Találatok ‘Polgár Lea’
Összesen 1,190 találat (721 - 740) : Polgár Lea.
L. Simon László: nem lehet szobra Horthynak Magyarországon
Kurlender kalandjai
Konferencia Kolozsváron az erdélyi zsidóság sorsáról
„A megértésnek egyre kevesebb az esélye”
Így futott fel a Jobbik Miskolcon
Bár a választás éjjelén csalódott volt a Jobbik vezérkara, másnap már bele is vágtak a következő kampányba. Három hét távlatából úgy tűnik, a párt előretörését az hozta, hogy a törzsszavazóknak elég volt a durva, de csak helyben folytatott kommunikáció, míg a cukikampány többszázezer újabb, gyanútlan szavazót hozott. Az sem volt hátrány, hogy a szélsőjobbos pártot egyik politikai ellenfele sem támadta. A Hetek cikke.
„Hungarikum” és „judaikum”
‘Elég volt az alattvalói áhítatból’
Egy holokauszt emlékhely hallgatói pályázatának rétegei
Egyedülálló együttműködés valósul meg Debrecenben a városvezetés és a Debreceni Egyetem Műszaki Karának Építészmérnöki Tanszéke között. A város holokauszt emlékművére hallgatói pályázatot írtak ki, s a győztes pályaművet, Nagy Marianna alkotását meg is valósítják majd. Kovács Péter DLA és Sugár Péter DLA írása az Építészfórumon.
„…megvan a politikai rutinom”
Zsidó honfitársak
A Lantos Alapítvány egységes hangot kér a kormánytól
Holokausztoktatás Magyarországon: javaslatok az új kiállítás szempontjaira
Új Holokauszt emlékhely, a Sorsok Háza létesítésére készül a kormány, a Holokauszt Emlékév keretében Budapesten, a józsefvárosi pályaudvar helyén. A projekt koncepciójáról keveset tudni. Felkerült az internetre a Sorsok Háza előkészítő anyagaként készült egyik tanulmány. … Tovább »
Akit szerettek gyűlölni
A nyugati parton
2011 nyarát Los Angelesben, illetve az Egyesült Államok nyugati partján tölthettem. Rendkívüli klimatikus adottságok, az óceánpart közelsége, hatalmas távolságok, a könyvtár gazdagsága, barátságos ismerősök vendégszeretete – és egy megjelenés előtt álló regény ott írt első fele emlékeztet azokra a hónapokra, melyek naplófeljegyzéseiből válogattam.
„Ha a szabadság veszélybe kerül…”
„Ahol én vagyok, ott van Németország”
Netanjahu: Ha lesz is béke, “hideg béke” lesz
Az Iránnal kapcsolatos diplomáciai sikerhez szükség van a katonai beavatkozás lehetőségére is, és mindkét félnek súlyos döntéseket kell meghoznia a palesztin-izraeli béke érdekében – mondta Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök az amerikai Saban Forum nevű konferenciára küldött … Tovább »