Találatok ‘Nagyítás’
Összesen 35 találat (21 - 35) : Nagyítás.
Lucien Hervé 100
2010-ben emlékezünk Lucien Hervé születésének 100 évfordulójára. Az alkalom kiváló lehetőséget nyújt arra, hogy a Szépművészeti Múzeumban állítsunk méltó emléket a magyar és nemzetközi fotótörténet jelentős alakjának. Fotóiból szerte a világon több mint 150 alkalommal, Magyarországon 1963 és 2008 között kevesebb, mint 10-szer rendeztek önálló kiállítást. E kiállítások kevés kivétellel tematikus kamara-kiállítások voltak. A korábbiak tematikáját a művész maga válogatta, míg az utóbbi évtizedek tárlatai egy-egy aktuális téma köré szerveződtek.
Terápiára van szükség, nem ráolvasásra
Tőkéczki László Rasszizmus és érdek című írásának bizonyos kitételeivel vitatkoznék. Ha jól értem a szerző mondandóját – s ebben félig-meddig igaza van –, a különféle csoportok közti problémákat nem a „rassz” különbségei (melyek nincsenek), hanem a „viselkedés” eltérései adják.
“Olyan bántalom ez, aminek a következményeit a magyar társadalom talán még fel se fogta”
Az a tény, hogy a legutolsó kivégzés a roma Holokauszt
évfordulójának éjjelén történt, nyilván nem véletlen.
Robert Capa olvasása közben
![](https://www.szombat.org/files/2009/06/D-Day-120x90.jpg)
Capa egyetlen inváziót sem szalasztott el.
Vérbeli haditudósító volt, aki 1936 és 1954 között öt különböző háborút fényképezett végig, öt különböző hadszíntérről tudósított: a spanyol polgárháborúból, a japán-kínai háborúból, a második világháborúból, … Tovább »
Robert Capa hagyatéka
Teljes csendben, két évig húzódó tárgyalások után szenzációszámba menő kulturális hírről számolt be a napokban több hazai médium, illetve internetes portál. A világhírű, magyar származású fotóriporter, Robert Capa hagyatékából egy több mint ezer darabos kollekciót vásárolt a Magyar Nemzeti Múzeum a fotográfus hagyatékát kezelő, New York-i székhelyű International Center of Photography-tól (ICP) még tavaly decemberben. A vételár a hírek szerint 835 ezer dollár volt. A megvásárolt gyűjteményt ezen a héten már ki is csomagolták Budapesten. A következőkben megismerhetik Capa igencsak kalandos életútját.
A jiddis világ emlékezete
Menachem Kipnis egyike volt a második világháború előtti lengyelországi zsidó kulturális élet legismertebb alakjainak. Nemcsak énekesként szerzett nevet, de folklór kutatásai máig nélkülözhetetlenek a jiddis világ megismeréséhez.
Elhunyt Alekszandr Szolzsenyicin
Életének kilencvenedik évében vasárnap este Moszkvában elhunyt Alekszandr Szolzsenyicin világhírű orosz író. Halálhírét fia, Sztyepan közölte az ITAR-TASZSZ hírügynökséggel. Beszámolója szerint édesapja otthonában, szívelégtelenség következtében halt meg helyi idő szerint nem sokkal éjfél előtt.
Tapintat felsőfokon
![](https://www.szombat.org/files/2007/10/clip_image001.gif)
2007. október 1. / Gadó János Semjén Zsolt „izraelita honfitársainak” címzett intelme az elmúlt hetek politikai slágere volt. Kálmán László rendkívül higgadt elemzése után már csak egy-két megérzésemet, sejtésemet tudom megosztani az olvasókkal. Semjén Zsolt … Tovább »
Székely Magda (1936-2007)
![](https://www.szombat.org/files/2007/05/szekely_magda-120x90.jpg)
Rövid betegség után elhunyt Székely Magda költő.Székely Magda, ez a nálam negyvenhárom évvel idősebb asszony– furcsa módon, távolról, de valami sajátos, bizalmas távolságban – a barátom volt, azt hiszem. Mindenesetre volt valami felszabadítóan bizalmas, pontosabban kitüntetően bizalmas távoli kapcsolatunkban. Ez nem nekem szólt, mindenkivel így volt, akit szeretett. A nagyság minden jele nélkül volt nagy költő és nagy ember. Számára hatvanhárom évvel ezelőtt valóban felfüggesztődött az idő, akkor, amikor az édesanyját elvitték mellőle meggyilkolni.
“A Szochnut tevékenysége a közeljövőben világszerte csökkenni fog” – Beszélgetés Eliezer Giladdal, a Szochnut magyarországi vezetőjével (H.T.)
![](https://www.szombat.org/files/2000/05/2000_05_16_A-Szochnut-tevekenysege-a-kozeljovoben-vilagszerte-csokkenni-fog_001-120x90.jpg)
„A Szochnut tevékenysége a közeljövőben világszerte csökkenni fog” Beszélgetés Eliezer Giladdal, a Szochnut magyarországi vezetőjével
Tíz évvel ezelőtt kezdte meg magyarországi működését a Szochnut. Volt-e valamilyen sajátos, csak erre az országra érvényes célja … Tovább »
Holocaust múzeum Japánban
![](https://www.szombat.org/files/1996/02/1996-02_borito_001-120x90.jpg)
A Fukujama egyik külvárosában található és egy múzeumot is magában foglaló Holocaust Oktatási Központot egy református felekezet, a Jézus Szent Egyháza követői hozták létre. Az elpusztult másfél millió zsidó gyermeknek állítottak örök emléket.
A múzeummal kapcsolatos személyes … Tovább »
Templom születik
![](https://www.szombat.org/files/1995/06/1995-6_borito_001-120x90.jpg)
1994 őszén Feldmájer Sándor és Székely Gábor kitalálták, hogy lehetne egy új templomot szervezni. Olyat, amibe az is eljön, aki egy hagyományos templomba nem menne, vagy valamiért még vagy már nem akar. Olyat, amibe a Lauder Javne iskolában tanuló gyerekeket is oda lehetne csábítani. … Tovább »
Tartós várakozók
![](https://www.szombat.org/files/1995/03/1995-3_borito_001-120x90.jpg)
Tartós várakozók*
Sokféle zsidó magatartás van, mind elkülönítik, igazolják, magyarázzák életstratégiájukat
Az antiszemitizmus sok mindenre szolgál. Lehet a zsidóságot emlegetni az életkudarc magyarázataként
Zsidók akkor törtek politikai hatalomra forradalmi úton, amikor … Tovább »
Bán Róbert balladája
![](https://www.szombat.org/files/1992/02/1992-2_borito001-120x90.jpg)
Beszélgetés az édesanyával, akinek kivégezték egyetlen fiát
Érdeklődéssel és együttérzéssel olvastuk a múlt év októberében az Új Magyarország hasábjain, nyolc folytatásban megjelent A bosszú forgatókönyve című visszaemlékezést. Szerzője Fónay Jenő, a POFOSZ elnöke … Tovább »