Találatok ‘Magyar Szó’
Összesen 15,007 találat (9761 - 9780) : Magyar Szó.
Ügynök csellóval
Ügyvédje szerint Zentait nem adhatják ki
Az Ausztráliában élő, háborús bűncselekménnyel vádolt Zentai Károly nem adható ki Magyarországnak, mert nem emeltek vádat ellene, mondta a perthi szövetségi bíróságon Zentai ügyvédje.
“Magyarország a bűnösöket jobboldaliakra váltotta fel”
A magyarországi választásokról az orosz sajtóban megjelent kommentárok egybehangzóan azt emelik ki, hogy a parlamentbe bevonult a szélsőjobboldal, s hogy az eddig kormányzó szocialisták súlyos vereségében jelentős szerepük volt a gazdasági problémáknak.
Európa utolsó zsidója Budapesten is
Két sikeres New York-i évad után a New York-i Zsidó Színház (The Jewish Theater of New York) Európa utolsó zsidója című színdarabja megkezdi második évadját a nagyhírű varsói Na Woli politikai színházban is Lengyelországban. Ezen kívül Tuvia Tenenbom rendezésében Magyarországon is bemutatja a darabot a Tűzraktér a 2010 májusában rendezendő Művészettel a diszkrimináció ellen fesztiválon.
Gulyásnagykövet
Nyomom a magyar konyhát kint, Izraelben – mondja nevetve Ofer Vardi, amikor arról faggatom, mik a tervei. A fiatal izraeli újságíró nem egyszerűen tud magyarul, a szlenget is jól ismeri. De talán mégiscsak a magyar konyha nyelve a legismerősebb a számára.
A Jobbik megerősödéséről cikkeznek
A Jobbik megerősödésének okairól és lehetséges következményeiről közölt vendégkommentárt hétfőn a Der Standard című liberális osztrák lap. (MTI)
“Magyar vagy zsidó írónak tartja magát?”
A XVII. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon elképesztő érdeklődés kísért egy vékonyka, mindössze 154 oldalas könyvet. Az interjúkötetet az ötvennégy éve Amerikában élő irodalmár, Marianna D. Birnbaum készítette, a címe: Esterházy, Konrád, Spiró Jeruzsálemben. A könyvben az első interjú avval a kérdéssel kezdődik, hogy magyar vagy zsidó írónak tartja magát Spiró György.
Papírforma, meglepetésekkel
![](https://www.szombat.org/files/2010/04/orban_viktor_koszonjuk_foto-120x90.jpg)
A Fidesz nagyarányú győzelme nem volt kétséges, hiszen az ország választóképes lakosságának zöme gyökeresen elégedetlen volt a szocialista (korábban szocialista-szabaddemokrata) kormánnyal, s Bajnai Gordon (amúgy korrekten kormányzó) szakértői csapatát is a Szocialista Párttal kötötte össze. Ez eleve eldöntötte a választás kimenetelét.
„A költő vátesz szerepe egyszerre zsidó és kelet-európai hagyomány”
![](https://www.szombat.org/files/2010/04/amos_web-120x90.jpg)
Az április 22-25 között sorra kerülő Budapesti Könyvfesztivál díszvendége a világhírű izraeli alkotó, Amosz Oz lesz. Izrael többször is irodalmi Nobel díjra jelölt írója látszólag 70 éves. Valójában legalább háromszáz esztendősnek tartja magát, hiszen más vidéken ennyi idő is kevés lett volna mindazon dolgok átéléséhez, melyeken keresztülment.
„És az a finom irónia”
„Kisszínházi” estek ismert és kevésbé ismert írónők regényeiből. Nem csak hölgyeknek, élőzenével és gasztronómiával
A zenekar látogatása című Izraeli film vetítése
A filmet a Vörösmarty ART moziban 2010. május 13-án, csütörtökön, este 6 órától tekinthetik meg az érdeklődők kedvezményes 600 forintos áron a Magyar Zsidó Kulturális Egyesület szervezésében.
Haraszti György: Időszámítások, különös tekintettel a zsidó időszámításra
Szabad Zsidó Tanház, előadássorozat a Magyar Zsidó Kulturális Egyesület és a Szombat folyóirat szervezésében.
Gerő András: Előítéletek találkozása a századforduló Monarchiájában
Szabad Zsidó Tanház, előadássorozat a Magyar Zsidó Kulturális Egyesület és a Szombat folyóirat szervezésében.
Ámosz Oz:”…erős hitem van a szavak erejében, szerelmes vagyok a nyelvbe”
Az izraeli író a XVII. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál díszvendége azt mondta: hisz abban, hogy “lesz valamikor Izraelben palesztin nagykövetség és Palesztinában izraeli, és hogy ezek Jeruzsálemben járótávolságnyira fekszenek majd egymástól”
Ámosz Oz átvette a Budapest Nagydíjat
Ámosz Oz világhírű izraeli író, a XVII. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál díszvendége csütörtökön Demszky Gábor főpolgármestertől átvette a Budapest Nagydíjat a Millenáris Teátrumban.
Popper Péter: „Az ember akkor kezd el káromkodni, amikor nincs érve”
A múlt héten elhunyt Popper Péter pszichológus magyarnak és zsidónak is tekintette magát. Az antiszemitizmus gyökereiről, az úgynevezett másságról, a magyar identitásról vallott saját nézeteiről beszélt a HVG-nek nem sokkal a halála előtt.
Ma is a könyv népe
![](https://www.szombat.org/files/2010/04/cheap_moon_etgar_keret-120x90.jpg)
Izraelben több tucat cég foglalkozik könyvkiadással, a szépirodalom mellett vannak köztük főleg szakirodalommal, tankönyvekkel foglalkozó egyetemek, valamint és jogi és szakkönyvkiadók is. A nagyobb újságok is megjelentetnek irodalmat, s az egy-két köztulajdonban, kibuci kézen lévő cég ellenére a kiadás üzlet, amely ha veszteséget termel, akkor csődbe megy.
Magyar Kornélia: Bal-jobb Gondolat
![](https://www.szombat.org/files/2010/04/magyar_kornelia_web-120x90.jpg)
Figyelem, ez itt nem egy jóslat. Jóllehet, választások előtt még inkább megnövekszik a kereslet Delphoi vélt örökösei iránt, mi, politikai elemzők jobban tesszük, ha önmérsékletre intjük magunkat, és még a nyilvánosság legnagyobb nyomása alatt sem próbáljuk megmondani januárban, hogy mi lesz áprilisban.
Végső nyugalomra helyezték Ádám Ottót
A Kossuth- és Jászai Mari-díjas művész, a Madách Színház egykori igazgatója 82 évet élt.