Találatok ‘Nagy András’
Összesen 2,280 találat (1401 - 1420) : Nagy András.
Az emlékezés arányai: megjelent a Szombat januári száma
![](https://www.szombat.org/files/2012/01/szombat_borito_12_01_szombat-120x90.jpg)
Szántó T. Gábor: Az emlékezés arányai
Felmerül a kérdés, történelmileg arányos és méltányos-e, pedagógiailag pedig vajon célszerű e úgy emlékezni a megkülönböztetés, a kirekesztés és a tömeggyilkosságok történetére, hogy a kivételképpen megjelenő emberség példáit … Tovább »
Körülülni egy összetört akváriumot
A Marom Egyesület a Sirállyal közösen indított – havonta jelentkező –
sorozatot a Kádár-kori nyilvánosság „alternatív regisztereiről”,
informális, félhivatalos vagy üldözött ellenzéki, vallási és művészeti,
alkotói köreiről. A második beszélgetés december 21-én zajlott le.
Az antiszemita nyelv legitimmé vált a közbeszédben
A memoár árnyékában
Kevesebb melankólia, világosabb kontúrokkalmegrajzolt karakterek
jellemzik Ámosz Oz e kisregényét, mint korábbi munkáit, melyek
gyerekkorát idézik. Az érlelődő öntudat és a megszületőben lévő zsidó
állam mindennapjaiba vezet a szerző, mint már korábban is, például A
Gonosz Tanács hegyében.
Előítélet, megbélyegzés és antiszemitizmus
A felmérések szerint Magyarországon a lakosság aránylag nagy csoportja
szélsőségesen előítéletes. Különösen a választások éveiben nő a
zsidósághoz negatív érzelmeket társító antiszemiták száma.
A fejvadász
Tóth – Balogh II, Laborcz, Kirádi, Szűcs Sándor, Balogh I, Suhai,
Szusza, Zsengellér, Sárdi, Várnai… Emlékszik még valaki erre a csapatra?
Ők hódították el az első helyet 1945-ben a “Budapest” bajnokságnak
nevezett vetélkedőn, majd az 1945-46-os országos ill. az 1946-47. évi
Nemzeti Bajnokságon.
A memoár árnyékában
„Csak a humorba tudtak menekülni”
Egyoldalú szerződésszegés vagy örvendetes fejlemény – 1.5 millárd forint sorsa
’Chinese food’ helyett hanuka-parti
![](https://www.szombat.org/files/2011/12/negyedhatnegyedhet_koncert-120x90.jpg)
December 24-én a zsidónegyed alternatív kocsmáinak és kávéházainak egy része nyitva tartott, hogy a nem-karácsonyozók, vagy a családi ajándékozás után szórakozni vágyók is eltölthessék valahol az estét. Másutt kínai vendéglőkben jönnek össze a zsidók, ahogy a klasszikussá vált klipből tudjuk, de ehhez nemcsak zsidókra, hanem jelentős létszámú kínai populációra is szükség van.
„Ha jót adsz, jó áron, akkor mindegy, hogy hol vagy”
![](https://www.szombat.org/files/2022/09/fulemule16-200x300.jpg)
Singer András 1961 óta vendéglátós. A rendszerváltás Moszkvában, a Kereskedelmi Kirendeltségen érte. Mire visszatért, magánkézben volt a karrierje. Mit tehetett mást, kezébe vette a sorsát. Így ma már se nem szakács, se nem szállodaigazgató, hanem étterem-tulajdonos, aki két sólet … Tovább »
Hanuka dizájn: laza és zsidó
![](https://www.szombat.org/files/2011/12/daranyi__andras-120x90.jpg)
„Megmutatjuk, hogy képesek vagyunk új, nemzetközi színvonalú zsidó
designt teremteni” – vallja Darányi András. Az EightDays alkotócsoport a
kortárs design progresszív szemléletével értelmezte újra a zsidó
liturgia hagyományos tárgyait. A bemutatkozó kiállításon egyebek közt
egy formabontó, egyúttal formaalkotó hanukiát láthatott a közönség a
Filter Galériában.
Rabbik lázongása a Mazsihisz közgyűlésén
Erzsike a falon és 100 év – öt anya
A zsidóság üdvözli az örökjáradék-tárgyalásokat
A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium, dr. Gál András Levente
kormánybiztos vezetésével újabb egyeztetést tartott a zsidó közösségeket
érintő úgynevezett „örökjáradék” kérdésben.
Miért tűrte a Hitközség vezetése a temetői visszaéléseket?
![](https://www.szombat.org/files/2011/12/heislercimlapra_11_04_14-120x90.jpg)
Heisler András volt Mazsihisz elnök és Radnóti Zoltán rabbi a BZSH közgyűlésén élesen bírálták a hitközségi vezetést a temetői állapotok miatt. Kunos Péter, a Számvizsgáló Bizottság elnöke lapunknak úgy fogalmazott: az alapszabály szerint a hitközség ügyvezetését terhelheti felelősség az ellenőrzés elmulasztásáért.
Zsidó helyett üldözött:
Az önkormányzat nem határozhatja meg, nem véleményezheti, mi kerüljön
egy emléktáblára – mondta az I. kerületi önkormányzat sajtóreferense
szerdán az MTI-nek; Blázsovits Lívia közlése szerint a Carl Lutz
emléktáblájának elhelyezéséről szóló előterjesztés kapcsán “hivatali
eljárási hiba” történt, amelyet ki fognak javítani.
Heisler András: Beszéljünk súlyos működési, morális gondjainkról
![](https://www.szombat.org/files/2011/12/heisler_andras_250_jpg-120x90.jpg)
„Választási csalásokról írt a zsidó és a nem-zsidó sajtó, s a BZSH
részéről nem érkezett a vádakra érdemi cáfolat (…) A választások során
két, azonos dátummal ellátott, de jelentős különbségeket tartalmazó
választási szabályzat forgott közkézen. Ki tudja melyik választási
szabályzat a hiteles? (…) Mi volt az oka a temetőben és a Chevrán egy
időben megtartott rendőrségi házkutatásnak?”
Zsidóság – tradicionalitás és modernitás. Tisztelgő konferencia Karády Viktor 75. születésnapjára
Zsidóság – tradicionalitás és modernitás. Tisztelgő konferencia Karády Viktor 75. születésnapjára