Már csak két szabad hely van a szombathelyi zsidó temetőben
Már csak két szabad sírhely van az idén 175 esztendős szombathelyi zsidó temetőben. Lesz-e új temetője a hitközségnek? Mikor? És hol? Ma még erre senki sem tud válaszolni.
Összesen 15,007 találat (9321 - 9340) : Magyar Szó.
Már csak két szabad sírhely van az idén 175 esztendős szombathelyi zsidó temetőben. Lesz-e új temetője a hitközségnek? Mikor? És hol? Ma még erre senki sem tud válaszolni.
Az európai szélsőségesek találkozóhelye a Verőcén augusztus 1-8. között megrendezett Magyar Sziget, ahová még a nagy-britanniai szélsőjobboldali párt, a British National Party (BNP) egyik vezetője is ellátogatott – közölte a brit Sun.
Az Odeont javaslom de ő ragaszkodik a Kino-hoz. Szerintem mindkettő
egyformán jó társasági hely amolyan „cool kult”– erre le is csap: – Ez
az. Olyan jó volt, amikor utoljára az egész Kultúrház ott volt a
Kinoban. – Most már én is emlékszem, Hajdú Szabolcs Bibliothèqe
Pascal-ját nézte itt az egész szerkesztőség, mert éppen arra készültünk,
hogy a következő Kultúrházban Nóra és én együtt vitassuk meg a filmet.
Hetvenöt éves korában elhunyt Molnár Gál Péter, a Népszabadság és a magyar színházi élet évtizedeken át meghatározó kritikusa, dramaturg és színháztörténész. Néhány hónapja cikket kértünk tőle a Szombat Józsefváros számába Szenes Ivánról, az akkor nemrég elhunyt zeneszerzőről, dalszövegíróról. MGP cikke késve érkezett, akkor nem jelent meg. Közlésének most tragikus aktualitást ad a szerző, az elmúlt évtizedek legendás tájékozottságú, éles nyelvű színikritikusának halála.
Vizsgálja a rendőrség a magyar szálat a Norvégiában történt
merényletekkel kapcsolatban. Az összes olyan információt megnézik, amely
összefüggésben lehet a történtekkel. Közben a Terrorelhárítási Központ
is megtalálta a 76 haláláért felelős férfi kárpártaljai barátját, akivel
2 éve öt napig szórakoztak Budán és a Blikk információi szerint
sikerült azonosítani a velük bulizó lányokat is.
Meg vagyunk döbbenve. Mindenki azt hitte, hogy Matalikné Piroska, a
mostani alpolgármester lesz a befutó: van tekintélye, szeretik és
tisztelik, erre a jobbikos Juhász Oszkár nyer. Itt valami simlisség van –
ezt mondják többen Gyöngyöspatán, az időközi polgármester-választás
után egy nappal.
Van-e, lehet-e tanulsága egy ilyen borzalmas mészárlásnak? Meg lehet-e
kísérelni észérvekkel magyarázni a megmagyarázhatatlant, az
érthetetlent? Lehet-e, érdemes-e racionális okokat keresni e mögött az
irracionális, tébolyító tett mögött, vagy be kell látnunk, el kell
fogadnunk, hogy őrültek ellen nincs védelem?
Gyűlést tartottak vasárnap este Belgrádban és Újvidéken tiltakozásul
amiatt, hogy Magyarországon a Fővárosi Bíróság hétfőn – nem jogerősen –
felmentette a háborús bűntettek vádja alól Képíró Sándor volt csendőr
századost.
Mozgósítja szimpatizánsait a Sziget Fesztivál terültén meghirdetett
tüntetésére a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom, derül ki hétvégi
közleményükből.
Bár eljött az izraeli nagykövet, Aliza Bin-Noun és tiszteletét tette a
brit nagykövet, Greg Dorey, ám a cudar időjárás miatt Szenes Hanna
születésének 90. évfordulójára tervezett magyar-izraeli ejtőernyős
emlékugrás emlékünnepséggé alakult.
Lenhardt Balázs videófelvétellel bizonyítja, Bayer Zsolt állításával
ellentétben nem folyt a nyála. Az Ajaxban pedig játszhat akárhány néger,
akkor is zsidó.
A német szövetségi hírszerzés (BND) a kilencvenes években
megsemmisítette az egykori náci háborús bűnös, az osztrák származású
Alois Brunner aktáit – írta internetes kiadásában csütörtökön a Spiegel.
A jobbikos gyöngyöspatai polgármestert fejlesztési pénzek
elvágásával fenyegető Balázs József nem fideszes parlamenti
képviselőként, hanem a régió fejlesztési tanácsának tagjaként tud
beleszólni a támogatások elosztásába. A testület 2011 és 2013 között
százmilliárd forintról dönthet. A környékbeli polgármesterek közt van,
aki szerint nem szokatlan a fenyegetőzés a magyar belpolitikában.
„A Tilos az Á a régi Bakony étteremben volt. Mindig odajártunk. A Fidesz
ott tartotta a gyűléseit lenn a pincében, de volt ott kuplerájtól
kezdve minden. Ha nagy társasággal, barátokkal mentünk az éjszakába,
akkor mindig odamentünk, mert ott biztosan volt hely. Aztán egyszer
megkérdeztük, hogy kié a hely.
A német külpolitika egyformán érték és érdekalapú, és a kettő
összhangját a Leopardok esetében maximálisan sikerült biztosítani.
Legalábbis ezt hangoztatták német kormánytisztviselők azzal
kapcsolatban, hogy a koalíció szándéka ellenére kitudódott: Németország
200 darabot szállít Szaúd-Arábiának a legkorszerűbbnek tartott Leopard 2
típusú harckocsiból.
Hérosztratosz annak az epheszoszi embernek a neve volt, aki i. e. 356-ban felgyújtotta az akkori világ egyik csodálatos építményét, Artemisz templomát. Híres akart lenni, ez volt barbár tettének indítéka. Célját elérte, neve fennmaradt: a destruktív rombolás szimbólumává vált.
Történelmi tartozását akarta rendezni az osztrák főváros, amikor
kiharcolta, hogy otthont adhasson a Makkabiádának nevezett zsidó
sportrendezvénynek.
Demonstratív „istentiszteleten” tiltakozott az új egyháztörvény ellen
ifjabb Hegedűs Lóránt. A Jobbik-közeli református lelkész a zsidókat és a
Hit Gyülekezetét ostorozta, de saját egyházi vezetőinek, a parlamenti
képviselőnek és az árulóknak is üzent vasárnapi prédikációjában: Isten
tüzes ítélete, kiátkozás és feljelentés is szóba került a Hazatérés
templomában