Egy halott tragédia, tíz halott hatalmas tragédia, hatmillió halott statisztikai adat. Ez ellen a téves közhiedelem ellen kíván küzdeni immár Magyarországon is a német-magyar Stolpersteine (körülbelül: kőakadályok)-projekt. Európa-szerte egyre több városban lehet találkozni Günter Demnig alkotásaival.
 

– Halló, jó napot kívánok, egy lehetséges távoli rokona megbízásából keresem Önt. Ugye unokaöccse annak a Klein Mózesnek, akinek a felesége annak idején… Talán e cikk olvasói között is vannak, akik kaptak már meglepődve – váratlanul – hasonló telefonhívást. Bizonyára volt, akit talán sosem látott, távol élő unokatestvérrel, vagy rég elfeledett rokonokkal hozott össze így a sors, vagyis a családfakutató. Még olyan szerencsések is vannak, akiknek esetleg váratlan örökség pottyant így az ölébe, míg másoknak szomorú, vagy éppen kellemetlen családi titkok szakadtak a nyakukba a múltból.

„Hisztérikus békevágyunk ellenünk dolgozik” – figyelmeztetett a közgazdasági Nobel-díjas jeruzsálemi professzor, Robert Aumann, egy 2007 januárjában zajló konferencián. A zsidó államot fenyegető hármas veszélyről beszélt. A tudós szerint nem az iráni atomtervek jelentik a legnagyobb veszedelmet, hanem az, ha Izrael elveszti a saját, cionista identitását, ősi ígéretét Erec Jiszraelre.

Magyarországon az antiszemitizmus hagyományosan a jobboldalhoz kötődik. Persze a baloldalon nálunk is számosan voltak antiszemiták, de anélkül, hogy a baloldali antiszemitizmus irányzatának sajátos vonásai pregnánsan megjelentek volna. Így volt ez a magyar szociáldemokrácia és liberalizmus virágkorában, s lényegében így folytatódott a Rákosi és a Kádár korszakokban is.

Irakban december volt a legvéresebb hónap azóta, hogy 2003-ban elkezdődött az Iraki Szabadság Művelet. Konszolidációnak egyelőre nyoma sincs: Nuri al-Maliki síita kormányfő ugyanis ellenzi az Irakban állomásozó amerikai csapatok létszámának (átmeneti) növelését, ugyanakkor vonakodik felvenni a harcot Muktada al-Szadr radikális síita hitszónok milíciáival, illetve a síita halálosztagokkal. Ráadásul gondos kezek ügyeltek arra, hogy nyilvánosságra kerüljenek Szaddám Huszein volt diktátor december végén végrehajtott kivégzésének részletei, tovább szítva ezzel az ellentétet a síiták és a szunniták között. 

Zsidókat fényképezni – ez már-már valamiféle külön műfajjá nőtte ki magát. Merthogy fényképalbumról van itt szó, Villányi András fotóiról, melyekhez Lichtmann Tamás írt kísérőszöveget. Persze a „műfaj” szót – annak ellenére, hogy minden kisebbség életének dokumentálása, különösen a fényképészet területén, hálás téma – nem rossz értelemben használom.
 
 

2007. Február A jeruzsálemi Izrael Múzeum hamarosan visszaszolgáltatja négyszáz műtárgyát azok jogos tulajdonosainak, a Soa áldozatainak – jelentette pénteken a Háárec című napilap.           Izraelben törvény írja elő az ilyen műtárgyak visszaszolgáltatását és külön … Tovább »

Egy keresztyén (sőt harsányan antiszemita) családból származó fiatalember és egy zsidó lány szerelméről szól az alábbi részlet regénye. Igaz, a főszereplők hitehagyottak ebbéli minőségükben, és csak a közeljövő fővárosi underground alvilági szubkultúrájában érzik igazán jól magukat. Ámde a lány, Noémi, egy napon váratlanul ismeretlen helyre költözik; vége szakad az idillnek. A fiú persze nem hagyja annyiban, elindul, hogy visszaszerezze kedvesét (és ezen a ponton indul a történet).

