Kettős identitásaink: hogyan tudunk együtt élni?
A Jam vendége Szántó T. Gábor, főszerkesztő, Szombat.
Összesen 29,608 találat (20481 - 20500) : OS.
A Jam vendége Szántó T. Gábor, főszerkesztő, Szombat.
Hét színpadi produkció, megszámlálhatatlan mennyiségű koncert itthon és külföldön, DVD-k, CD-k jelzik, hogy két évtizede szerves része a magyar kultúrának a Budapest Klezmer Band. Az együttes alapító vezetője, Jávori Ferenc, azaz Fegya idézi fel az együttes, és saját munkássága fordulópontjait abból az alkalomból, hogy az együttes alapításának 20 éves évfordulóján a BKB a Művészetek Palotájában adott két ünnepi koncertet.
A magyar lakosság 25-30 százaléka egyetért azon kijelentések legalább egyikével, miszerint a hazai gazdaságot, illetve sajtót és kultúrát zsidó értelmiségiek tartják a kezükben. Az összeesküvés-elméletek és az antiszemitizmus kapcsolatát tárgyaló budapesti konferencián kiderült számos ok, ahogy az is, miféle híd létezik az egykori állampárt és a Csurka István-féle MIÉP között.
Budapesten is bemutatták a Zsinagóga.com projektum keretében létrejött szabadkai zsinagógáról készült kisfilmek egy részét. A bemutatót a Magyar Zsidó Kulturális Egyesület szervezte, a Határtalan – Egyszerre magyar (és) zsidó, kultúrák vonzásában című programsorozatuk első állomása volt ez, amelyet négy éven át szeretnének megvalósítani. A program a tervek szerint eljut majd Szabadkára, és a Felvidékre, Erdélybe, Kárpátaljára is.
Mark Zuckerberget, a Facebook alapítóját, a közösségi portált működtető cég elnökét választotta az év emberének 2010-ben az amerikai Time magazin.
Húszéves a Budapest Klezmer Band. Ebből az alkalomból a zenekarral együttműködve a Szombat különszámot jelentetett meg, melyet a Művészetek Palotájában, a jubileumi koncert közönsége kapott kézhez. A koncerten folyóiratunk főszerkesztője köszöntötte az együttest. Az alábbiakban a beszéd írott változatát közöljük.
Kedves Barátunk, segítségkéréssel fordulok Hozzád,
a Szombat folyóirat főszerkesztőjeként. A lapot, a válság következtében, anyagi ellehetetlenülés fenyegeti. Két évtizeden át, döntően külföldi alapítványi támogatások jelentették bázisunkat az elenyésző honi támogatások mellett, ám mára a külföldi források is bizonytalanná váltak, így a Szombat – a magyar zsidó közélet egyetlen kritikai fórumának, s a magyar szellemi élet egyetlen zsidó politikai és kulturális folyóiratának – folyamatos megjelenése veszélybe került.
Izrael Állam két nemzetközi születési anyakönyvi kivonattal jött a világra, mindkettő a zsidó nép eljövendő nemzeti otthonáról, avagy a zsidó államról beszélt. A Népszövetség 1922-ben törvénybe iktatta a zsidó állam létrehozásának nemzetközi támogatását, melyet az ENSZ felosztási terve 1947-ben megerősített.
Egy – főleg az első világháború utáni – folyamatot vizsgálok, mely a
román kulturális és irodalmi életben, valamint a romániai zsidóság
szellemi életében zajlott, végigkísérte a romániai zsidóság életének
modernizálását, a romániai zsidó közösség egy fontos részének
akkulturációját, valamint szociális és kulturális integrálódását.
Az író felidézte, hogy 1997-ben Láthatatlan hang címmel már közreadta zsidó tárgyú elmélkedéseit.
Mit ünnepelnek a zsidók chanukakor, és mit mondhat erről a nyelvész? Hasznos tudnivalók az idén december elsején kezdődő ünnepről – kiderül, hogyan játsszuk el összes pénzünket, gyújtsuk fel a lakásunkat, újítsunk nyelvet, és haragítsuk magunkra zsidó ismerőseinket!
A színész szeretné feleségül venni izraeli származású barátnőjét, Bar Refaelit, akivel már öt éve járnak együtt, ezért úgy döntött, áttér a zsidó hitre.
Az ország legbefolyásosabb „nemzeti radikális” hírportálja előszeretettel állítja magáról, hogy „forradalmat csinál”, a jelek szerint azonban a honlap üzemeltetői évi sok milliós adómentes bevételben is érdekeltek. Az Athena Intézet feltérképezte a kuruc.info finanszírozását.
December 8-án zárult a Negyed6Negyed7 Fesztivál. A Hanuka nyolc napja alatt tartó programon a régi pesti zsidó negyedből tizennyolc kulturális tér, étterem fogott össze a Marom Klub szervezésében, hogy koncertekkel, színházi előadásokkal és beszélgetésekkel hívja fel a figyelmet a negyed kiaknázatlan lehetőségeire.
Megérkezett az eső az izraeli Kármel-hegység erdejébe, nem messze Haifától, ahol az ország történetének legsúlyosabb tűzvésze pusztított négy napig, negyvenkét ember halálát okozva – számolt be róla hétfőn az izraeli média.
Különleges jubileumi koncertnek lehetnek szem és fültanúi azok, aki jegyet váltanak december 14-re, a Művészetek Palotájába. Megalakulásának 20. születésnapját ünnepli a Budapest Klezmer Band, nagyszerű sztárvendégekkel, közönségüket olyan zenei csemegével megörvendeztetve, amely egyfajta válogatás az eltelt időszak zenei anyagából.
A kívülállók számára váratlanul lemondott tisztségéről Balázs Gábor, a nemrég megnyílt Izraeli Kulturális Intézet (IKI) igazgatója, aki novemberi lapszámunkban még terveiről nyilatkozott. Szándékát december elsején jelentette be az IKI igazgatósági ülésén, és erről a tanácsadó bizottságot is haladéktalanul tájékoztatta.
Balázs Gábor, az IKI most lemondott igazgatója még a megnyitó után nyilatkozott lapunknak. Akkor így fogalmazott: “Az IKI apolitikus szervezet, a politikai képviselet és az Israel advocacy feladatait a nagykövetség látja el. Mi Izrael imázsát kultúrájának bemutatásán keresztül kívánjuk alakítani, politikai válságoktól függetlenül.”
Nathan Sharansky a Szohnut elnöke mondta a szervezet egyik legutóbbi kuratóriumi ülésén: „napjainkban a diaszpóra zsidóságának 94%-a olyan országokban él, melyek nem gördítenek akadályokat az Izraelbe való beutazás elé. Ha azonban ezek az emberek nem zsidóként tekintenek magukra, hamarosan nem lesz senki, aki kivándorolna Izraelbe.”
Tarlós István szerint Budapest nem az antiszemitizmus, hanem a rend fővárosa, amely nem tűr meg semmiféle hátrányos megkülönböztetést; ezt bizonyítja a hanuka mostani megünneplése is. A főpolgármester csütörtökön a fővárosi Nyugati téren beszélt erről, ahol meggyújtották a nyolcágú gyertyatartó második lángját.