található történelmi Maszada erődítmény lábánál vitte színpadra a hétvégén az izraeli operaház Giuseppe Verdi Nabucco című híres operáját, amelyet most először igazi történelmi közegben, a Holt-tenger partján csodálhatott meg a nagyközönség.
A nyugati emberjogi szervezetek rituálisan elítélik az antiszemitizmust, az idegengyűlöletet és a rasszizmust, mégsem élvezik az – ilyen kérdésekre amúgy nagyon fogékony – nyugati zsidók osztatlan rokonszenvét.
A magyar olvasó furcsállhatja ezt, hiszen a honi szélsőjobb ellen … Tovább »
Hetek óta készültünk már a zsengék ünnepére. Ástunk, vetettünk és gyomláltunk saját földünkön, meg az iskola kertjében. Örömet és gondot okoztak nekünk a fiatal hajtások. Mennyi mindenre kell az embernek gondolnia! Hogy a madarak meg ne egyék, hogy a nap el ne égesse, hogy a szél … Tovább »
Az iráni Vörös Félhold segélyszállítmányt küld a hét végén a Gázai övezetbe. Az izraeli kormány javítana megromlott imázsán, ezt azonban nehezíti, hogy egy járőrhajó megölt legalább négy, álllítólag terrorcselekményre készülő a búvárruhás palesztint.
A Művészetet Kedvelők Délutánján ezúttal egy különleges helyszínt látogathatnak, meg az érdeklődök! Jöjjön el velünk, és fedezze fel tárlatvezető segítségével a nemrég újonnan megnyitott középkori zsidó imaházat a Budai Várban.
A Magyar Zsidó Kulturális Egyesület és a Kidma Zsidó Diákszervezet szervezésében
“Mit akarsz Palesztinától, Franz? Sivatag, mocsarak, pára, moszkitók. A te egészségeddel! Mit csinálnál ott? Városokat építenél? Maltert hordanál? Téglákat adogatnál?… Zsakettben és keménykalapban? Térj észhez! Örülj, hogy nyugaton élsz. Örülj, hogy szabad vagy. Örülj a kultúrádnak, a doktorátusodnak, hogy kalapot emelnek neked a hitközségben… Meg aztán, te nem az a fajta vagy, aki képes volnál itt hagyni apádat, anyádat.”
Múlt éjjel sajnálatos esemény történt, melynek során emberek vesztették életüket, és sokan megsebesültek. Az Izraeli Védelmi Erők (IDF) katonái arra kényszerültek, hogy életüket mentsék, miközben maguk is megsebesültek. Ez az incidens olyan erők nemzetközi provokációjának volt a következménye, amelyek Iránt és annak terrorista partnerét, a Gázát uraló Hamaszt támogatják. A Hamasz lövedékek ezreit zúdította Izraelre, és további lövedékek ezreit tartogatja.
Gideon Levy a Ha’aretz hasábjain megállapítja: a máris „mini öntött ólom” hadműveletként emlegetett akció a Gazába igyekvő – provokatív szándékát leplezni sem tudó – palesztin szegélyakció ellen mindennek nevezhető, csak „mininek” nem.
Izrael szerint semmi nem indokolja a bocsánatkérést a Gázai övezetbe önkénteseket és segélyt szállító flottilla hétfői megtámadásával kapcsolatban. “Nem kell elnézést kérnünk azért, mert megvédtük magunkat” – jelentette ki az izraeli külügyminiszter-helyettes egy nappal a kilenc halálos áldozatot követelő katonai akció után. Danni Ajalon a hat hajót “a gyűlölet és erőszak armadájaként” jellemezte. Az izraeli sajtó a flottilla nyilvánvalóan provokatív útnak indítása mellett a zsidó állam elképesztő hibáiról ír.
Nincs olyan ország, amelyről többet tud a látogató, mint Izraelről. Fejében súlyos információs csomaggal érkezik, amelyben a Bibliától a hollywoodi filmekig sok minden megtalálható. Izrael azonban nemcsak a csodák, hanem a meglepetések országa is, mert az ember minden sarkon valami új elképzeléssel, vagy valami, eddig számára ismeretlen valósággal találkozik.
Hosszú betegség után elhunyt Békés Pál író. Holokauszttúlélők gyermeke volt, aki számos írásában, így például a Bélyeggyűjtemény örkényi tömörségű és iróniájú egyperceseinek számos darabjában reflektált a vészkorszak élményére.
Ötvennégy éves korában érte a halál. Egy vele készült korábbi interjúnk
újraközlésével búcsúzunk az írótól.
A zsidóság és a szőnyeg címmel 43 kárpitot, köztük zsinagógai textileket, erdélyi, török, perzsa és nomád szőnyegeket állít ki a Magyar Zsidó Múzeum az Első Pesti Szőnyeg Társasággal közösen.
Elvis Costello lemondta két, Tel Avivba meghirdetett koncertjét, és ezzel nagy vitát váltott ki. Megkapta, hogy képmutató és pont a békeszerető izraeliekkel szúr ki; na és Bush Amerikájában akkor miért lépett fel? Az Izrael bojkottjáért küzdő szervezetek egyre sikeresebbek, bár egyelőre kevés híres zenész vállalja nyíltan, hogy politikai okokból nem lép fel az országban.
Károly tizenhét évesen Goethéről publikál a Nyugatban, de apja jogásznak szánja, így majd Makóra kerül betétszerkesztő díjnoknak és filozófiai tanulmányok írása mellett beleszeret a főbérlője unokahúgába (a nagyanyámba), aki majd megszüli anyámat, pár hónappal azelőtt, hogy (nagyapámat) egy olyan munkaszolgálatba hívják be, melyről már nem tér vissza.