Leállíttatta Wiesel a Madoff-darabot
Mély sajnálkozások közepette, de lefújták a Theater J washingtoni zsidó színházban egy új darab bemutatóját, miután Elie Wiesel – perrel fenyegetőzve – felháborodását fejezte ki miatta.
Összesen 26,610 találat (18401 - 18420) : PA.
Mély sajnálkozások közepette, de lefújták a Theater J washingtoni zsidó színházban egy új darab bemutatóját, miután Elie Wiesel – perrel fenyegetőzve – felháborodását fejezte ki miatta.
A New York-i Zsidó Színház Az utolsó zsidó Európában című művet játssza a jövő héten a Tűzraktérben. Nem láthattam még a darabot, de azt tudom, hogy a színház előadásait mindenütt botrányok kísérik. Egy anyaszínházi bemutatóhoz rendőrök vonultak ki, mert félni kellett, hogy palesztinok rohanják meg az épületet.
Az egész országra kiterjedő akció alatt a lakosságot a vészhelyzetekre készítik fel- közölte a hadsereg. A “Fordulópont 4” fedőnevű gyakorlat keretében többféle feladatot kell majd az izraelieknek végrehajtaniuk, szerdán pedig megszólalnak a szirénák is. Az iskolákban a tanárok a kijelölt óvóhelyekre viszik a diákokat, ahol 10 percet kell maradniuk.
“A zsargon a legfiatalabb európai nyelv, csak négyszáz éves, vagy ennél is fiatalabb. Még nem fejlődtek ki benne világos nyelvi formák, melyre igény lenne. Kifejezésmódja tömör és gyors, nyelvtana nincs. A nyelv kedvelői hiába próbálnak nyelvtankönyvet írni, a zsargon továbbra is beszélt nyelv marad, soha nem jut nyugalmi állapotba, de a nép nem is bízza a nyelvészekre.”
Az amerikai Kongresszus háromtucat zsidó demokrata képviselője kedden arra kérte Barack Obama elnököt, hogy nyilvánosan adjon hangot Izrael melletti elkötelezettségének, továbbá támogatásának jeléül látogasson el az országba – tudósított az AP francia hírügynökség.
Az elmúlt több mint harminc év során a demokratikus berendezkedésű országok száma jelentősen növekedett: 1974-ben kb. 40, 1990-ben 76, 1995-ben pedig már 117 választási demokráciát tartottak számon, melyek a világ minden részén megtalálhatók voltak, egyet kivéve: az arab világot – állapítja meg Larry Diamond a Journal of Democracyban.
A csoport tagjait fasiszta és rasszista eszmék terjesztésével vádolják, egyikük kapcsolatba hozható egy terrorista szervezettel
Az izraeli külügyminisztérium hírszerzési főosztálya bizalmas elemzést készített a Palesztin Hatóság politikai szándékairól, illetve arról a mozgástérről, amivel Mahmud Abbasz elnök rendelkezik. Az anyagot, melyet Avigdor Liebermann külügyminiszter a múlt héten terjesztette a kabinet elé, a Ha’aretz ismertette.
Gadó János remek írásában rámutat arra, hogy Izrael kevés kritikát kap az amerikai AIPAC nevű
lobbiszervezettől, viszont a J Street nevű lobbicsoport gyakran kritikus
hangot üt meg a zsidó állammal. De mindkét csoport befolyása eltörpül
az evangéliumi protestáns egyházak lobbizása mellett, ők Izrael feltétel
nélküli támogatói Amerikában.
2010 MÁJUSI SZÁM
Novák Attila: Papírforma, meglepetésekkel
Idegenség, otthonosság Izraeli jelenlét a XVII. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon (Turi Tímea, Vári György)
„Az ódzkodás nem új keletű” – Sanders Iván műfordító, irodalomprofesszor (Várnai Pál)
Biró-Nink … Tovább »
Mélyen vallásos, haszid szüleim számára a varsói színház „tréflinek”, nem létező dolognak számított. Színház csak a Purim ünnepén létezhetett, amikor Haszkel bácsi nagy fekete szakállat ragasztott kis szőke szakállára, magára véve a kifordított kaftánt, és a vidám kereskedő zsidót szerepét. Ámuló gyerekszemeimet nem tudtam levenni róla.
Péntkeken megalakult az új Országgyűlés, megválasztották a parlament tisztségviselőit. Beszédet mondott Sólyom László államfő, Bajnai Gordon ügyvezető miniszterelnök és Orbán Viktor leendő kormányfő.
Április 18-án, vasárnap zajlott – immár nyolcadszor – a budapesti Élet Menete. Ugyanezen a napon a fővárosi Terror Háza Múzeum előtt is tartottak megemlékezést. E két rendezvényen bal- és jobboldali szónokok beszéltek a holokauszt emlékezetéről, megidézvén azokat az időket, amikor a nyilasok zsidókat gyilkoltak meg vagy deportáltak Magyarországról.
Varsóban csütörtökön leleplezték az 1943-as gettófelkelés azon 50 résztvevőjének emlékművét, akinek a felkelés véres leverése után a szennyvízcsatornán keresztül sikerült elmenekülnie a gettóból.
Zsidó telepesek az Izrael által megszállt Ciszjordániában lelőttek a péntekre virradó éjjel egy palesztin fiút, aminek előzménye, hogy a telepesek autóját kővel dobálták meg – közölték palesztin biztonsági források.
A zsidó származású Elena Kagan legfelsőbb bíróvá történő kinevezésével először történik meg, hogy a világ legnagyobb protestáns országában, az Egyesült Államokban a legmagasabb bírói fórumnak csak katolikus és zsidó tagjai lesznek.
“Hát nem megállapodás volt, hanem egy rendezvényen együtt léptek föl” – próbálta bagatellizálni az esemény jelentőségét az alelnök.
Az emigráció első évei nehezek voltak. Család nélkül, csekély nyelvtudással, teljesen idegen környezetben és kultúrában természetes, hogy elfogott bennünket a honvágy. Azaz: mi tulajdonképpen nem valami felé, hanem valami elől mentünk, menekültünk. Nagyon fájdalmasak voltak azok az órák, amikor átléptük az osztrák magyar határt, hiszen egész addigi életünket hagytuk magunk mögött.