“A sebek már elkezdtek gyógyulni”
Hatvannégy évvel ezelőtt, 1944. július 4-én 4228 zsidó származású magyar embert hurcoltak el Szombathelyről, indítottak útnak vasúti vagonokba zsúfolva Auschwitzba és más haláltáborokba, hogy megöljék őket.
Összesen 1,224 találat (1041 - 1060) : Megemlékezés.
Hatvannégy évvel ezelőtt, 1944. július 4-én 4228 zsidó származású magyar embert hurcoltak el Szombathelyről, indítottak útnak vasúti vagonokba zsúfolva Auschwitzba és más haláltáborokba, hogy megöljék őket.
Ismét nem született ítélet a Fővárosi Bíróságon a Fővárosi Főügyészség által a Magyar Gárda Hagyományőrző és Kulturális Egyesület feloszlatását kezdeményező perben. Igazi színfoltot csak Reiner Péter felszólalása jelentett. Öcsödi Ágnes bírónő szeptember 1-jére halasztotta a tárgyalást.
Forrás: Hírextra 2008. június 30. A lengyel, az izraeli és a vatikáni nagykövet, az országgyűlési pártok képviselői, valamint önkormányzati vezetők jelenlétében fölavatták II. János Pál pápa emléktábláját vasárnap a hódmezővásárhelyi zsinagóga udvarán. II. János Pál … Tovább »
Forrás: Infórádió 2008. június 23. Az izraeli arabok 77 százaléka akkor is az országban akarna élni, ha lenne más választása. Nem ez azonban az egyetlen meglepetés, ami a Harvard Egyetem felméréséből kiderült. A Harvard Egyetem – Kennedy School of Government kutatói 1721 izraelit … Tovább »
Forrás: Független Hír Tv 2008. június 22. Jonah Metzger, Izrael askenázi főrabbija vasárnap átadta az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) Keren Or nevű zsinagógájának kibővítését, ami Budapest első új zsidó imaháza a holokauszt óta, és az ehhez kapcsolódó kulturális … Tovább »
Forrás: Hetek Online 2008. június 20. 2008. június 22-én vasárnap Yona Metzger, Izrael főrabbija Magyarországra érkezik, hogy a kilenc európai ország (Magyarország, Lengyelország, Ukrajna, Szlovákia, Románia, Csehország, Szerbia, Horvátország, Bulgária) zsidó közösségeit magában … Tovább »
Forrás: Népszava 2008. június 15. Fia és unokái jelenlétében szülővárosában, Nagykanizsán vasárnap búcsúztatták el jelképesen a 99. életévében elhunyt Fejtő Ferencet. “A legnagyobb szerencsém kétségkívül az volt, hogy tudtam szeretni, és hogy szerettek” – ez az idézet áll … Tovább »
2008. június 10. Gimes Miklós újságíró szenvedélyektől sem mentes tárgyalásával folytatódott a Nagy Imre és társai perének hanganyagát tartalmazó felvétel nyilvános lejátszása. Ezen a napon – 1958. június 10-én – szintén kihallgatták Nagy Imre 1956-os miniszterelnököt, aki … Tovább »
FH 2008. június 8. Tordas és a szomszédos Gyúró önkormányzata is úgy döntött, hogy nem indítanak hivatalos vizsgálatot a korábban náci egyenruhában pózoló Kosaras Péter Ákos iskolaigazgatói kinevezése ügyében. Indoklásuk szerint nincs okuk a felülvizsgálatra. Hiller István … Tovább »
MTI 2008. június 2. Az iráni államfő Ruhollah Moszavi Khomeini ajatolláh halálának 19. évfordulóján tartott megemlékezésen mondott beszédet. Az Egyesült Államok “sátáni hatalma” hamarosan el fog pusztulni, Izrael hamarosan el fog tűnni a térképről – jelentette ki Mahmúd Ahamadinezsád … Tovább »
Forrás: Híradó 2008. május 29. 13:24 Az árpádsávos zászlót nem történelmi okoskodás és nem is politikai csűrés-csavarás, hanem több százezer magyar ember halála miatt kell végleg száműzni a közterekről és a közéletből – jelentette ki Juhászné Lévai Katalin (MSZP) országgyűlés … Tovább »
Forrás: Népszabadság Online 2008. május 28. Nem tudja bemutatni a Nagy Imre és társai ellen 1958-ban lefolytatott per teljes hanganyagát az OSA Archívum (Nyílt Társadalom Archívum) és az 1956-os Intézet, mivel a Magyar Országos Levéltár (MOL) nem járult ehhez hozzá. Ezt Rév István, … Tovább »
Forrás: Független Hírügynökség 2008. május 24. A halálakor 91 éves fotós Friedmann Kornélként született Magyarországon, Robert Capa testvére volt. Fotóriportot készített többek között Kennedy elnök utolsó kampányútjáról is. Elhunyt pénteken Cornell Capa fotográfus, az egykori … Tovább »
Kibukott a Fideszre az MSZP – Navracsics Tibor szerint a kormány a fizikai erőszak után most lelkileg akarja megtörni az embereket Hírszerző összeállítás 2008. május 17. Lehet jó keresztény egy “rendes baloldali” ember is, de Magyarországon nem ez a helyzet – mondta egy interjúban Balog … Tovább »
Forrás: Népszabadság Online 2008. május 6. Kuvait lengyelországi nagykövetének fia tartott fogva hétfőn három zsidó fiatalt egy varsói szállodában. Az előző napon csak Mohammed A. néven azonosították a tettest a lengyel hatóságok, és nem közölték állampolgárságát. A 23 éves … Tovább »
Forrás: Index 2008. május 6. A városi önkormányzat betiltotta egy neonáci csoport május 14-re, Izrael megalakulásának 60. évfordulójára tervezett menetelését Prágában. A döntést azzal indokolták, hogy a neonácik célja nem a megemlékezés, hanem a nemzetek és a vallások közti … Tovább »
Forrás: MTI 2008. május 1. A nácik által végrehajtott népirtásra emlékeztek csütörtökön Izraelben a Soá Napján (a holokauszt nemzetközi emléknapján). Helyi idő szerint reggel 10 órakor két percre megállt az élet a zsidó államban, szirénák jelezték a megemlékezés kezdetét. … Tovább »
Forrás: Index 2008. április 24. / Spirk József Lefújták a Magyar Progresszív Társaság Platform múlt szombatra hirdetett programját, amelyen a progresszív szocialisták a boldoggá avatott zsidómentő Salkaházi Sárára emlékeztek volna. Kiderült ugyanis, hogy egy zsidó ünnep miatt baj … Tovább »
Forrás: Népszabadság Online 2008. április 17. Az idén először adták át a náci bűnösök 1945 utáni felkutatásáról ismert Simon Wiesenthalról elnevezett díjat, amelyet Gordon Gábor, az Élet Menete Alapítvány kuratóriumi elnöke, Verő Tamás rabbi és Ráczné Horváth Ágnes, az … Tovább »
Forrás: 168 óra 2008. április 6. / Békés Pál Mostanában néha elfog a szégyen, ha pillantásom a könyvespolc bal felső sarkára téved. Az ok egy ajándékba kapott könyv, pontosabban egy kétsoros dedikáció. Az ajánlásoknak különös utóéletük van, sőt szakirodalmuk is, lásd Örkény … Tovább »