Találatok ‘OS’
Összesen 30,588 találat (15041 - 15060) : OS.
Misna magyarul – Demáj traktátus 5.
Békéscsabai Shoa emlékmű
Izrael példátlan összegeket csoportosít át az arab közösség felzárkóztatására
Az idei év két szempontból is fordulópont az izraeli és a palesztin arabság életében: Izrael ezer milliárd forintnak megfelelő sékelt különít el az arab közösségének felzárkóztatására, ezzel egy időben a Palesztin Hatósággal is a korábbinál intenzívebb gazdasági együttműködésről folynak tárgyalások. A zsidó állam nem csupán gazdasági potenciálját igyekszik növelni, hanem mindez szorosan összefügg az ország biztonsági helyzetével.
Ismeretlen Budapest: A felbecsülhetetlen értékkel teli, pusztuló Kozma utcai zsidó temető
Milliókért gyógyítanak szír harcosokat Izraelben
„Székesfehérvár. Csak ennyit tudok magyarul. De ezt is csak azért, mert elég furcsán nézett ki ahhoz, hogy megjegyezzem.” És ezt egy Vlagyivosztokban született, Beloruszból Izraelbe települt főorvostól halljuk. Aki a szír háborúban megcsonkult sérülteket lát el. Pont annyira szürreális, mint amennyire annak hangzik.
A jeruzsálemi piac zárás után életre kel
Nem elég nem fasisztának lenni, annak is kell látszani
A zsidó maffia kora
A zsidó maffia története Horvát János személyes kedvence, egyfajta akadémikus hobbijává vált a volt tévériporternek retrospektív detektívmunkával felderíteni, hogyan is nézett ki az úgynevezett zsidó maffia. A korábban kubai nagykövetként is szolgáló Horvát személyesen is felderítette az emblematikus havannai Hotel Nacionale dísztermét, melyben egykor az alvilág legnagyobb vezetői, ahogy a Keresztapában volt látható, egy „gengszterkonferencián” osztották fel az Újvilágot egymás között.
Az izraeli katonák ezentúl csak szolgálati fegyverükkel mehetnek eltávozásra
Zsidózás és gyúrás: ezeket tudtuk meg a Fradi Security munkatársairól
Purim a Karinthyban
Purim Fesztivált tartanak március 21-27. között a Karinthy Színházban. Karinthy Márton igazgató, tegnap a Hadik Kávéházban tartott sajtótájékoztatón elmondta: válogatásuk során örömmel konstatálták, hogy a téma (a magyarországi zsidóság helyzete) majdnem minden színház műsorában … Tovább »
Németország és a modernkori bevándorlás
A II. világháború óta, de főleg a hetvenes-nyolcvanas évektől kezdve Németország, történelmi komplexusa miatt az empátia és a társadalmi igazságosság eszményképét próbálja képviselni. Bevándorlás- és multikulti-pártinak lenni ma Németországban (és Európa-szerte) azonos a felvilágosult, kulturálisan kifinomult kozmopolita műveltséggel, életstílussal és világszemlélettel; ami szemben áll a migrációt ellenző – kulturálatlan, rasszista idegengyűlölőként megbélyegzett – gondolkodásmóddal.
Mazsihisz közlemény: Szélsőjobboldali, antiszemita politikusnak ne legyen szobra Magyarországon
A Donáth György szobor avatása kapcsán a Mazsihisz az alábbi közleményt adta ki:
A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (MAZSIHISZ) határozottan ellenzi, hogy a holokausztban részt vett, illetve ahhoz hozzájáruló emberek emlékének szobrot vagy emléktáblát állítsanak … Tovább »
A zsidótörvények támogatójának szobrát avatja a Fidesz alelnöke
Gulyás Gergely, a Fidesz alelnöke szerda délután szobrot avat Donáth Györgynek, az Üllői út – Páva utca sarkán, hirdeti a 9. kerület honlapja. Gulyás köszöntő beszédet mond a rendezvényen.
A szobrot Donáth Györgynek, a második világháború egyik parlamenti képviselőjének … Tovább »
Az iráni média vérdíja Salman Rushdie fejére
A Khomeini ajatollah által 1989-ben meghirdetett halálos ítélet évfordulóján az író fejére kitűzött vérdíjat további 600 ezer dollárral növelték.
Ezt adta hírül az iráni Fars hírügynökség. Hogy még szebb legyen a történet, maga a Fars ebből 30 ezer dollárt … Tovább »
“A Mazsihisz-BZSH nem bontotta fel a szerződését az Aviv Travel-lel” – Vadas Vera válasza
Vajon mennyire jó ötlet a Magyar Iszlám Közösség alelnökeként gépfegyverrel pózolni?
Nagy dologra készül Izrael
Intifáda, vagy nem intifáda?
Nem túl régi írásom-ban már szót ejtettem az intifádák mibenlétéről, melyben szerepelt egy rész,
“ A különbség annyi a jelenlegi helyzet és a mögöttünk lévő két intifáda között, hogy míg azokat felső, központi utasításra, pontosan meghatározott helyeken hajtották végre, a jelenlegi – eddig – semmiféle szervezettséget nem tükröz.”
melyet revideálok.