Találatok ‘Orbán Eszter’
Összesen 420 találat (281 - 300) : Orbán Eszter.
A tehetség reneszánsza
Szerelmes történet
I. B. Singer: Szerelmes történet
Egy poligámista regénye
Gecy: zsidó pornókomédia egy felvonásban
A Sirályban szombaton bemutatták Toepler Zoltán Gecy című
botránydarabját ifj. Sebő Ferenc rendezésében, amiről kiderült, hogy nem is
botrányos. A Gecy inkább humoros, mint provokatív, és sokmindent elmond az
undorító világról, amiben élünk.
“Ellopott idő” – Ámos Imre művészete
Ámos 1941. januárjában kelt naplóbejegyzésében a munkaszolgálatot „ellopott időnek” nevezi. Ez a kifejezés munkásságára kettős értelemben is jellemző, egyrészről ahogyan páratlan erővel és érzékenységgel ragadta meg a lélek hangulatainak illanó varázsát, hogy a változót az örökkévalóságnak örökítse meg, mintha minden munkája a múló idővel dacolna.
A nép, amely a szövetségeket és az ígéreteket kapta
Két férfi, egy eset
Ha elolvassuk a Házassággal végződik című Zsolt Béla regényt, képet kapunk arról, milyen is volt a magyar prózában a húszas-harmincas években az úgynevezett harmadik vonal. Ezzel nem Zsolt Béla valóban meglévő és jelentékeny írói érdemeit vonjuk kétségbe, csupán arról van szó, hogy akkor, akár csak a fociban, mások voltak a dimenziók.
Izrael nem tud meglenni magyar filmek nélkül
Izraelben nincs filmfesztivál magyar filmek, illetve magyar alkotók nélkül, példa erre Szász János közelmúltbeli, illetve Mundruczó Kornél, Alföldi Róbert, Fliegauf Benedek és Mészáros Márta közelgő vendégszereplése – mondta Lányi Eszter, a tel-avivi kulturális szakdiplomata posztot fél éve betöltő szakember az MTI-nek kedden Budapesten.
“Homofóbia” vagy gyűlöletfüggőség?
A tavaly július 9-i “melegbüszkeség” felvonulás és a kurucinfo-Jobbik toborozta ellentüntetés provokatív kérdéseket vetett fel a homoszexualitásról.
From the End till a New Beginning
Contemporary Jewish Writing in Hungary
Eszter Breuer
Jewish identity in Hungary stands as the focal point of works by 24 of the country’s best authors in Contemporary Jewish Writing in Hungary: An Anthology.
This book published by the University of Nebraska Press is the latest volume in a series … Tovább »
Pogromok és rendszerváltások
Forrás: Népszabadság 2008. június 22. / Kádár Gábor, Vági Zoltán Az 1989-1990-es békés rendszerváltás a magyar történelem kivételes fejezete volt. Az elmúlt 160 évben Magyarországon szinte valamennyi jelentős politikai és gazdasági fordulatot antiszemita pogromhullám kísérte. … Tovább »
Margit Patrícia Eszter: Shantipi fesztivál, Ábrahám sátra (regényrészlet)
Másnap reggel ébredésem után Báruch nem volt a sátorban. Az ünnep miatt nem hagyhatott üzenetet, de valószínűleg amúgy sem szólt volna arról, hogy merre jár. Fél-kómában kóvályogtam a táborban, és lementem egyet fürödni a tengerbe, mire végre rájöttem, hogy biztos most tartja … Tovább »
(Lelki)pásztorok, hová terelitek a nyájat?
Forrás: 168 Óra 2008. április 27. / Mészáros Tamás A püspökök tudják, hogy az igazi hívők nem akarják papjaikat semmiféle keresztes háború élén látni. És a vallási vezetők mintha most megértették volna, hogy ha nem csatlakoznak a társadalmi normalitás védelmezőihez, hitelüket … Tovább »
A holokauszt magyar áldozataira emlékeznek jövő héten
Tavaly már hétezren vettek részt a meneten Forrás: MTI 2008. április 12. A holokauszt magyar áldozatainak állítanak emléket jövő héten a Holokauszt Emlékközpont, az Élet Menete Alapítvány és a Terror Háza Múzeum rendezvényeivel – erről Gordon Gábor, az Élet Menete Alapítvány … Tovább »
Fideszes szervezésű ellentüntetés égette szénné Tomcatet
Forrás: Hírszerző 2008. április 7. / Kiss Ádám Közel tízszeres túlerőben lévő, fideszes önkormányzati képviselő által szervezett ellendemonstrációval kellett szembenéznie annak a harminc szélsőjobbosnak, akik a napokban felgyújtott újlipótvárosi jegyiroda megrendszabályozására … Tovább »
Hej, zsidó, zsidó
Zsidulok, úgy veszem észre. Lógatom a kilincsorromat és az esztergált pöcsömet fölváltva, biboldóskodok a kaftánomban, és rágom a nemzet valamijét.
Holokauszt emléknap: politikusok beszédei, nyilatkozatai, megemlékezések, javaslatok
Szili Katalin: Európában ismét felütötte fejét az antiszemitizmus. Sok ezren – közöttük a közjogi méltóságok és a pártok képviselői – vettek részt tegnap este a holokauszt áldozataira emlékező fáklyás felvonuláson, az Élet menetén. Előtte a Terror Házánál tartottak megemlékezést: ezen a szocialista Szili Katalin és a fideszes Balog Zoltán is beszédet mondott.
Végezetül ennyit kívánok mondani Bayer Zsoltnak
Forrás: Hírszerző 2008. április 1. / Hont András Végül is mindegy, hogy elvetemültségből vagy hülyeségből firkálsz ocsmányságokat, a hatás ugyanaz lesz. Nincs még egy ember az országban, aki annyit idézett volna Julien Benda: Az írástudók árulása című művéből, mint te. … Tovább »
Szerelem és barátság, asszonyok és gyermekek
Magánéleti beszélgetés a 75 éves Konrád Györggyel Forrás: Népszabadság 2008. március 29. / Pünkösti Árpád Három évtizedes barátságunk ellenére a Mester – ez a kölcsönös megszólítás, nahát – azt mondta: csak azért ad nekem interjút, hátha a századikon nem lesz kedvünk … Tovább »
Konrád György: Kisvárosi történet
1944 tavaszára a folyamat, amely a végső megoldáshoz, a holokauszthoz, Auschwitzhoz vezetett, mindennapossá vált, és szinte normális volt. Kisvárosunk, Berettyóújfalu környékén már sok helyen gettóba zárták, és túlzsúfolt marhavagonokban külföldre szállították a zsidókat. Ezt már tudtuk. Se apa, se anya, már csak mi, gyerekek, így is lehetett élni, de tanácsosnak látszott kisvárosunkból elmenni Budapestre.