Nemcsak a Jobbik, hanem – néhány óra eltéréssel – antifasiszta szervezetek is demonstrálnak majd szombaton a Szabadság téren.
 

Pénteken a leeds-i büntetőbíróság több mint négy-, illetve több mint kétévi elzárásra ítélt két észak-yorkshire-i férfit, akik némi túlzással jogi történelmet csináltak, amennyiben ők az elsők, akiket többrendbeli rasszista uszításért, antiszemita anyagok világhálós megjelentetéséért és terjesztéséért küldenek börtönbe.

Kezd végső formát ölteni a pártcsaládok (frakciók) összetétele az újjáválasztott Európai Parlamentben. Magyar szempontból két érdekessége van a történéseknek: az egyik, hogy a toryk oldalán Bokros Lajos tagja lesz a kulcsfontosságú költségvetési bizottságnak. A másik, hogy a szélsőséges Jobbik magára maradt, nem ül egyetlen frakcióba sem, így súlytalanná válhat az európai színtéren.

“Mocskos zsidók!” – harsant fel többször is a kórus az Erzsébet téri gárdatüntetésen. Azon a rendezvényen, amelyről mindenfelé azt hallani, hogy a résztvevők békésen és csendesen demonstráltak.
 

Az olimpiai részvétel ígéretével, no meg zsarolással csábították haza Londonból, a nácik végül a berlini Olimpiai stadionba szóló állójeggyel szúrták ki a női magasugrás német csúcstartója, Gretel Bergmann szemét.

Az ügyészség szerint a Magyar Gárda az egyesületi joggal visszaélve működik, a cigányok szabadságát és jogait sértve. Az ítélőtábla a tavaly decemberi, a feloszlatást elrendelő bírósági döntést hagyta helyben.

A 2002-es választás után Vona Gáborral együtt tagja lettem az Orbán Viktor vezette Szövetség a Nemzetért polgári körnek. Bár a Makovecz-házban tartott összejöveteleken az aktuális politikai kérdésekről élénk eszmecsere folyt, nem emlékszem, hogy Vona Gábor bármilyen, az általános nézetrendszertől eltérő megjegyzéssel észrevétette volna magát. Ezért meglepetésként ért, hogy 2003-ban párttá alakította mozgalmát.

Miért lesz női jogvédőből egy erőszakot dicsőítő férfipárt egyetlen női képviselője? Az a kérdés is tisztázásra vár, hogyan jut el valaki egy tiszteletre méltó társadalmi vállalástól a dicstelen kalandorságig. Lévai Katalin írása az egykori női jogvédőről

Ismeretlenek néhány napja disznólábakat tettek a pesti rakparton található holokauszt-emlékmű cipőibe. A kegyeletsértés ellen szerdán és csütörtökön is tiltakoztak.
 

Ezt a levelet nem azért írom, hogy békét kössek a magyarországi jobboldallal. Nem azért, hogy rokonszenvet ébresszek magam iránt, hogy „jó pontokat szerezzek” a küszöbönálló hatalomváltás előtt. Nem azért, hogy összefogásra buzdítsak, hogy kiegyezésre törekedjem, még csak azért is csak kevéssé, hogy meggyőzzem a jobboldalt erről vagy arról, és nem azért, hogy kerülő úton érveket hozzak föl ellene, vagy szelídebb retorikával megismételjem a szokásos hadüzeneteket és harci riadókat.

„Fejezzük ki együtt tiltakozásunkat az újjáéledő gyilkos eszmék mai képviselői és tettei ellen!” – Suchman Tamás szocialista politikus felhívásban kérte a közjogi méltóságokat, a pártok és a civil szervezetek képviselőit, hogy jöjjenek el a pesti alsó rakpartra, a Dunába lőtt áldozatoknak emléket állító vascipőkhöz.
 

Az Izraeli Filharmonikus Zenekar Riccardo Muti karmesterrel koncertezik Budapesten az idei Zsidó Nyári Fesztiválon, melyet augusztus 30. és szeptember 7. között rendeznek meg a tolerancia jegyében. Több művész a különböző kultúrák találkozásából született alkotásokkal lép színpadra.
 

Egy fiatal történelemtanár, Magóné Tóth Gyöngyi összegyűjtötte az egykori kalocsai zsidó családok történetét, és elhurcolásuk 65. évfordulójára emléknapokat szervezett a kisvárosban, amelyre túlélőket is meghívtak.

Az előzetes becslése szerint tarolt a Fidesz, mellettük az MSZP és a Jobbik jutott az EP-be. Nem szerzett mandátumot sem az MDF, sem az SZDSZ.
 

“Magyarország a magyaroké” – ez a mai magyar közéletben nem ténymegállapítás, hanem jelszó. A jelszó feladatot jelent és igényt: legyen Magyarország a magyaroké! Mert most nem az.
 

A cigányság gondjai olyan súlyosak, hogy azokat nemzedékek alatt lehet fölszámolni – ha egyáltalán. A problémák „megoldását” zászlóra tűzni irreális. Az elsődleges feladat az lenne, hogy megtaláljuk, milyen értelmezési keretben szabad beszélni a kérdésről, hogy egyik szélsőség se kavarjon fölösleges indulatokat, és ne erősítse a másikat.
 

Épül nálunk egy konzervatív gondolkodói iskola (jórészt a Konzervatórium, a Reakció, a Hírszerző c. lapok, a Pázmány Péter Tudományegyetem néhány oktatója és a viszonylag új Közjó és Kapitalizmus Intézet körül), melynek tagjai büszkén vállalják a külföldi, döntően angolszász szellemi műhelyekhez való vonzódásukat (akár a magyar valósággal, nota bene a magyar múlttal szemben is).
 

Nagy vihart keltett a szocialisták és a Mazsihisz által támogatott javaslat, mely szerint a holokauszt tagadása ellen büntetőjogi eszközökkel is fel kellene lépni. Az európai demokráciákban nem szokatlan az ilyen típusú törvénykezés, főleg azokban, amelyeket közvetlenül is érintett a náci múlt. Németországban, Ausztriában és Svájcban törvény tiltja meg a vészkorszak politikájának tagadását, Franciaországban pedig a népirtások relativizálását büntetik általában (az örmény genocídium tagadása miatt is született már ítélet). Több más országban (Csehország, Lengyelország, Spanyolország stb.) is vannak ilyen típusú, a szólásszabadságot az emberi méltóság jegyében korlátozó törvények. Ezek az államok semmilyen sztenderd szerint sem sorolhatók a diktatúrák sorába.

Magyarországon nincs vallási diszkrimináció. De mégis van. Akkor viszont nem jelentős. Az oktatási tárca szervezésében tartott konferencián kiderült: mindez csak nézőpont kérdése.
 

Május 9-e a fasizmus elleni győzelem napja. A Noltv videójában szakemberek, Ormos Mária, Ungváry Krisztián és Szakály Sándor történészek értékelik a tényeket és azok társadalmi-politikai fogadtatását.