Találatok ‘Nagy László G.’
Összesen 1,783 találat (961 - 980) : Nagy László G..
„Knerek az egyetemes és a magyar kultúra szolgálatában”
A magyarokat nem érdekli a demokrácia?
„Minden alakítja, ami éppen ott és akkor történik”
Gyűlöletbeszéd: “Rabok legyünk, vagy…”
Sokan tiltakoznak az alaptörvény-módosítás bőszítő elemei ellen, ám van köztük egy, amely kevés figyelmet kelt, pedig mérhetetlenül veszélyes. Erről van szó: „A véleménynyilvánítás szabadságának a gyakorlása nem irányulhat a magyar nemzet, a nemzeti, etnikai, faji vagy vallási … Tovább »
„A képeim nem arról szólnak, amit ábrázolnak”
Kósa Lajos és a kuruc.info
Hálával tartozom a Galamusnak azért, mert közli Bolgár György Megbeszéljük című rádióműsorának leiratait. Kósa Lajos, a Fidesz alelnöke 2012. november 30-án a Bolgár-műsorban akövetkezőket mondta:
„Magyarországon furcsa módon ugye bennünket a náci, a neonáci eszmék ügyében … Tovább »
Hende: nem fordulhat elő, hogy az állam ne védje meg állampolgárait
BKV-per: A vádlott szerint zsaroltak, zsidóztak a fogvatartók
![](https://www.szombat.org/files/2013/01/bkv-120x90.jpg)
H. Éva vádlottnak, Hagyó Miklós egykori sajtósának vallomástételével folytatódott a BKV-per tárgyalása csütörtökön, a Kecskeméti Törvényszéken. H. Éva tagadta bűnösségét minden vádpontban. H. Évát több, az ügyészség szerint szükségtelen BKV-s szerződés megkötésére … Tovább »
Bizonyítania kell, hogy náci a Jobbik
![](https://www.szombat.org/files/2013/01/csendor-120x90.jpg)
Nagy mérkőzésre számíthat a Jobbik abban a perben, melyet a párt indított egy nemzetközileg is jegyzett holokauszt-szakértővel szemben, aki egy nyilatkozatában tavaly lenácizta őket. Karsai László tudományos kutatásokkal akarja igazolni, hogy a Jobbik náci jegyeket mutat, viszont jogászok … Tovább »
Die Welt: „Gyűlölet uralja az életet Magyarországon”
Koppány Zsolt: A természet lármás csöndje
Százöt éves lenne Hajnal Anna. És mégsem köszönti őt senki. Úttörők és cserkészek izgalomtól nedves markában nem szorong virágcsokor. A zuglói önkormányzattól sem keresi föl őt senki a Stefánia úton, szemben Lechner Ödön Gaudí-val vetekedő palotájával, a Földtani Intézettel. … Tovább »
“Kétszáz évig kiadhatatlan”
Könyvbemutató Szabadkán
Visszatérhetnek Moszkvából a hadizsákmányolt tóratekercsek?
A felhőoszlop, amely nem vezet sehova
„A bemutatókon a teljes politikai elit megjelenik”
Mítoszok helyett – ’56
![](https://www.szombat.org/files/2012/10/BUPAP-120x90.jpg)
A világpolitikai jelentőségű forradalomról évtizedekig suttogni sem lehetett, majd a következő húsz év alatt közhellyé vált. A sok hivatalos megemlékezés és politikai csatározás azonban lényegesen több érzelmet és indulatot kavar, mint amennyi információt, tényleges tudást … Tovább »