Auschwitzban 1966 augusztusában jártam először. Frissen diplomázott tanárként, letelepedési segélyünkből, nászutunkat Krakkóban töltöttük. A közeli sóbánya (Wieliczka) után Oswieczimre is egy napot szántunk. Abban reménykedtem, hogy odaveszett rokonaim nyomára bukkanok. Katolikus arám s én sem sejtettem, hogy utunk szimbólum lesz, az örömben is emlékezés, a meg nem élt rítus, a chupa alatt összetört üvegpohár jelképe. Ugyanis véletlenek nincsenek, az összefüggéseket kell észrevenni, és megérteni. Erről szól az alábbi történet is.

A rendszerváltás idején úgy tűnt, hogy az ifjúság a társadalmi progresszió, a demokratikus alapértékek letéteményese. A százezres tömegrendezvényeken – például 1988. június 27-én, 1989. március 15-én vagy éppen június 16-án – a fiatalság erőteljesen felülreprezentáltan képviseltette magát. 1993-ban az ELTE-n, arra gondolván, hogy tudják rólam, hogy zsidó vagyok, tehát nem néznek antiszemitának, elsütöttem egy enyhén antiszemitának is fölfogható – egyébként nagyszerű – poént, mire úgy tekintettek rám, mintha leprás lennék.

 Író, szociológus. Angol irodalom szakot végzett az ELTE-n. Három évig volt a Valóság munkatársa. Publicisztikai írásai főleg az Élet és Irodalomban jelentek meg. Szerkesztője, majd főszerkesztője volt a Gondolat kiadónak.
 

Ritkán érzi azt az ember szerzőként, hogy írásának szinte azonnali, közvetlen hatása van. A Mazsök kuratóriumának 2006. decemberi ülésén ez az érzés kerített hatalmába, amiből sajnos sokat levont az a körülmény, hogy az elért hatás pontosan az ellenkezője volt az általam elérni kívántnak.

Globális anticionista vízió – Novák Attila a Teheránban tartott konferenciáról

A teheráni konferencia résztvevőit világosan csoportokra lehet osztani. Jelen voltak egyrészt az anticionizmusban utazó, iráni hivatalos akadémiai értelmiség reprezentánsai és jó pár moszlim ország … Tovább »

Az iszlámizmus mint olyan, az iszlámtól és a moszlimoktól idegen definíció, amely az iszlám vallás és a politika egybefonódását, „politikai iszlámot” jelent.

Bár a film Hanukáról (is) szól, a főszereplő női partnerét Eszternek hívják, s a film vérbeli vígjáték, ezért Purimkor is aktuális. Hag szaméah, vigadjunk! Reszkessetek Hámánok!

 Aki manapság csak egy kicsit is beleszagol az internetes világba, rögtön észreveheti egy rendkívül fejlett szubkultúra jelenlétét; a netes szélsőjobboldalról van szó. Az az érzésünk támad, hogy kontrollálatlanul ömlik valami mocsok, amiről pedig azt hittük, hogy a múlttal együtt sodródott el.
 

Normális esetben egy amerikai közbülső kongresszusi választáson elért demokrata győzelem pár nap alatt végigfutna a világmédián, a balos véleményformálók örülnének, a konzervatívok a szocializmus eljöveteléről bloggolnának, mindenki elemezgetné, hogy akkor most az elnök mit tehet és mit nem, aztán az ügy szépen lekerülne napirendről.

Peut-etre a cause des ombres sur son visage, il avait l’air de rire. (Camus)

Zsidó vagyok. Annak vallom magam. De vajon vallhatom magam tényleg annak? Mitől leszek én zsidó? Attól, hogy annak születtem? Attól, hogy körülmetélnek? Attól, hogy úgy érzem? Attól, hogy péntek esténként erről beszélek? Attól, hogy a nyaram egy részét zsidók között töltöm? … Tovább »