Találatok ‘OS’
Összesen 29,608 találat (23161 - 23180) : OS.
Pekingi olimpia: kóser ételből hiány várható
A kínai hatóságok által az olimpia idejére bevezetett drákói szigor érzékenyen érinti a kóser ellátást. Az export-import forgalom szigorítása miatt kevesebb kóser ételt lehet behozni az országba, a helyi ételek kóserolását pedig a szakértőket is sújtó vízumszigorítás nehezíti.
“Ellopott idő” – Ámos Imre művészete
Ámos 1941. januárjában kelt naplóbejegyzésében a munkaszolgálatot „ellopott időnek” nevezi. Ez a kifejezés munkásságára kettős értelemben is jellemző, egyrészről ahogyan páratlan erővel és érzékenységgel ragadta meg a lélek hangulatainak illanó varázsát, hogy a változót az örökkévalóságnak örökítse meg, mintha minden munkája a múló idővel dacolna.
Irán atomprogramja – tények és kilátások
Irán és főleg az iráni atomprogram (és a rakétakísérletek) körül nem szűnik a nemzetközi vita, bár időnként hajlamosabbak vagyunk kevéssé figyelni rá, mert a hazai közvéleményt a bársonyosodó reformok és hasonlók kötik le. Ettől függetlenül az iráni atomprogram a jelen és a közeljövő egyik legfontosabb globális biztonságpolitikai kérdése, ezért nem árt némi áttekintés.
“Szemenszedett hazugság” – mi történt a rejtélyes KDNP-Mazsihisz csúcstalálkozón?
“Eredményes zártkörű tárgyalást tartott a napokban Semjén Zsolt, a KDNP elnöke és Zoltai Gusztáv, a Mazsihisz ügyvezető igazgatója” – adta hírül néhány napja a Magyar Hírlap.
Obszcén, cigányellenes képregénnyel jelent meg a megújult vicclap
Durva, a harmincas évek antiszemita hecclapjainak szellemiségét idéző, cigányellenes képregénnyel jelent meg egy ismert vicclap az újságárusoknál.
Börtön várhat a zsidó sírok rongálóira
Három fiatal ügyében fordult vádindítvánnyal az ügyészséghez a kassai megyei rendőr-főkapitányság, mert májusban megrongálták a nagyidai zsidó temető síremléket.
Az utolsó tanú
Több mint hatvanhárom évvel a náci rezsim bukása után lassan vége az “utolsó tanúk” idejének is. Jóformán már senki nem él azon személyek közül, akik valóban “testközelben” élték meg Adolf Hitler végnapjait, s még valami “fontosat” tárhatnának a nyilvánosság elé a német történelem legsötétebb korszakáról.
Török vezérkari főnök a jeruzsálemi siratófalnál
A török reformerek reménykedve várják Yasar Büyükanit vezérkari főnök küszöbönálló visszavonulását.
Judapest és Fűszeres
Tavalyi második helyezése után, Komplexblog kategóriában idén első helyet ért el a Goldenblog verseny szavazásán a Judapest.
Obama történelmet írt
Hillary Clinton az alelnökséget akarja, John McCain pedig azonnal támad Népszabadság/Horváth Gábor 2008.június 5. Az Egyesült Államok – sőt, a nyugati civilizáció – történetében először van rá komoly esély, hogy színes bőrű politikus kerüljön a legfontosabb hatalmi pozícióba. … Tovább »
912 millió forintot fizettek az Israel.com-ért
Deluxe Magazin 2008. június 4. Elárverezték az Israel.com domain nevet, amelyért végül 5,88 millió dollárt, vagyis 912 millió forintot fizetett egy ismeretlen vásárló. Az eddigi tulajdonos, Jean-Noel Frydman, aki még 1994-ben vette meg a nevet, Izrael 60. születésnapja alkalmából vált … Tovább »
Nigun-koncert a Budapest Jazz Clubban
Zenei kuriózum a fővárosban MTI 2008. június 4. A kelet-európai zsidó zenei hagyományokat a dzsesszel ötvöző Nigun együttes csütörtökön a Budapest Jazz Clubban (VIII. ker. Múzeum utca 7.) ad koncertet. A zenekart Párniczky András alapította 2001-ben. Bár az amerikai jazzkörökben … Tovább »
Trianon átka
Kepecs Ferenc/Népszava 2008. június 4. Nyolcvannyolc éve, 1920 június 4-én írták alá a trianoni szerződést, huszadik századi magyar történelmünk traumatikus dokumentumát. Ennek alapján területünk kétharmadát elcsatolták, nemzettársaink több mint harminc százalékát pedig kisebbségi … Tovább »
A tegnap világának utolsó képviselője
Fejtő Ferenc holttestét kedden hozzák Magyarországra Népszava 2008. június 4. Még nem döntötte el Fejtő Ferenc családja, hagyományos temetéssel vagy hamvasztással vesznek-e végső búcsút a hétfőn elhunyt történész-újságírótól. Holttestét jövő hétfőn Párizsban ravatalozzák … Tovább »
Izrael nem fog eltűrni egy atomfegyverekkel felszerelt Iránt
Olmert: fel kell tartóztatni az iráni nukleáris ambíciókat MTI 2008. június 4. Minden lehetséges eszközzel fel kell tartóztatni az iráni nukleáris ambíciókat – jelentette ki kedden Washingtonban Ehud Olmert. Az izraeli kormányfő az Amerikai-izraeli Közügyek Bizottsága … Tovább »
Mosley bizalmat kapott
Független Hírügynökség 2008. június 3. Elegendő szavazatot kapott a keddi bizalmi szavazáson, így továbbra is Max Mosley maradt a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) elnöke. A Forma 1-et is felügyelő szövetség 68 éves első embere március végén keveredett szexbotrányba, miután … Tovább »
Merkel kiborult Hitler viaszbábuján
borsonline.hu 2008. június 3. Adolf Hitlert szívesen látnák viszont a Németországba látogató turisták – állítja a Berlinben nyíló Madame Tussauds panoptikum szóvivője, épp ezért a júliusban kezdődő kiállításon a náci diktátor viaszbábúját is felállítják a tervek szerint. … Tovább »
Olmert megy, a béketárgyalás marad
MTI 2008. június 3. Az izraeli kormányfővel kapcsolatos korrupciós vádak nem érintik az izraeli-palesztin béketárgyalásokat – erről igyekezett biztosítani Ehud Olmert, a zsidó állam miniszterelnöke Mahmúd Abbász palesztin elnököt kettejük újabb megbeszélésén, hétfőn Jeruzsálemben. … Tovább »
Gyűlölniük kell
Népszabadság/Miklós Gábor 2008. június 3. Ha egy nap nem robban fel valahol – Irak, Afganisztán, Pakisztán, Palesztina – egy emberbomba, szinte csodálkozunk. Tegnap éppen Iszlámábádban robbantott valaki a dán képviselet előtt. Megölte magát és még hét embert, mind helyiek. … Tovább »