Az Interpol körözi a kijelölt iráni védelmi minisztert
A gyanú szerint köze volt egy zsidó segélyegyesület ellen Argentínában elkövetett merénylethez, amelyben 85-en haltak meg.
Összesen 20,621 találat (14881 - 14900) : N. A..
A gyanú szerint köze volt egy zsidó segélyegyesület ellen Argentínában elkövetett merénylethez, amelyben 85-en haltak meg.
A Nemzeti Nyomozó Iroda hajnalban a terrorelhárító szolgálat segítségével Debrecenben elfogott öt embert, a gyanú szerint a tavaly óta folyó romák elleni támadások elkövetőit. A régóta megfigyelt gyanúsítottak nem romák, és terhelő bizonyítékokat találtak náluk.
A rendőrség és a gárdisták összecsapása sem kizárt, miután a Pest megyei Rendőr-főkapitányság a Népszabadságnak megerősítette: a “szükséges erővel” jelen lesz az új Magyar Gárda holnapi szentendrei tisztavatásán; szabálysértés vagy bűncselekmény esetén magánterületen is feloszlatja a megmozdulást. A Nemzeti Egyletek elnevezésű szervezet élőláncot szervez a rendezvénye köré, a Jobbik és a Magyar Gárda pedig közölte: a rendelkezésére álló eszközökkel megakadályozza a hatósági fellépést.
A Nemzeti Nyomozó Iroda hajnalban a terrorelhárító szolgálat segítségével Debrecenben elfogott öt embert, a gyanú szerint a tavaly óta folyó romák elleni támadások elkövetőit. A régóta megfigyelt gyanúsítottak nem romák, és terhelő bizonyítékokat találtak náluk.
A szélsőjobb nem most ismerte fel: az úgynevezett nemzeti rock ultraradikális hangja mozgósító erejű. A Jobbik keretén belül nemrég megalakult a Magyar Nemzeti Rock Egylet. Szakértők úgy vélik, a hungarista zenei trendet figyelve nem kétséges: az „új hang” csak erősödni fog.
Nem volt könnyű kijönni vele, mert nagyon gyakran váltott személyiséget – mondta állítólag egyszer a rapper Vanilla Ice Madonnáról, akivel néhány hónapig egy párt alkottak. És valóban, végignézve az utóbbi harminc év Madonnáról készült fotóit, keresve sem találnánk rovatunk címéhez jobban illő alanyt: Madonna Louise Veronica Ciccone egymástól igencsak eltérő arcokat mutatott a külvilág felé. Attól függően, épp mi felelt meg leginkább a céljainak.
A Magyar Zsidó Kulturális Egyesület szervezésében a tizedik alkalommal megrendezendő Európai Zsidó Kultúra Napján
Amikor a nap elolvasztotta a fekete, kásás havat, és a sáros hóléből előtünedeztek az emberi élet egész télen át felgyülemlett hulladékai – ócska rongyok, csontok, üvegcserepek –, és a levegőt bűzáradat öntötte el, amelyben a legerősebb a tavaszi föld nedves, édeskés szaga volt, megjelent az udvaron Genya Pirapljotcsikov. A neve olyan idétlenül íródott, hogy attól kezdve, hogy megtanult olvasni, úgy fogta fel, mint valami sértést.
Kadya Molodovsky 1894-ben született a Fehér-Oroszországi Kartuszkájában. Első versei Kijevben jelentek meg 1920-ban az Eygns című kiadványban, és rövid ideig ennek szerzőgárdájához tartozott a fiatal költőnő. 1922-ben Varsóba költözött, ahol egy szekuláris jiddis iskolában tanított 1935-ig, amikor Amerikába emigrált.
Kereskednek az elrabolt palesztinok szerveivel, írja az Aftonbladet. Az izraeli külügy tiltakozik, de a laptársak is bírálták a kétoldalas beszámolót.
Orbán Tel-Avivból kap parancsokat, háborús helyzetben a víz a legfontosabb – Posta Imre előadást tartott.
Izraelt régóta megosztja a vallás társadalmi szerepe: az ortodoxok teokráciát, a világiak liberális demokráciát szeretnének. A Tel Aviv-i melegbár elleni merénylet arra utal, hogy egyre durvul a kultúrharc a két tábor között.
A következő húsz évnek valószínűleg az lesz a dolga, hogy a közérdeket érvényesítse a kapitalista szabad rablással szemben – állítja Nádas Péter. A Kossuth-díjas író szerint ez nehéz lesz, mert a kádárista és a horthysta restauráció egyetlen ponton találkozik: a korrupcióban. A negyedszázada egy kis göcseji faluban élő Nádas Péter úgy véli, olyan államunk van, amely nem támogatja az egyenlő teherviselés elvét, olyan rendőrségünk, amely nem védi se a vagyont, se az életet, és olyan egészségügyünk, amely nem a szolidaritás elvére épül.
Ulickaja népszerűségének titkát kutatva mind az oroszországi, mind a magyarországi kritika az elismerések mellett többféle elmarasztalást is megfogalmazott. A bírálatokban látensen szinte kivétel nélkül ott van valamiféle ál-irodalmi gyanakvás: nem lehet igazán „míves” munka az, ami a szélesebb olvasóközönség érdeklődésére is számot tarthat.
1943. július elején váratlanul összehívták – rajtunk keresztül – a családtagjainkat, szülőket, feleségeket, egy Szőregen lévő ház udvarába, és egy Todt-ezredes arról tartott előadást, hogy rövidesen a szerbiai Borba indulunk, ahol a magyar állammal kötött megállapodás alapján a rézbányában fogunk dolgozni, és az általunk végzett munka ellenértékeként Magyarország rezet kap cserébe.
“Aki pusztán etnikus értelemben zsidó, azaz nem veszi magára az ég igáját, miáltal szellemi értelemben zsidó lehetne, az vét a Törvény ellen – így szól a zsidó hagyomány. Ez a versbeli bűnösség gyökere is, melyből a kereszténység, Radnótié is, szárba szökken. Talán megkockáztathatjuk, … Tovább »
Augusztus 2-án emlékeztünk a második világháború cigány áldozataira. 65 év távlatából még mindig sok a kérdés.
Százharminc éve, 1879. augusztus 17-én született Samuel Goldwyn, a Metro-Goldwyn-Mayer amerikai filmgyár “középső” tagja, Hollywood egyik legsikeresebb független producere.
Londoni kávézók papírpoharain képregényfigurák hirdetik Magyarországot – nem a Balatonnal, nem a csikós-gulyás Alfölddel, hanem bányászlámpával, fröccsel, a zsidó negyed romkocsmáival, bulizással egy termálfürdőben. A németek kétmillióval kevesebb vendégéjszakát töltenek nálunk, mint tíz éve, de egyre több “fapados” brit, spanyol és francia jön hozzánk. Magyarország újracsomagolva, ahogy az útikönyvek és turisztikai portálok kínálnak minket.
Mintegy négyszázan gyűltek össze a budapesti antifasiszta rendezvényen a Városháza parkban; a demonstrációt többször bekiabálásokkal igyekeztek megzavarni, ám a program alapvetően békésen zajlott.