Egyik legolvasottabb szerzőnk, a Reich Jenő (1905-1943) néven született pesti humorista, kabaré- és kalandregényíró életét és munkásságát tudományos igénnyel feltáró emlékkötetben irodalomtörténész, filológus, levéltáros, történész, bibliográfus fogott össze, hogy 500 oldalon minél teljesebb képet adjon a 38 éves korában zsidó munkaszolgálatosként eltűnt író munkásságáról.

Miként lehetséges, hogy a lengyelországi rendszerváltás óta épült legnagyobb középület éppen a POLIN nevet viseli? Olyan múzeum ez, amely a történelem során először a lengyelországi zsidóság történetét meséli el, a kezdetektől.[1]

Szabad-e többségi és kisebbségi közösségeket szimbolikus szobrokkal elválasztani, vagy szembeállítani? – fogalmazott Heisler András, a Mazsihisz elnöke kedden, az IHRA (Nemzetközi Holokauszt Emlékezési Szövetség) plenáris ülése alkalmából megrendezett gálaműsorán a debreceni Csokonai Színházban.

A héten tartott rendezvénysorozat keretében amerikai, német, brit és izraeli delegációi bírálták a Hóman-szobor tervét.

A középkori zsinagóga Táncsics utcai maradványaira Dr. Zolnay László régész 1964-ben véletlenül bukkant rá, amikor a Várnegyed tatarozásához előzetes régészeti kutatásokat végzett.

Az első világháború centenáriumi emlékéveit üljük. E kapcsán tavaly óta, s napjainkban is országszerte számos településen újították-újítják meg a száz esztendeje zajlott háború emlékjeleit, hadisírjait. A négy éven át – 1914-től 1918-ig – tartó öldöklő küzdelem több mint 15 millió ember halálát okozta, s ki tudja felmérni pontos számokban, hogy mennyi, de mennyi hadifoglyot, sérült, idegileg megviselt embert. Nem véletlen, hogy 1914 és 1918 között figyeltek fel először az idegorvosok egy sajátos tünetcsoportra, az úgynevezett „háborús neurózisokra”.

Igen kínos „magányos farkasok”-ról hallani azon maroknyi – holnap azonban talán már több tucatnyi vagy több száz – elkövetővel kapcsolatban, akik zsidókat gyilkolnak meg, miközben „ismerősök” ezrei „kedvelik” és tweetelők tízezrei „követik” őket, s olyan oldalak egész hálózatához kapcsolódnak (lásd az Al-Aqsa Media Center és annak „Harmadik jeruzsálemi intifáda” néven létrehozott aloldala), amelyek – legalábbis részben – szervezői a véres táncnak.

Megdöbbentő dokumentum került elő a Palesztinában folyó zsidóellenes gyűlölet-kampányról.

„Nem lehetséges az Édenkert olyan átrendezése, ahol a kígyó nem jelenik meg benne”[1]

A több mint ötszáz éves múltra visszatekintő törökországi zsidó közösségnek egyaránt osztályrésze a harmonikus együttélés és a durva antiszemitizmus.

Ungvári Tamás szeptember 25-én 85 éves. Születésnapja alkalmából ünnepelték a minap barátai, tisztelői az Ódry Színpadon, köztük Hegedűs D. Géza, akinek köszöntőjét az alábbiakban olvashatják. Boldog születésnapot kíván a Szombat szerkesztősége is!

Bacher Vilmos emlékezete

Frigyesi Niran Judit zenetörténésszel, íróval beszélget Várnai Pál

Honnan hová jutott a magyar zsidóság 25 év alatt – ezt a kérdést tettük fel a  Szombat áprilisi számában a magyar zsidó közélet néhány szereplőjének illetve jó ismerőjének.

„Munkácson még voltak igazi zsidók…ott még voltak nagy haszid rebék, ott még volt zsidó élet.” Ilyen és ehhez hasonló nosztalgikus mondatok sokaságát hallottam a múlt század ötvenes éveinek Kisvárdáján, a holokauszt után megmaradt ortodox és haszid zsidó közösség tagjaitól, akik számára Munkács, a „kis Jeruzsálem”, s a többi, vallási központnak számító kárpátaljai város: Ungvár, Beregszász, Huszt, s a szomszédos Máramarossziget még élő valóság volt. A nosztalgia jelzi, hogy az innen kiinduló kisugárzás révén egy jóval nagyobb térség, egész Északkelet-Magyarország zsidósága gazdagodhatott spirituálisan.

Mégis, kinek a médiuma?

Az egykori téglagyári gettó bejáratánál, a Cserzy Mihály utca 32. előtt álló Holokauszt Emlékoszlopnál tartottak megemlékezést vasárnap délelőtt.  A Szegedi Zsidó Hitközség, a Szegedi Magyar-Izraeli Baráti Társaság, Izrael Állam Tiszteletbeli Konzuli Képviselete és Szeged önkormányzata a Holokauszt 71. évfordulója alkalmából tartott közös megemlékezést.

A „Klára virágos ruhája” egy nácik által bordélyba kényszerített kamaszlány története. A könyv szerzője, Shiri Zsuzsa, mint mondotta, egy megvetett foglalkozás művelői iránt akart empátiát ébreszteni.

Az emlékezés és a torzult valóságérzékelés tanulságai

„Ma már a tanárok nem forrásai, csupán előmozdítói az ismeretszerzésnek”